Eljött az idő, hogy az önjelölt animeszakértő Razzul kollégámmal lezárjuk a blogon futó, a visszavonuló zseni tiszteletére indított Miyazaki-sorozatot. Az animációs filmek egyik, ha nem a legnagyobb mesterének tartott Hayao Miyazaki egy olyan személy a filmiparban, akinek az érdemeit az égvilágon senki sem vitatja el. Ő az, akit még a nyugati filmkészítők, művészek is tisztelnek. Ilyen például a Toy Story megalkotója és a Pixar egyik fejese, John Lasseter. A nézőként pedig sokan még abban az esetben is a kedvenceik közé emeli az alkotásait, ha magához az anime műfajához nem is vonzódnak (ez a kiváló minőségnek, illetve annak is köszönhető, hogy Miyazaki visszafogottan használja a nagyon „japános” elemeket). Pont emiatt különösen nehéz feladat, ha rangsorolni akarjuk az alkotásait, mert itt már csak nagyon jó és kiváló, filmtörténeti darabok között kellene valamiféle sorrendet felállítani. Természetesen egy toplista alapvetően szubjektív, azonban ilyen helyzetben már különösen erősen befolyásolják a rangsort a személyes preferenciák és emlékek. Így hát jöjjön a japán író-rendező összes olyan filmjének a sorrendbe helyezett listája, amelyben rendezőként vállalt munkát, a végén pedig még megemlítünk néhány olyan művet is, amelyek valamilyen oknál fogva nem fért le a listára, de érdemes rájuk figyelmet szentelni. Mindegyik cím mellett linkeltük az önálló kritikát.
10. Cagliostro vára v. III. Lupin: Cagliostro kastélya / Rupan sansei: Kariosutoro no shiro (1979) (kritika)
A nagymester első egész estés filmje, amelyet rendezőként jegyezhetett, de még nem saját ötletből (és nem a Ghiblinél). Még csak helyenként árulkodott a hatalmas tehetségről, de a történetben, egyéb megoldásokban itt-ott felfedezhető jellegzetes elemek, a gondos kidolgozottság, illetve a ritka, de gyönyörű, festményszerű hátterek és helyszínek visszatekintve jó előre jelezték, hogy kivel van dolga a nézőknek. Összességében egy könnyed, inkább a szórakoztatást a prioritásában helyező kémfilm lett a Cagliostro, erőssége a kiszámíthatatlan, egy-két okos csavarral lendületet vevő sztori, a tartalmas, de nem terhelő üzenet, az okos forgatókönyv, a szimpatikus karakterek és az akciódús, elég szép látvány nélkül. Érthető módon elmarad a mester igazán nagy alkotásaitól.
9. Laputa - Az égi palota / Tenkuu no Shiro Laputa (1986) (kritika)
Az égi palotát érzésem szerint Miyazaki inkább csinálta saját magának és repülők iránti rajongásának, mint a nagyközönségnek. Emiatt némileg öncélúbb az ütemezése, sekélyesebb a gondolatisága, mint más műveinek. Mindemellett néhol még szokatlanul nyugatias is. Tehát tudunk a művön fogást találni, ha keresünk. Ezek miatt akár visszalépésnek is tekinthető a Nauszikához képest, azonban a szokásos módon jó részei ennek az alkotásnak is rendben van és a japán mester itt tőle szokatlan stíluselemeket is belegyúrt a masszába. A film misztikus és kissé melankolikus hangulata remekül működik, a repülést megörökítő képsorok pedig szemet gyönyörködtetőek.
8. Ponyo a tengerparti sziklán / Gake no Ue no Ponyo (2008) (kritika)
A Ponyo egy igazán aranyos, humoros és kerek történet. Igazi vérbeli gyerekmese Miyazakitól. Épp emiatt nem kerülhetett feljebb a listán, mint a nyolcadik hely, annak ellenére, hogy megvalósítás szempontjából nagyon rendben van ez a darab. Ám a tartalom szempontjából már nem ilyen rózsás a helyzet. Mivel az emberpalánták a fő célközönsége, emiatt a mély társadalomkritika nem pálya, ennek a helyét átvették a fő sztoriban elszórt, magvas tanulságok. A felnőtteknek pedig a környezetvédelemmel kapcsolatos, a háttérben alig kivehető, két szóban összefoglalható mondanivalóval kell beérniük.
7. A vándorló palota / Hauru no ugoku shiro (2004) (kritika)
A vándorló palota egy igazán lenyűgöző film. Gondolatiságát és atmoszféráját tekintve egyértelműen a legnagyobbak között a helye. Sőt bizonyos pontokon még azok fölé is képes nőni. Howl karaktere egy zseniálisan megalkotott ellenpontja a régimódi fantasyk hatalmas és legyőzhetetlen hőseinek. Ám ha már a kivitelezés is a képbe kerül ott kezdődnek a problémák. A nagyszerű felvetések nem kerülnek mély kidolgozásra és a kissé elkapkodott lezárás is rossz szájízt hagyhat maga után. Emiatt nem tudott feljebb kúszni a listán.
6. Porco Rosso, a mesterpilóta / Kurenai no buta (1992) (kritika)
Bár a The Kingdom of Dreams and Madness dokumentumfilmben Miyazaki egyértelműen az „ostoba” jelzővel illette ezt a művét, mondván, hogy nem gyerekeknek készítette. Nyilvánvaló, hogy a Szél támad (esetleg a Princess Mononoke) mellett ez az a film, ami inkább az idősebb korosztálynak szól, de mi nem lennénk annyira szigorú a mesterhez, mint amennyire ő az magához. A Porco Rosso nagyon erős dráma, kiválóan felépített sztorival, kivételes szimbolikával, példásan bemutatott szereplőkkel rendelkezik, de még elég rövid és könnyed ahhoz, hogy ne terhelje meg a fiatalabbakat sem.
5. Szél támad / Kaze Tachinu (2013) (kritika)
A rendező úr utolsó egész estés mozija és első életrajzi filmje egy eléggé megosztó alkotásra sikerült, sokan utálták és sokan szerették. De abban valószínűleg mindkét tábor egyet tud érteni, hogy nem egy átlagos biográfiát kaptunk a Ghiblitől. Már a mondandója sem mindennapi, a háborúellenesség mellett beszél az emberek álmairól,. arról, hogy még a legártatlanabb célokat és elképzeléseket is képes megfertőzni és tönkretenni az emberek kapzsisága és a háború. Ha másért nem is, de ezért mindenképp megérdemli az elismerést a mű.
4. Nauszika - A szél harcosai / Kaze no Tani no Naushika (1984) (kritika)
Elérkeztünk a már brutálisan erős darabokhoz a listán. A Nauszika már egy méltán kiváló és kiemelkedő darab, amelynek egyetlen hibája az, hogy még egy korai darab, ami miatt meglátszik az érett kidolgozottság hiánya (ám ettől függetlenül még mindig nagyon rétegelt). Ez az a komplexitás, ami tökéletessé teszi az olyan mesterműveket, mint a Chihiro. Öröm látni, hogy már ilyen korán mennyi olyan elem van a Nauszikában, ami a későbbi alkotásaiban is visszatér. A legfontosabbak ezek közül a háborúellenesség, a természetvédelem, a repülés, az erős női karakter.
3. Kiki - A boszorkányfutár / Majo no Takkyuubin (1989) (kritika)
A Kiki ilyen magas helyen való szerepeltetése sokak számára meglepő lehet, de nagyon jó oka van. Nem számítottam arra, hogy ekkora meglepetést fog számomra okozni ez a mű. A szinte tökéletesen összerakott coming of age sztori ha nem is a legkomolyabb üzenettel van megáldva, de ami neki adatott azt kifogástalanul közvetíti. Ráadásul ez a darab nyújtja az összes közül az egyik legkerekebb és legkellemesebb élményt. A humor is fenomenálisra sikeredett, szerves részét képezi az alkotásnak (Jiji for president).
2. Totoro - A varázserdő titka / Tonari no Totoro (1988) (kritika)
A Chihiro mellett az egyik leginkább egyedülálló alkotása Miyazakinak a Totoro, amely filmből a Ghibli jelképévé vált aranyos lény is származik. Ki lett belőle dobálva minden felesleges alkotóelem, és egyetlen szándéka, hogy bemutassa azt a szavakon túli látásmódot és tartalmi lényeget, amit a rendező minden filmjén megtalálni. A Totorót megnézve tudjuk, hogy ez a képzelőerőben, a szeretetben és a világ alapvető szépségének együttes jelenlétében rejlik, de valahogy mindig megfoghatatlan marad. Látni kell.
1. Chihiro Szellemországban / Sen to Chihiro no Kamikakushi (2001) ÉS A vadon hercegnője / Mononoke-hime (1997) (kritika és kritika)
Az első helynél pedig a két mestermű közül kellett volna választanunk, ami egy nagyon nehéz helyzetet idézett elő. Két nagyon különböző alkotásról van szó, ám mindkettő nagyon jellegzetesen Miyazaki-féle alkotás. Az Oscar-díjjal is jutalmazott története pedig egyértelműen a legszabadabb, nem annyira monumentális. Alapból egy egyszerű, Alice Csodaországban-szerű ötletből készült, mégis komplex, fantáziadús coming of age sztori. Nagyon erős szimbolikával rendelkezik, és az üzenetéhez nem fél komolyabb elemekhez nyúlni. Mindezt olyan határok között teszi, hogy minden bizonnyal a Chihiro a legkönnyebben megszerethető Miyazaki-film.
A vadon hercegnője viszont az a mestermű, amelyben a visszatérő elemekből és a visszatérő témákból és üzenetekből van rengeteg. Emiatt nem tudnánk annyira „egyedülállónak” mondani, viszont ha olyan filmet keresünk, amelyben a nagymester a legjobban elénk tárja a véleményét a minket körülvevő világról, akkor ez a remek választás. Monumentális és lehengerlő, nem finomkodik, úgy mutatja be az embereket és a tetteiket a természettel szemben, amilyenek. Mindemelett egy olyan példátlan stílusban és szimbólumrendszeren keresztül prezentálja az élővilág álláspontját ebben a harcban, aminél jobbat nem hiszem, hogy bárki talált volna.
Említésre méltóak:
Mivel Miyazaki szerves részét képezte a Ghiblinek az alapítástól egészen a The Wind Risesig, szinte az összes ott készült filmben volt valami szerepe. Ezek közül mégis van egy ami kiemelkedik, A könyvek hercege. A stáblistán ugyan csak forgatókönyvíróként szerepel, de valójában az elkészítés minden szakaszában volt valami szerepe. Ő rajzolta a storyboardot, a rendezésben és a producerkedésben is segédkezett. Ott van még továbbá a stúdióról készült remek dokumentumfilm, a The Kingdom of Dreams and Madness amiben rengeteget megtudhatunk a japán mester személyiségéről, gondolkodásáról és még a filozófiai eszmefuttatásait végighallgathatjuk. Akit egy kicsit is érdekel a munkássága annak kötelező megnézni.
