Wyrmwood (2014)
2015. február 16. írta: Werewolfrulez

Wyrmwood (2014)

wyrmwood-siblings.jpgHölgyeim és uraim, az ausztrál Wyrmwood maga a megtestesült, nagybetűs Bűnös Élvezet. Olyasmi, mintha a The Walking Dead sorozatból kiszereltek volna minden moralizáló nyűglődést és kínosan emberi jellemábrázolást, a maradékot (értsd: a brutális zombihentelést) pedig féktelen tempóval és észveszejtő ötletekkel pumpálták volna fel... meg némi Mad Max-hangulattal. Jól hangzik, ugye? Hát jó is.

Persze ilyenkor szokták azt mondani, hogy a The Walking Deadben nem is a zombik a lényegesek, hanem a széthulló világban degradálódó emberi mivolt, valamint az erkölcsi mélységek, amelyekbe a fogódzókat vesztett humánum juthat. Tudom én jól, hogy a felnőtt, értelmes emberek ilyen szempontokat is néznek egy zombis horror esetében. Viszont van egy olyan réteg, aki a vérfürdőért nézi/nézte az említett sorozatot, meg az olyan momentumokért, mint amikor Michonne láncon vezette az élőholttá vált fiúit, hogy ezáltal szerezzen védettséget a többi zombitól. Ha ilyen félfelnőtt gondolkodású vagy, és szeretted az olyan B-alkotásokat, mint az Undead (2003), a Resident Evil film 3. (2007) része, és mondjuk A dög (2005), akkor a Wyrmwood a Te filmed lesz.

Történet? Elég, ha annyit mondok, hogy némi csillaghullás után a zombiapokalipszis ezúttal az ausztrál vadonban tör ki. Ennél részletesebb kifejtése a sztorinak csak az élményt csorbítaná, úgyhogy legyen is elég ennyi. 

A Wyrmwood mind a kivitelezés, mind a hangulat, mind a cselekmény terén a B-kategória elit ligájába tartozik - már ha létezik egyáltalán ilyen besorolás. A független filmes költségvetés ellenére vizuális szempontból igen tetszetős a mozi, a praktikus és a számítógépes effektek jól kiegészítik egymást, és a maszkok is bőven túlmutatnak a házi-barkács jellegű próbálkozásokon. Az operatőri munka és a vágás igen ötletes, és a slow motion pillanatok is hatásosak. Ami külön meglepő, hogy a színészek sem kifejezetten rosszak. A két főbb szereplő, a szegény ember Eric Banájának felfogható Jay Gallagher (Barry), valamint a Michelle Rodriguez-módra keménykedő Bianca Bradey (Brooke) is jól ellátja a funkcióját, de a show-t egyértelműen az őrült dokit alakító Berynn Schwerdt lopja el, aki fergetegesen hozza a vérgenya tudósfigurát. Példának hoznám azt a jelenetet, amikor a jó doktor zeneszóra dzsiggelve indul el, hogy az egyik kísérleti alanya agyából kiszipolyozzon bizonyos tanulmányozandó testnedveket... egyszerűen nem lehet nem imádni ezt az elmebeteget. A kivitelezés utolsó szegmense az audio oldal: az alkalmazott hangeffektek és a zenei betétek nem túlzottan különlegesek, de megbízhatóan hozzák azt, ami a hangulathoz kell.

4guide_wyrmwood_image_5_large.jpgEzzel el is érkeztünk a Wyrmwood egyik legnagyobb fegyveréhez, a kiválóan eltalált hangulathoz. Átlagos, tizenkettő-egytucat zombifilmet csinálni nem nagy kunszt, de ha megfűszerezed egy kis Mad Max-feelinggel az alapanyagot, na, az már rögtön egyedibbé teszi az élményt. Az első egész estés filmjüket jegyző készítők (Kiah és Tristan Roache-Turner: jól jegyezzük meg ezt a két nevet!) a sajátos - "gázos" -" világvégével, a védőszközök és a járművek összetákolt jellegének hangsúlyozásával, meg az autós üldözésekkel erősítettek rá erre a vonulatra. Sivatagi repesztés sajnos nincs, a helyszín ugyanis szinte végig az ausztrál bozótos. A veszedelmekkel teli erdőség az echte ausztrál őslakos-fejű Benny (Leon Burchill) karakterével együtt viszont az ozploitation felé egy kacsintás, ami a szememben szintén jó pont. Az egyedi hangulat kialakításában a filmen végigvonuló tapír humornak is komoly szerepe van. Bár nem csapkodtam a térdem a röhögéstől, az alkotásban menetrendszerűen felbukkantak olyan gegek (pl. mentőláda a kocsiban, üzemanyag-témakör, Benny szövegei, stb.) amelyek nagyszerűen felpezsdítették a befogadói élményt.

A mű története kapcsán senki ne várjon nagy világmegfejtést vagy tucatnyi jelentésréteget. A forgatókönyv nem árnyalja különösebben az általa mozgatott szereplők jellemét (ez alól a főhős Barry kivétel valamelyest), ezernyi kliséből dolgozik, és nem egyszer totálisan életszerűtlen magatartási formákat jelenít meg. Mindez azonban vállalható áldozatot jelent a koncepció oltárán. Az alkotók pontosan tudták, hogy milyen filmet akarnak csinálni, és csupa olyan dolgot raktak a produkciójukba, ami egy féktelen poszt-apokaliptikus zombi akcióhorrorban jól mutathat. Három fő, a trashfilmeket idéző eszközt vetettek be annak érdekében, hogy a B-mozikra fogékony nézők figyelmét rabul ejtsék. Az első eszközük a zombi mitológia gátlástalan újra- és továbbgondolása, a második az új ötletek végletekig való eltúlzása, a harmadik pedig az iszonyatosan felpörgetett tempó volt.

E három tényező együttes hatása azt eredményezi, hogy a néző egy pillanatra sem unatkozik, az agyahagyott ötletek pergőtüze pedig előbb-utóbb a legmarconább zombifilm-veteránt is elégedett csettintésre készteti: igen, az ausztrálok megcsinálták, van még kraft a zombizsánerben, de még milyen!

Amikor véget ért a film, a totális megelégedettség idióta vigyorával dőltem hátra a székemben. Nem érdekelt, hogy milyen logikai bakik sorjáztak az alkotásban, vagy hogy mennyire semmilyen volt a csoportdinamika a szereplők között. Csak az lobogott bennem, hogy ilyen fantáziadús, szerethető és übercool élőholt akcióhorrort már évek óta nem láttam.

A Wyrmwood olyan mozi, ami egyértelműen folytatásért és kultstátuszért kiált. Ha szereted a B-filmeket, nehogy kihagyd! Nálam bérelt helye lesz a 2015-ös horroros toplistám elején.

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr187173579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AldoWinnfield 2015.02.16. 12:28:02

Ezt én is kinéztem magamnak, most megerősítettél abban, hogy minél hamarabb meg kell nézni.

Igaz, a pontozást kissé túlzónak érzem, de nem baj, lehet, hogy igazad van :D

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.02.16. 13:29:54

Bazzeg, pont tegnap szereztem be. Ha ez tényleg ekkora királyság, akkor jó kis élményben lesz részem.

Gringo 2015.02.16. 17:59:28

letőccsük :)

még magyar felirat is van hozzá! :)

luftwaffe44 2015.02.16. 21:39:03

Étvágygerjesztő egy kritika, az biztos :D

Mivel mind a Mad Max, mind a jól eltalált zombi- illetve B-filmek bejönnek, teszek vele egy próbát!

Kösz, Vérfarkas ;)

Nyílméregbéka 2015.02.17. 01:12:21

Köszi a tippet, nagy zombifilm fan vagyok, ezt látnom kell! :))

moRtiZ 2015.02.17. 09:18:30

tegnap megnéztem. Nagyon adja :D

pizo 2015.02.17. 22:26:55

@Nyílméregbéka: Na, hogy miket nem tudok meg Rólad:)

Leone_510 2015.02.18. 00:32:37

köszi az ajánlást, azt hiszem a walking dead azzal szúrja el, hogy hiába moralizál, ha az írók szerintem tökre nem reális válaszokat adnak bizonyos helyzetekre , talán a legtöbb helyzetre és mivel ezek irreálisak és csak azért vannak, hogy további konfliktust keltsenek...hááát nekem ez így kevés, de ha ez a film nem veszi komolyan magát akkor nagyon nézős

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.18. 01:10:03

Minden pipa, kivéve a felpörgetett tempót, ez a film közelében sincs egy olyan echte guilty pleasure-nek, mint mondjuk a Doomsday.
Egyszerűen azt éreztem, hogy legtöbbször csak úgy történgetnek a dolgok, nem tartunk sehonnan sehova, és ezek a gegek is baromi ritkán jöttek elő. Mentek egy kicsit, ment a nyüglődés valamin, majd ugyanez újra. Sem az egész film, sem maguk a jelenetek nem voltak igazán felépítve, és ez nagyon ki tudott zökkenteni. Most komolyan, az a nagy finálé, hogy ketten pofozkodnak valamit? (+ a hangkeverés is valami borzalmas volt, bár lehet, hogy csak rossz ripet töltöttem le)
De egyébként tényleg tetszetős volt helyenként az akciók stílusa (bár a vágatlan beállítások már meghaladták a kameraman képességeit), meg a kaszkadőri munka is, viszont valahogy erre sem tudom azt mondani, hogy mindig az volt. Az egész film másfél óráig téblábolt, aztán egyszer csak vége lett.
De azért egy 7/10et kap.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.18. 03:52:40

@danialves: a felpörgetett tempóban a Doomsday verhetetlen :) Én a Wyrmwoodnál az elején éreztem, hogy whoa, hova ez a rohanás, aztán elkapott a gépszíj, és csak sodródtam. A nyűglődést ên abszolút nem tapasztaltam, pont az ellenkezőjét láttam: mindenen baromi könnyen túllendültek (pl. a kopasz halála). A finálé az utolsó két állva maradt ember harca volt, szerintem a helyén volt dramaturgiailag. SPOILER ON : Amikor hugit kivonták a forgalomból, az nagyon hatásosan lett megcsinálva (a földre koppanó fejek), aztán amikor visszajött, az meg aztán tényleg klasszik volt, szintet lépett és belőle lett a halál angyala, kész :) SPOILER OFF. Egyébként a 7/10 egész jó tőled, rosszabbra számítottam, főleg a Rocknroll Samuráj pontozása után - nálam az is majdnem tizes :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.18. 10:30:25

@Werewolfrulez: Én az elején pont örültem, hogy relatíve gyorsan átestek a kötelező körökön és belecsaptak a lecsóba.
A nyüglődést nem úgy értettem, hogy ne lendültek volna túl rajta könnyen (egyébként tényleg), hanem tök irreleváns dolgok jöttek be mindig a képbe. Pl. megállnak éjszakára, erre a srác elkezd balfaszkodni, felgyújt egy zombit, kigyullad a kocsi, ki kell menni eloltani... A semmiből csináltak ilyen műproblémákat, és ezzel töltötték ki a játékidőt.
De most komolyan, ennyi király fegyver, ekkora zombihadseregek között szerinted az lenne a csúcspont, hogy két ember pofozkodik? Direkt írom, hogy pofozkodik, mert még csak látványos sem volt, amit csináltak.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.18. 10:39:36

@danialves: szerintem van ennek a "csak mi ketten, fegyverek nélkül" dolognak valami vadromantikája :D

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.18. 10:45:03

@danialves: az említett "műproblémából" nekem az a fajta balf@szkodás jött le, mint ami a Night of the living deadben (68-as Romerő ősklasszikus, az első igazi zombifilm) is volt, a benzinkutas sztorival. Rendhagyó helyzetben az ember saját maga ellensége, a legtöbb halál a bénázásból és indulatoskodásból van - és tényleg. Nálam abszolút beleillett a kontextusba, és látod, még (zombi)filmtörténeti előzménye is van.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.18. 10:50:49

@Werewolfrulez: Van, abszolút, csak mint leírtam, egy cseppet sem volt érdekes vagy látványos, amit ennek keretében nyújtottak.

És még egyszer, továbbra is az a baj, hogy nem volt semmi épkézláb sztori, mentek egy kicsit, kitaláltak az írók valamit, hogy elteljen 5 perc, és ez ismétlődött. Oké, megállunk pisilni. Oké, pisiltünk, közben majdnem elkapott a zombi. Oké, nem megy a kocsi, akkor itt kell maradnunk. Itt maradunk. Lelövünk egy zombit, kigyullad a kocsi. Eloltjuk, valaki meghal. Reggel felkelünk és elindulunk szépen.
Tökmind1, hogy van-e filmtörténeti előzménye, vagy illik-e a kontextusba, egyszerűen semmi íve nem volt az egész forgatókönyvnek, a jeleneteknek meg végképp nem. Egyikből estünk a másikba, történt egy-két dolog, aztán megint történt egy-két dolog, de igazából sosem állt össze valami koherens élménnyé.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.18. 12:08:14

@Werewolfrulez: Igen, de azt hittem, ezen már túlestünk a kritikában. ;)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.18. 12:38:51

@danialves: na mindegy, azért vakard meg a buksim, főnök (virtuálisan), mert ennyien még soha nem olvasták el egy bejegyzésemet sem. Jó-jó, tudom, a "kissé" hatásvadász index2 cikk is segített egy pöppet.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.18. 13:49:57

@Werewolfrulez: Nem hogy a te bejegyzésedet, a kritikák között már minimum top3as. ;) Már a meztelen Scarlett Johanssont is lenyomta. :D

Ssipak 2015.02.19. 10:10:26

túl van hypeolva ez a tucatszar. viszont volt egy kurva nagy poén SPOILER ON: amikor a csávó rémálmodik a zombi nejéről, majd felébred de a valóságban is zombik vannak a fejétől 1 centire. háhá :D

szkristof92 2015.04.09. 22:49:38

Tegnap néztem. Marha szórakoztató trancsírozós állatság, bűnös élvezet a javából! Az pedig hogy ezt alig 160 ezer dolcsiból rakták össze, hát riszkept az alkotóknak, sokkal többnek néz ki. :D
süti beállítások módosítása