A zene biztosan megvan (nálam korom okán a Napoleon Boulevard előadásában vésődött be), és a film? Nőiesen bevallom, én gyerekkoromban láttam utoljára, már régen halogattam az újrázást, most karácsony közeledtével viszont elemi erővel tört rám a vágy, hogy végignézzem Néri Szent Fülöp történetét, aki az emlékeimben Végvári Tamás hangján szólalt meg, ezért egyértelmű volt, hogy szinkronnal fogom megnézni. Kellemes csalódás a film: egyáltalán nem szirupos, kifejezetten szórakoztató alkotás, de összességében mégis egy erős dráma, amely méltó emléket állít annak a különös papnak, aki az árva gyerekeknek szentelte az életét. 

1500-as évek, Róma. Egy kis tolvaj, Cirifischio (Roberto Farris) ellop egy dísztárgyat egy templomból. Az üldözői elől menekülve jut el a különös Fülöp atyához (Johhny Dorelli) és kis pártfogoltjaihoz, az árva gyerekekhez. Habár szegények, mint a templom egere, mégis boldogan élik szabad életüket. A fiú csatlakozik hozzájuk, ahogyan a tragikus sorsú Leonetta (Federica Mastroianni) is, felnőve éppen az eljegyzésükre készülnek, amikor a sors közbeszól, a fiatalembernek menekülnie kell, a lányt pedig rábízza Fülöp atyára, aki az évek során életvidám személyiségének és áldozatos munkájának köszönhetően lassan, de biztosan elindul a szentté válás útján...

A szentek életéről készült filmek általában szépen fényképezett, de dögunalmas példabeszédek, éppen ezért tud nagyon meglepő lenni ez a nem mostanában készült olasz film, amely a drámaisága ellenére kiváló szórakozást nyújt, és sugárzik róla az életöröm. Merthogy Néri Szent Fülöp nem egy karót nyelt szentfazék volt, hanem egy nagyon is vidám ember, és teljes mértékben az ő személyiségéhez igazították az alkotás hangulatát. A híressé vált dal (amelyet a filmben a zeneszerző, Angelo Branduardi saját maga vezényel a gyerekkórusnak) magában hordozza a mondanivalót: a gyermeki ártatlanságot és annak elvesztését. Angyaliak az árva ifjak, nem csoda, hogy Fülöp atya nekik szentelte az életét, azért dolgozott, hogy a lehetőségekhez képest boldog gyermekkort biztosítson nekik, esélyt adjon nekik elfelejteni a múltat, utat mutasson egy élhető felnőttkor felé. A sors tragédiája, hogy éppen a legkiválóbb védence, Cirifischio tér a bűn útjára, a megtestesült ördög látszólag teljes sikert arat Fülöp atya felett, de mindennek ellenére az erkölcsi győzelem mégis a szent életű papé lesz.

Közel sem egy bájos családi fimről van szó, nagyon is komoly kérdésekkel foglalkozik az alkotás, olyanokkal, mint hit, a gonosz mibenléte, az élet értelme, az ártatlanság elvesztése. Borzalmas dolgokon mentek keresztül Fülöp atya védencei (a gyermek Leonetta például egy ifjú bíboros szeretője volt, a többiek történetét talán jobb is, hogy nem tudjuk), mégis újra tudják és akarják kezdeni az életüket, és mindezt egy bohókásnak tűnő papnak köszönhetik, akinek nincs semmije, csak a végtelen hite Istenben, és az emberi jóságban. Bármilyen hihetetlen, ennek a nem evilágra való embernek a legjobb barátja éppen az a Loyolai Szent Ignác, aki a jezsuita rend megalapítója volt, és maga volt a katonás fegyelem és híján volt minden vidámságnak. Tökéletes ellentéte volt egymásnak a két, később szentté avatott pap, mégis tisztelték és elfogadták a másik munkáját és életfelfogását. Érdekes, hogy az ördög többször  is megtestesül a történet folyamán, a legkülönbözőbb alakot ölti (kovácstól a szép mór asszonyig), örökös harcot vív Fülöp atyával, de csak csatákat nyer, a lelkekért folytatott háborút végül elveszíti. A hitbeli kérdéseken túl a kor több jelentős személyiségét is megismerhetjük közelebbről, de nemcsak őket, hanem teljes korrajzot kapunk, a társadalom minden rétegére kiterjedően, az utcagyerekektől a pápáig.  

A forgatókönyv kiválóan sikerült, a dráma és a szórakoztatás arányát sikerült jól eltalálni, a karakterek nem egysíkúak, a csodálatosan áradó zene pedig azonnal rabul ejti a nézőt. Nem tökéletes a film, a pápával közös jelenetek kicsit túlzóak, és a fiatalember halálát bemutató zseniális képsorok után nem sikerül tartani a színvonalat, szerencsére a zárókép katartikus ereje és pozitív végkicsengése teljes mértékben feledtetni tudja a nézővel ezeket a gyengeségeket. Továbbra is dal marad meg a legerősebben a filmből, de Fülöp atyát sem felejti el többet, aki végignézi ezt a szép, szerethető, de mégis katartikus erejű alkotást.

Johnny Dorelli élete szerepét játszhatta el a szent életű atya megformálásával, sikerült élettel megtöltenie a karaktert, neki is köszönhető, hogy megismerhettük az embert a legenda mögött. Philippe Leroy Loyolai Ignác-ot alakította kiválóan, Mario Adorf V. Sixtus pápa figurájából kihozta a maximumot. A gyerekszínészek egytől egy bájosak, Rodolfo Bigotti hozta a kötelezőt Cirifischio szerepében.

Luigi Magni igazi olasz filmet rendezett Néri Szent Fülöp életéről: vérbő, mégis igazi drámát, amely könnyednek tűnik, de valójában nagyon is komoly mondanivalót hordoz. Lelket emelő és szívet szorító jelenetek követik egymást, elandalodunk az ártatlan gyermekek bájos énekén, hogy aztán arcul csapjon a kegyetlen valóság, de éppen ez a kettősség adja meg az alkotás egyedi atmoszféráját.

Értékes és szórakoztató alkotás, ritka jó életrajzi film, erősen ajánlott darab!

9/10