Már meg is szólalt a fülünkben a Bubamara, ugye? Kusturicát lehet szeretni vagy nem szeretni, de a film muzsikája annyira jó, hogy azonnal fülig szalad a szánk, ha meghalljuk. És azonnal elkezdenek sorjázni a zseniális jelenetek, amelyeken betegre nevettük magunkat egykoron, mert ennek a groteszk alkotásnak a legnagyobb ereje az utánozhatatlan hangulat. A 90-es évek végének balkáni állapotait konzerválta az utókor részére a rendező, a vígjáték eszközeivel állította meg az időt. Iszonyatosan régen nem láttam ezt a filmet, itt köszönném meg annak, aki a kritikát kérte, hogy egy jót nosztalgiázhattam tiniéveim egyik legnagyobb sikerén, amelyből akkor sajnos még nem sokat értettem, ma már viszont kiválóan szórakoztam rajta. Zseniális, minden filmkockája ajándék a nézőnek!
Matko (Bajram Sevredzan) egy igazi lúzer piti bűnöző, aki a fiával, Zare-val (Florijan Ajdini) él egy nem kicsit lepusztult házban, amelyről csodás a kilátás a a folyóra, ahonnan azok a csempészáruk érkeznek, amelyből a kis család él. A nagypapa, Zarije (Zabit Memedov) stílszerűen zenekari kísérettel távozik a kórházból, és igen nagy problémával kell szembesülnie: a drága fia adósságai fejében bele kell egyeznie abba, hogy Zare feleségül vegye a menő "üzletember", Dadan (Srdjan Todorovic) húgát. A fiú azonban mást szeret, de az esküvő mégis megtartásra kerül, és ezt a napot senki sem felejti el, az biztos...
Igazi időutazás ez a film, aki nem élt a 90-es évek végén, annak halvány fogalma sem lehet arról, mi az az olajcsempészet, és arra, hogy mekkora kincs volt egy német mosógép vagy számítógép (Gorenje-korszak, emlékszünk még?). Trabant, márka, szakadozó térerő, és egy igazi balkáni love story, amelyből még az is kiderül, hogy milyen jól tud jönni egy kéznél lévő liba, ha éppen nyakig trágyás az ember fia. Gondolom, mindenkinek megvan a kedvenc jelenete a fimből (hatalmas Casablanca-fanként természetesen nekem csakis a zárókép lehet az), óriási poénözön zúdul a nézőre, nem könnyű a választás. Kizárólag szinkronnal ajánlott a film megtekintése, Bodrogi Gyula, Dörner György, Szacsvay László, Kaszás Gergő, Zenthe Ferenc felejthetetlen!
Már a film kezdetén magával ragad a hangulat (teljesen lepattant házból távcsővel nézni a vizet, verni a blattot, feküdni a hintaágyban, hát kell ennél több?), ami mindvégig megmarad. A szemünk sem rebben, amikor a nagypapának (aki tud élni), egy egész zenekar húzza a Bubamarát, mindenki felejti minden búját, baját, ha megszólal a balkáni muzsika, pedig akad itt tragédia, probléma elég, mégsem esik kétségbe senki, a saját keretei között megpróbál boldogan élni. Idillinek tűnik ez a világ, pedig csak úgy lehet túlélni a mindennapokat ebben a reménytelenül kisszerű környezetben, ha nem vesszük komolyan. A jószomszédi viszonyba belefér az is, hogy időnként, jobb dolgunk nem lévén, lelövöldözzük a virágokat a teraszról, a nagymama eladja az unokáját, az apa a fiát. Királydráma groteszkbe csomagolva, melynek eredményeként betegre nevetjük magunkat a halálosan komoly eseményeken.
A karakterek nagyon jól el lettek találva, van itt lúzer bűnöző, magát az élet császárának tartó, zenemániában szenvedő, kokain és családfüggő, gránátokkal játszó maffiózó, életvidám nagypapa, életet jól ismerő nagymama, kissé már szentimentális maffiafőnök, na és persze dübörögnek az érzelmek, mert végülis mégiscsak lagziban volnánk. A történet szálai jól összegabalyodnak, hogy a végére minden a helyére kerüljön. Kusturica filmjében nincs középút, valaki vagy ráérez a hangulatára és imádni fogja, vagy soha nem fogja megérteni, mit esznek rajta a többiek. De egyszer mindenképpen látni kell ezt a zseniális vígjátékot. Ennyi. Meg egy Bambi.
Az összes szereplő kiváló, nehéz külön kiemelni bárkit is, de azért a Dadan-t alakító Srdjan Todorovic és a Matkot játszó Bajram Sevredzan méltatása kihagyhatatlan, még akkor is, ha a show-t elviszi előlük a nagypapa, azaz Zabit Memedov. A színészek úgy jók, ahogy vannak, nincs ezen mit ragozni.
Emir Kusturica a 80-as, 90-es években kultikus rendezőnek számított, ekkor születtek leghíresebb filmjei (A papa szolgálati útra ment, Cigányok ideje, Arizoniai álmodozók), de mind közül ez lett a legismertebb. Ebben ugyanis minden összejött, a rendező összes védjegyének számító panel jól működött, a casting kiváló volt, a forgatókönyv, a zene, az operatőri munka, mindenben egyben volt. Csúcsra járt benne a Kustrica-stílus, az eredmény pedig egy felejthetetlenül eszement vígjáték, amelynek minden kacagtató jelentében ott sír a Balkán minden fájdalma és méltó emléket állít egy mára már letűnt kornak.
Zseniálisan szórakoztató vígjáték, Kusturica mára már klasszikussá vált műve, kötelező darab!
10/10
A Macska-jaj teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán