A forgatókönyvírók sorsa nem éppen a legegyszerűbb a filmvilág berkeiben. Ha végre valahára sikerül az áttörés és egy producer felfedezi őket, művüket általában valaki más kezébe adják, majd esetleg sorozatos bérmunkák következnek, és végül, sokszor évtizedek múltán megkapják a lehetőséget, hogy véghez vigyék a saját nagy dobásukat. Ebből születnek aztán például az olyan művek, mint az Éjjeli féreg, vagy mint Scott Frank, a Különvélemény forgatókönyvírójának esetében, A kulcsfigura.

Chris Pratt (akit a változatosság kedvéért nem Chris Pratt, hanem Joseph Gordon-Levitt játszik) a középiskola császára volt, gazdag szülőkkel, ígéretes sportolói pályafutással és egy gyönyörű barátnővel. Egészen addig, amíg ezt mind egy este egy balesetben szó szerint rommá törte. A srácnak fejsérüléséből eredő fogyatékosságai mellett a barátai halála miatt érzett bűntudatával is meg kell küzdenie, perspektíva előtte pedig nincs semmi: élete a rehabilitációs oktatás, vak lakótársa (Jeff Daniels) és egy kisvárosi takarékszövetkezetben végzett kulimunka háromszögében zajlik. Ez utóbbi miatt azonban megkörnyékezi egy régi ismerős (Matthew Goode), aki ki szeretné rámolni a bankot. Ráadásul a pénz mellett valami olyat tud ajánlani Chrisnek, amiben hatalmas hiányt szenved: sikert és megbecsülést.

Külső szemlélőként is teljes bizonyossággal állítom, hogy írója ezt a szkriptet hosszú éveken át polírozta és csinosítgatta, ugyanis az a legfigyelemreméltóbb ebben a munkájában, hogy elképesztő tudatossággal, egyetlen felesleges mozzanat nélkül, tökéletesen kiszámított ívek mentén épül fel. Mondhatni, ez Frank Memento-ja, és nemcsak azért, mert a főszereplő itt is egy szokatlan mentális fogyatékosságtól szenved. Még ha nem is olyan komplex műről beszélhetünk, mint Nolané esetében, a forgatókönyv aprólékos kidolgozottsága és pazarul egymásba illeszkedő kirakósa nagy fordulatok és narratív bűvészkedés nélkül is tudja hozni majdnem ugyanazt a szintet.

Scott Frank pedig a kissé leegyszerűsített heist movieját egy jellegzetes neo-noir hangulatban illeszti bele, amelynek elhagyatott, hófödte vidéki helyszínei le sem tagadhatnák a Fargo hatását, a nyomasztó atmoszféra innentől kezdve pedig adott. Ebben a képletben éppen csak a femme fatale hibádzik, aki végül kezdeti jelentőségteljes szerepe ellenére meglehetősen gyorsan elsikkad a finálé felé haladva. Viszont helyette is láthatunk remek karaktereket, a két kiválóan felépített főszereplőtől egészen a jellegzetes mellékkarakterekig. Ehhez pedig Matthew Goode egyik legnagyobb alakítása társul, de Joseph Gordon-Levitt és Jeff Daniels is pályafutásuk egyik legjobbját nyújtják, még ha az ő szerepük talán egy kicsit kevesebbet követelt meg.

Természetesen bele lehet kötni azzal a produkcióba, hogy a faék egyszerűségű heist és a finálé kézenfekvő válaszai nem feltétlenül a műfaj csúcsát képviselik, de ez a film egyáltalán nem azért remekmű, mert annyira forradalmi vagy meghatározó lenne bármilyen szempontból is, hanem mert ilyen jól gyakorlatilag senki nem írta meg ugyanezt a történetet. Úgyhogy akinek Scott Frank hozzám hasonlóan csalódást okozott a Sírok között-tel, azoknak kiváló vigasztalódás lehet első rendezése.

9/10