Ritkán látni olyat, hogy egy film, amely Michael Caine-t, Brendan Gleesont, Ben Kingley-t, Kate Beckinsale-t és Jim Sturgesst tudhatja a soraiban, nem jut el a magyar forgalmazába. Azonban a Stonehearst Asylum esetében hiába a nagy nevek, a klasszikus alapanyag vagy egy elismert rendező, a végeredmény erősen felemás lett. 

Edward Newgate (Jim Sturgess) elmeorvos-tanoncként érkezik a 19. század utolsó napjaiban egy világtól elzárt elmegyógyintézetbe , a Stonehearst-be. Ott nagy meglepetésére azt találja, hogy a főorvos (Ben Kingsley) új módszerekkel kísérletezik: végett vetett a kínzással is felérő terápiáknak, a betegekkel a képzelgéseikhez alkalmazkodva bánik, ráadásul még engedi is őket elvegyülni a személyzettel. Azonban sokuknak nincs is komoly baja: például a gyönyörű Eliza Graves-t (Kate Beckinsale) csak saját kérésére tartják ott, főhősünket pedig egyből hatalmába keríti a hölgy szépsége. Így annak ellenére is az intézetben marad, hogy egyre inkább sejti, valami nem stimmel.

Brad Anderson A gépésszel megmutatta, hogy tud fojtogató atmoszférát teremteni, ha pedig egy Edgar Allen Poe-novella az alapanyag, ez szinte alapelvárás. Azonban hiába stílusos a filmje, a rendező képtelen igazán működőképes hangulatot teremteni, munkájában inkább a burtoni extravaganciát látni, mint egy igazán hátborzongató thrillert. Bár rengeteg alkalom van rá, Anderson igazán semmit nem tud megragadni az elmegyógyintézet világából, néhány kézenfekvő klisét leszámítva. Így idővel tulajdonképpen feszültség és izgalom is egyre ritkábban tűnik fel az összképben.

A forgatókönyvből is hasonlóan veszik el az erő, ahogy (egyébként villámgyorsan) az eredeti novella végére ér. Ennél a pontnál a mű egyszerűen képtelen találni egy új csapásvonalat, és kissé nehézkesen próbálja újra és újra előrelökdösni a történetet. Ilyenkor 5-10 percekre egészen magára talál az alkotás, azonban utána mindig ugyanennyire le is ül, amíg erőt gyűjt az újabb nekiiramodáshoz. Pedig ezekből a hullámhegyekből látni, hogy lett volna fantázia ebben a sztoriban, az elmebetegségek kezelésének dilemmája, Kingsley karaktere és remek alakítása mind-mind olyan elemek, amelyekre egy egészen erős filmet is fel lehetett volna építeni. Azonban a kissé csalódást keltő befejezéssel bezárólag ezek elvesznek a fantáziátlan megvalósítás szorításában.

Egy egyszerű és hullámzó stílusgyakorlat lett tehát a végeredmény, amely inkább csak részeiben tud működőképes lenni, mint egészében. Néhány jó pillanata tehát kétségtelenül van, ugyanakkor ez még nem feltétlenül elég ahhoz, hogy egy igazán jó alkotásról beszélhessünk. De ha valakit történetesen önmagában is meg tud ragadni ez a világ, az akár még jól is szórakozhat.

6,5/10