Kapcsolat / Contact (1997)
2014. november 21. írta: danialves

Kapcsolat / Contact (1997)

contact1.jpgRengeteg filmnél lehet tapasztalni, hogy mennyit számít egy jó lezárás. Néha javít, néha ront rajta, de még gyakrabban teljesen átértékeli az addig látottakat. Nem egyszer mondogattam magamban mozizás közben, hogy "a befejezésen fog itt múlni minden." És van úgy, hogy a jól megválasztott zárómomentum értelmet ad az addig feleslegesnek gondolt eseményeknek (ld. Take Shelter), vagy mint a Kapcsolat esetében, azon gondolkodunk, hogy mi a fenére dobtunk ki két és fél órát az életünkből?

Eleanor Arroway (Jodie Foster) nagyon hamar elvesztette a szüleit, gyerekkori megszállottsága azonban vele maradt: rádiójelekkel keres idegen létformákat. Ezt kutatótársain kívül mindenki időpazarlásnak gondolja, azonban hosszú küzdelem után erőfeszítéseit siker koronázza: jelet fog a 26 fényévre található Vegáról. A jel értelmesnek bizonyul, ezzel pedig rengeteg kérdést vet fel: mi lehet az idegenek célja és üzenete, valamint a további teendők? Főhősünk pedig hamarosan azt veszi észre, hogy az úttörő felfedezése nyomán egy nagy adag konfliktussal kell szembenéznie.

contact.jpgA produkció legnagyobb húzóneve minden bizonnyal Carl Sagan volt: az ő könyvéből készült a mű, ráadásul megtette a marketingeseknek azt a "szívességet", hogy elhunyt a forgatás ideje alatt. Sagan azonban lehetett akármekkora tudós is, az íráshoz nem értett, és ezen a forgatókönyv sem tudott sokat kozmetikázni. A bevezetés túlnyújtásának egyetlen funkciója, hogy kiindulópontot adjon a főhős és főnöke között húzódó konfliktusnak, amely azonban végül szintén céltalanul hal el. Matthew McConaughey karaktere is például remek ellenpontja lehetett volna főszereplőnknek, azonban az írók inkább a kényelmes szerelmi szál felé vitték el ezt a kapcsolatot. Hadden történetszála pedig egyszerűen csak bonyolítja a cselekményt, ahelyett, hogy mozgatná azt. Így végül a szkriptben csak úgy sorjáznak a felesleges momentumok, miközben a történetmesélés kizárólag átlátszó megoldásokkal tud operálni: szinte alig van jelenet, amely ne lenne mesterkélt vagy éppen iszonyatosan szájba rágott.

Azonban Robert Zemeckis rendezői munkája rengeteget javít az összképen: a visszatérő hosszú beállítások egyszerű zsenialitása az apró párbeszédektől kezdve a nagy pillanatokig mindenhol működik (tudom, hogy itt a nyitójelenetet szokás kiemelni, de Eleanor apjának halálakor van egy sokkal hatásosabb megoldás), a jeleneteket pedig olyan remekül strukturálja meg, hogy a bőrünkön érezni a rádiójel felfedezésének izgalmát vagy egy kilövés feszültségét, mint ahogy jól ragadja meg az értelmes idegen élet híre által kiváltott reakciókat is. Mindezek mellé abban a korban etalonnak számító effekteket kapott, amelyek nem fél kihasználni, így az alkotásnak sikerül egy meghatározó látványvilágot kölcsönözni. Mert végső soron a film mégiscsak a tudomány és a kozmosz csodáira való rácsodálkozásról szól.

... vagy valami ilyesmiről, ugyanis az utolsó fél órában érkező blődségek tömkelege azt is megkérdőjelezik, hogy az addig látottak egyáltalán szóltak valamiről. Az még a kisebbik baj, hogy egyszerre kapunk közhelyes és semmitmondó válaszokat, a jól bejáratott tudomány és hit kérdéskörben, végül pedig el nem varrt szálakat, azonban ezek az események alapjaiban kérdőjelezik meg az addigiak értelmét és szükségességét. 

Így aztán lehet arról beszélni, hogy egy jóindulattal is közepes forgatókönyvet és emlékezetes rendezői munkát, de összességében ezt számomra felülírták a finálé eseményei. Mert ez a film egyszerűen maga a Csubakka-védelem: NINCS ÉRTELME. Így pedig ha a végeredmény nem is teljességgel értékelhetetlen, de legalábbis borzasztó felesleges.

5,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr416907991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.11.21. 08:44:18

valamikor régen, már láttam ezt a filmet, és akkor meglehetősen tetszett- bár, az a nyálas cukorszirupmáz, amivel beburkolták az egészet, már akkor is zavart, de elnéztem a rendezőnek, mert az egyéni színészi alakítások jók.
most ismét megnéztem- illetve megpróbáltam megnézni.
be kell vallanom, hogy nagyjából a felénél kikapcsoltam, mert rá kellett jönnöm, hogy nem csak elviselhetetlenül giccses, hanem alapvetően egy bombasztikus baromság a történet.
felsorolja az összes sztereotípiát, ami csak előfordul a hasonló bárgyúságokban, ú.m.: gonosz és az egyéni karrierjét hajszoló konjuktúralovag, angyalian tiszta és naív főhős(nő), aki random módon ereszt el coelhótól is gáznak számító bölcsességeket, szuperképességű vak operátor, hatalmi és vallási téboly, magányos, zseniális tudós, akit egyébként az egész világ üldöz és útál, és amúgy is végzetes betegségben szenved, a sorsfordító határidő előtt, az utolsó pillanatban megtett felfedezés...
akkor már inkább jöjjön godzilla, meg az ufók, meg a nyálkás, csúszó- mászó borzalmas és gonosz űrlények- azokon legalább lehet röhögni, és senki nem veszi őket komolyan.
ennek a filmnek a legnagyobb hibája, hogy vérkomolyan veszi önmagát, és a hülyeséget meg a megszállottságot adja el igaznak, miközben százszor eldarált közhelyeket ismétel és egy laza mozdulattal dobja sutba a tudományt és a józan észt.
mindezek ellenére egyszer azért megnézhető a film, csak könyörgök, senki ne vegye komolyan!
ja, egyébként jodie foster jó nő- még akkor is, ha mint férfinak, nincs sok esélyem nála :)

Is 2014.11.21. 09:32:06

Hej, nagyon nem egyezik az ízlésünk, ez ismét bebizonyosodott :)
Igaz, régen láttam a filmet, vagy 15 éve, de akkor nekem nagyon odavert. Nem tudom, hogy most más lenne-e, de nem hiszem, mert a benyomás nagyon mélyen bennem maradt.

zoltanek 2014.11.21. 12:42:25

AZ utolsó negyedóra nekem nagyon ütött. Persze negatívan. Addig mennyire jó volt a felfedezősdi, de nagyon lerontották a meghallgatással meg a vallás bevezetésével. Ebben amúgy egy nagy csúsztatás is van. Ugyanis ha a vallás ennyire fontos lenne az embereknek, akkor neki sem állnának kutatni a világegyetemet. Emiatt ugye sokan megégették magukat a középkorban. Szóval ez a dilemma, amit letolnak a film közepén, teljesen felesleges. Mindezt tetézik a film végén történő események, a spirituálisnak is nevezhető találkozás, ami olyan szinten rontja el a film amúgy remek pillanatait (és nincs igazad, mindenki a gyógyszeres jelenetet idézgeti a filmből :)), hogy a végére csak egy elcseszett lehetőség marad a filmből.
Én még moziban láttam, akkor lenyűgözött, de ahogy idősebb lettem, úgy látom jobban a film hibáit, amiből legalább annyi van, mint jó pillanat.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.21. 16:17:55

hát most erre mit mondjak :D meglepett volna ha pont te érted ezt a filmet :D biztos úgy voltál vele, nézzünk már valami Matthew filmet a múltból

zoltanek 2014.11.21. 16:37:38

@scal: Nem vagyok most biztos abban, hogy ezt nekem akartad írni.

zoltanek 2014.11.21. 16:52:24

@scal: Bocsi, visszavonom. :)

dr. House 2014.11.21. 17:22:13

Ez most már bevett szokás lesz, hogy csak olyanok írnak filmekről, akik nem értenek hozzá? Kábé a tizenötödik ilyen mellélövést olvasom...

Rive 2014.11.21. 17:28:48

@zoltanek: a vallásos szál valszeg az USA hozzáállás/állapotok miatt került bele. Ott ez tényleg elég komolyan számít, néha tényleg a tudomány rovására, néha tényleg a politikán keresztül.

Ami azt illeti, egy rakat másik dolog is valszeg hasonló megfontolással került bele. Lehet, azért is lett olyan, amilyen.

Nekem se túlzottan jött be, mint egész, de azért 5.5/10-nél valamivel - nem sokkal - jobban.

kovizozo 2014.11.21. 17:32:22

Csatlakozom dr. House-hoz.

Legalább vetted volna a fáradságot, hogy a könyvet is elolvasod.

Netuddki. 2014.11.21. 17:39:42

Milyen el nem varrt szálak? Qrvára nem értetted a filmet.

kritikustomeg.org/film/257/Contact_Kapcsolat_1997/velemenyek

Asszem meg is nézem mégegyszer...

Dr.Korász 2014.11.21. 17:56:27

Atya Úristen, mekkora idióta a posztoló...megertem, hogy a mindent és mindenkit fikazo indexen posztoló default betepve kell, hogy írjanak, de egy akkora kultuszfilm, mint AKapcsolat, megérdemelt volna három órányi dszangamentes figyelmet.

A film egyszerűen zseniális. Ha szeretted a Forrest Gump-ot és imadtal olvasni Isaac Asimov-ot, vagy A. C. Ckark-ot, akkor ez a film meghatározó alkotás kell, hogy legyen az életedben.

Abszolút 10/10

Desmont 2014.11.21. 18:04:59

Őszintén szólva én csak azt gondolom hogy a cikk írója nem értette a filmet. Szerintem minden meg volt benne magyarázva, és az hogy nem úgy lett vége ahogy mindenki először számított rá a film nézése közben csak a film üzenetét bizonyítja,hogy erre még az ember nem készült fel. És minden olyan jelenet, ami azután volt hogy Elenaor visszatért a Vegáról, ezt támasztja alá hogy az emberek mennyire szűk látókörüek. Itt jegyezném meg halkan hogy aki nem tud mit kezdeni egy Sci-fivel az ne nézzen Sci-fit...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.21. 18:32:01

@scal: @dr. House: @nicktolvajmentesítő_kovi1970: @Dr.Korász: Látom, ti is már eljutottatok arra a szintre, hogy a film közönséges halandó számára felfoghatatlan mélységei mellett való érvelés méltóságon alulinak számít. Természetesen távol álljon tőlem, hogy azt feltételezzem, egymondatos beböfögéseitek mögött az áll, hogy egy betűt nem tudnátok kinyögni a mű értelméről, mert már első látásra is súlyos érvekkel támogattátok meg álláspontotokat.

@kovizozo: Igen, mert ugye a filmekről megértéséhez és a róluk való véleményformáláshoz feltétlenül ismerni kell a könyvet. Bakker, kezdem azt hinni, hogy a Modoros blog ideköltözött hozzánk...

@Desmont: Szerintem te meg nem értetted a kritikát. ;)
Egy szóval nem mondtam, hogy valami ne lett volna megmagyarázva, csak ez a magyarázat szimpla hülyeség volt. Az ember felkészült arra, hogy szóljanak neki, hogy van egy idegen életforma, építsen egy jóval a technológiai fejlettsége felett álló gépet, amivel ellőnek egy szerencsétlent a galaxis végére, hogy találkozzon is ezzel az idegen életformával. Mindezt azért, hogy ott megmondják neki, hogy nem készült még fel arra, hogy ezzel az egésszel bármit is kezdjenek.
A vége pedig pont, hogy nem az emberek szűklátókörűségét támasztja alá, mert még meg is mutatják nekünk, hogy ők pontosan tudják azt, hogy 18 percig működött a nő kamerája. Egyszerűen csak a kormány csak át akarta hárítani a felelősséget, hogy dollármilliárdokat dobtak ki kézzelfogható eredmény nélkül. Szóval bennem él a gyanú, hogy inkább te nem értetted ezt a filmet. ;)

G.reg 2014.11.21. 19:33:19

@Desmont: Az a baj, hogy a Cikk írója nem csak ezt a filmet nem érti... Nem érti a Csillagok között-et sem, és még sorolhatnám! Danialves, nem lenne jobb, ha inkább hangyaszámlálónak mennél a déli sarkra?! Mindenkinek jobb lenne! Nekünk nem tolják az arcunkba az irományaidat, neked meg nem kell megerőltetned az agyad, és csalódnod ha nem érted amikor ilyen filmekkel kerülsz szembe, mint a Kapcsolat vagy a Csillagok között. Maradj a focinál, az a te szintednek való!

vitalis06 2014.11.21. 19:55:06

minimális fizikai és csillagászati ismeretek nélkül az ember fiacskája ne kezdjen el filmet názni. főleg ne olyanokat amelyekben fizikusok (mint író vagy mint vezető tanácsadó) vettek részt. Nem kell sok, a gimnazista fizika elég. és akkor sok mindent megértenél.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.21. 20:02:10

@G.reg: Sajnos ez neked igazán soha nem fog leesni, de igazából hatalmas öngólt rúgsz azzal, ha arra vagy büszke, hogy érted a Csillagok közöttet. Szóval azt tanácsolom, ha nagyon faszagyereknek akarsz látszani, akkor ne arra legyél büszke, hogy Nolan legszájbarágósabb filmje átjött. Van itt az oldalunkon egy-két sznob, akik tudnak ilyen szempontból tanácsokat adni, ha gondolod, majd összehozlak velük. ;)

@vitalis06: Az azért elég kínos pillanat, amikor még ezeket az alapvető csillagászati ismereteket és gimnazista fizikát sem tudod megcsillogtatni. (Hogy stílusos legyek.)
De hogy viszonozzam a tanácsot, egy összetett gondolatokat tartalmazó szöveg értelmezéséhez meg az érettségin elvárt szövegértés nem árt, és akkor esetleg nem kommentelnél hülyeségeket. ;)

vitalis06 2014.11.21. 20:10:22

@danialves: te nem érted. olvastam a Csillagok közt kritikádat és ezt is. Bocs, de tényleg nem érted, azért nem tetszett.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.21. 20:13:53

@vitalis06: Sajnos mivel fizikai és csillagászati ismereteket kértél számon rajtam, továbbra is ott tartunk, hogy halvány fogalmad nincs, nekem mi volt a problémám ezzel a filmmel.
Én abszolút megbocsátom, csak gondoltam ezt tegyük tisztába, ha már a nagy tudásodból neked is csak ilyen egymondatos benyögésekre futja.

tamasoft 2014.11.21. 20:36:25

Mondanivalója miatt legalább kétévente megnézem, és nem a rendezés és nem a forgatókönyv miatt. Hiánypótló is, a rengeteg űrlényes hülyeség mellett. Bár minden ilyesmit megnézek, akár hülyeség, akár nem. Valahány évesnek is lenni kell hozzá, az tény.

G.reg 2014.11.21. 20:52:08

@danialves: Nem én írogatok blogot a nemlétező tudásomat fitogtatva, nem én próbálok filmesztétának látszani! Kicsit olvasnod kéne a sorok között, de sem a Csillagok közötti eszmefuttatásod utáni hozzászólások által, sem itt nem sikerült rájönnöd, hogy lehet, hogy nem a tükör görbe... de ez már legyen a te bajod!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.21. 21:20:32

@G.reg: Az a szomorú helyzet, hogy az Interstellarhoz hasonlóan sajnos a saját soraid sem olyan magasröptűek, hogy olvasni kelljen közöttük. Ráadásul annyira nem is eredetiek, mint azt gondolod.
Így minden bizonnyal meglepetésként fog érni, hogy hozzád hasonló, ilyen jellegű filmeket magasröptűnek tartó egyeddel már találkoztam egy párral, de valahogy ezek az arcok rendre csak a saját együgyűségüket tudták bebizonyítani. Természetesen a hatalmas pofájuk mellett.

A sorok között pedig egyik sem tudott olvasni, úgyhogy neked is leírnám egyértelműen: majd ha prezentálsz nekem mondjuk egy 3-5000 karakteres esszét a Kapcsolat és a Csillagok között általam figyelmen kívül hagyott mélységeiről, akkor esetleg megfordul majd a fejemben, hogy van valami okod erre a nagyképű stílusra, amit megütsz. Addig viszont csak egy butácska troll vagy, abból sem éppen a legkreatívabb.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.11.21. 21:46:58

A posztolónak szerintem nem az a baja, hogy a film végének értelme nincs, hanem az, hogy nem ad választ. Hogy áthúzza azt a választ, amit már majdnem sikerült elhitetniük a nézővel. A nyitva maradt kérdés a film végén egy kis coitus interruptus, ami kényelmetlen érzés, ugye. De ettől nem lesz a film értelmetlen.

A cukormázat én ebben a filmben nem igazán érzem. A megértéséhez sem fizika, sem csillagászat nem kell több, mint amit a ma szokásos sci-fikben használni szokás. De a lényeg: az idegenek üzennek, mi elmegyünk, aztán visszajövünk, és utána nem tudjuk, hogy most mi van. Ennyit a fizikáról.

A vallás és a tudományos kutatás ütközése Amerikában súlyos probléma sokak számára. Nem baj, ha egy film ezt kóstolgatja, ráadásul utólag még egy másik magyarázatot is adtak a feltett kérdés okára.

A csaj pedig nekem is mindig nagyon tetszett. :-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.21. 22:24:13

@Androsz: Nem, nekem pont az a bajom, hogy a film elkezd egy ilyen "mi lenne, ha felvennénk a kapcsolatot az idegenekkel?" témát, amire aztán 2 óra után az a válasza, hogy "hát nem igazán tudom". Ezért érdemes volt nekiállni az egésznek...
Az a része egészen tetszett, hogy kétségek között hagyott afelől, hogy valós élményt láttunk-e. Illetve tetszett volna, ha aztán nem rágják ezt mégis szájba azzal, hogy 18 percig ment a kamera. Ha ez így nincs benne, még egészen elgondolkodtató darab is lehetett volna arról, hogy hogyan szembesül a tudomány embere a hittel. (Vagyis ehhez egész pontosan még az kellett volna, hogy ez a találkozás az űrlényekkel ne a fináléban essen meg, hanem sokkal korábban, hogy utána nyugodtan tudjon fókuszálni a film erre a kérdéskörre. Akkor még talán olyan értelmetlennek sem érződött volna.)

negyedóra 2014.11.21. 22:43:57

18 perc? Órát akartál írni remélem, mert az van a filmben.

Ha 7/10-et adtál az Interstellarra, akkor ez 9,5/10 bármennyire sorolod a hibáit.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.21. 23:07:29

@negyedóra: Abszolút lehet, úgyis az volt a lényege, hogy az űrhajó nem esett le rögtön.

Az Interstellarban legalább lehet tisztelni azt, hogy valami koncepcióval érkezett, amit végig akart vinni, legyen az a koncepció akármilyen gáz is, ezt szerintem tökéletesen reprezentálja ez a különbség.

Matrijoska90 2014.11.22. 00:04:15

Jesszusom, hogy lehet ennyire rossz véleménnyel lenni egy ennyire szenzációs filmről...
Az előttem hozzászólókkal akik a film mellett foglalnak állást csak annyiban nem értek egyet, hogy én nem vagyok nagyon jó fizikából és sajnos a könyvet nem tudom megszerezni sehogy, így nem olvastam, mégis képes voltam megérteni a filmet. Szerintem ezek nem feltétlenül szükségesek.
Az emberek azért értek meg a kapcsolatteremtésre, mert sikerült kijuttatni egy rádióadást az űrbe, ami elérte azokat akik erre válaszoltak.
A végéhez meg csak annyit, hogy ne már! Teljesen egyértelmű, felveszik a kapcsolatot egy egyeddel az adott fajból és visszaküldik egy egyszerű üzenettel ezután várják a reakciót. Mi ebben a bonyolult. Csak azért mert nem valami katartikus hollywood-i vége lett a filmnek attól még nincs az összecsapva. Egyébként pedig a tudósok még mindig Sagan könyvét tartják a legvalószínűbb forgatókönyvnek egy hasonló esetre (mármint idegen faj kapcsolatfelvételi kísérletére)

Továbbá rengeteg A.C. Clarke regény hasonló felsőbbrendű fajjal való találkozást mutat be. Különböző tesztelések sorozatán esik át az ember, hogy bebizonyítsa érdemes-e arra, hogy az ő mércéjükkel mérve is az értelmes fajok közé sorolhassák őket.
De mondjuk aki ilyen véleményt ír egy ilyen filmről, arról nehéz elképzelni, hogy valaha is egyáltalán kívülről látott egy klasszikus Sci-Fi könyvet.

Tehát konklúzió kedves kritikus: Nyiss ki könyveket is, hátha segít a későbbiekben!

Matrijoska90 2014.11.22. 00:06:23

@danialves: A kamera 18 órát forgott... nézd újra!

negyedóra 2014.11.22. 00:06:44

@danialves: Nem csak lehet, hanem így van, direkt megnéztem a végét.

Koncepció? Nem lenne? Az ugyanúgy van a Kapcsolatban is: hogyan vennék fel velünk az idegenek a kapcsolatot? mi a helyzet az ezirányú kutatásokkal/kutatókkal? Milyen út vezethet a kiválasztottsághoz, és milyen érzelmeket vált ki egy viszonylag hétköznapi emberből ez és maga a találkozás? Mi a társadalmi szerepe ennek a személynek, és hogyan reagálna egyáltalán erre a társadalom?

A nő karakterét tökéletesen építették fel, megmutatják a motivációit, gondolkodását, hogy miért lett ilyen: na itt csúsztattál pl. egy elég nagyot.

Ezenfelül itt legalább írtak egy valamire való sztorit, rendes cselekménnyel, ami amúgy életszagúbb is amellett, hogy ma már lehet tényleg klisésnek nevezni egyes pontjait [bár sztem ezt 97-ben frissibe még nem róttuk volna fel neki].

Szóval forgatókönyv szempontból alul marad az Interstellar: nincs normális cselekmény, ezt próbálják feldobni az NASA-s démon ámokfutásával, aztán durván tudományosan jön a szeretet. A koncepció lehet, hogy jó lenne, de amúgy szinte minden pontját sikerült elszúrni tudományosság szempontból, miközben azt trailerezik, hogy ez volt szinte a legfontosabb. Persze jó dolog a gravitációs lencse hatás, még jobb lenne, ha kötődne valamennyire cselekményhez is.

Gringo 2014.11.22. 00:37:40

Jó kis film, kár ennyire lehúzni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 00:39:50

@Matrijoska90: "Teljesen egyértelmű, felveszik a kapcsolatot egy egyeddel az adott fajból és visszaküldik egy egyszerű üzenettel ezután várják a reakciót."
És pontosan milyen üzenet is küldenek és milyen reakciót is várnak? Elárulom, semmilyent.

"Különböző tesztelések sorozatán esik át az ember, hogy bebizonyítsa érdemes-e arra"
Még jó, hogy a csaj külön rákérdez, hogy ez egy teszt-e, és az idegen azt mondja, hogy nem. Megint annak a legnagyobb a pofája a film meg nem értéséről, aki nem értette a filmet...

@negyedóra: Unom már leírni ennyiszer, de ha a kapcsolatfelvételnek az a nagy konklúziója, hogy a galaxis másik végére ellőtt kiválasztott vált két mondatot az apja szellemébe öltözött Coelhoval, akkor élek a gyanúperrel, hogy az írónak halvány fogalma nem volt, mit kezdjen ezzel az egésszel. Sagan addig volt nagyon okos, amíg a reális sablonokat fel kellett mondania, viszont mondanivalója nem sok volt, illetve ami közhelyet összehozott, ahhoz nem kell kapcsolatfelvételről könyvet írni.
A többit meg inkább ne is emlegesd fel, mert rohadt gáz, hogy egy űrhajóst az alapján küldünk fel, hogy hisz-e Istenben, ez a védelmi miniszter az elképzeléseivel meg egy texasi fegyverbuzinak is csak a paródiája lehetett volna, de sajnos itt egészen komolyan gondolták. Ez a te "életszagú" sztorid...

"A nő karakterét tökéletesen építették fel, megmutatják a motivációit, gondolkodását, hogy miért lett ilyen: na itt csúsztattál pl. egy elég nagyot."
Ja, tökéletesen építették fel azt a nagyjából 1 jellemvonást, amiből állt...
Amúgy nem tudom mit csúsztattam, amikor erről egy szó nem esett a kritikámban, ellenben így inkább ennek felmerülése erős csúsztatás.

"nincs normális cselekmény, ezt próbálják feldobni az NASA-s démon ámokfutásával"
Ezzel szemben a Contact csak egy vallási őrült ámokfutásával oldotta meg az egyik műkonfliktusát és tett bele nettó fél órát a cselekménybe...
Akármennyit is erőlködsz, ez minimum centire ugyanolyan film, mint az Interstellar, kidolgozatlan karakterekkel, erőltetett megoldásokkal, csak sokkal nagyobb marhaságra fut ki.

egy atlag 2014.11.22. 00:45:07

A "kritika" szerzője valójában nem volt képes felfogni a film végét. Éshátmivel ő nem étette' akó' az szaaaar. Gratulálok.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.11.22. 00:45:25

@negyedóra: "szinte minden pontját sikerült elszúrni tudományosság szempontból, miközben azt trailerezik, hogy ez volt szinte a legfontosabb."

Jól látom, te tényleg a tudományos pontosságot kéred számon egy sci-fin? Az elmúlt húsz év mozis scifitermése tele van marhaságokkal és hangzatos csacsiságokkal, és ebbe kötsz bele? Ez mese, emberek, film! Tudjátok, amiben szuperhősök öltöznek át a telefonfülkében és az autók a levegőben felrobbannak. Az amerikaifoci és baseball hazájában olyan filmeket készítenek, amik akkora bakikat követnek el a játékszabályokban, hogy nekem is azonnal szemet szúr. Mintha fociban a kapus az egész pályán megfoghatná a labdát, vagy a gól csak akkor ér, ha a tizenhatoson belülről rúgták. Nálunk ezért bottal kergetnék meg a rendezőt. A tévésorozatokban pár billentyűleütéssel a holoképernyőre vetítik neked a káposztás cvekedli háromnézeti rajzát, és megmondják, hogy 1987-ben melyik bolt árusította. Ezek után egy (csillagász által írt) fantasztikus könyvből készült játékfilmben tudományosságot reklamálni szerintem túlérzékenység.

negyedóra 2014.11.22. 01:50:59

@Androsz: Nem, nem jól látod. Viszont azt élmény látni mennyire hosszan mész a vakvágányon.
Nem kérek rajta semmit sem számon amit nem ígérget. Az interstellar pusztán parasztvakításra használja a tudományt (milyen alakú a féregjárat, stb), és Kippel csinálgatnak reklám videókat, hogy soha nem volt még ilyen hiteles egy filmben a gravitációs lencsehatás. Ez nagyon jó, nem is emlékszem filmre amiben benne lett volna, lehet azért mert semennyire nem kapcsolódik a sztorihoz.
Egyáltalán nem érdekelne, hogy mennyire tudományosan hiteles, ha nem ezzel próbálnák eladni. A sztorihoz kb az idődilatáció tartozott szorosan, ezenkívül kapunk pár másik dologra is 3éveseknek szánt sokperces szájbarágásokat ami néha még ellent is mond önmagának.

@danialves:
Csúsztatás: "A bevezetés túlnyújtásának egyetlen funkciója, hogy kiindulópontot adjon a főhős és főnöke között húzódó konfliktusnak"
Erre írtam, hogy nem ez volt a funkciója, hanem: "megmutatják a motivációit, gondolkodását, hogy miért lett ilyen". A főnökével való konfliktus másodlagos, neki a kapcsolatfelvétel a fontos, az hogy ebben hátráltatják egoista emberek az idegesítő, de nem ez a legfontosabb [amikor nem került be, ő akkor is segített!]. Ilyenek mindig vannak, egy projekt sosem halad egyenes úton, és hogy mennyire dolgozták vagy éppen nem dolgozták ki ezt a részét nem érzem nagy hibának.

Egy őrült fanatikus még mindig hihetőbb, mint amit a NASA által kiválasztott, magasan képzett démon levarázsolt onnantól kezdve, hogy leszálltak hozzá. Amúgy tény és való, hogy mindkettőben csak azért szerepelnek ezek az események, hogy történjen már valami látványos.

Coelhóság: valószínűleg nem rágták eléggé szájba, hogy a földi világ nem nagyon tudná értelmesen lereagálni, ha ideparkolnának a kisúfók, ehhez idő kell, hogy a két világ felvegye egymással a kapcsolatot, és véletlenül se befolyásolják negatívan a fejlődésünket. Persze biztos valószínűbb egy a Kapcsolatfelvételben látott rockzenés bemutatkozás a vulkániaknak, főleg azért mert nem Coelhós. Mert a Coelhó Coelhó és ha archetipikus gondolat merül fel amit nem fejtenek ki rendesen akkor az csakis coelhozás lehet.

Bár teljesen jogos, a fentieket így konkrétan elmondhatta volna az ufóka, hogy ne kelljen gondolkozni, hogy mégis mit mutatnak be 2,5-órán át.

Akárhogy erőlködsz, ezzel a "kritikával" mellényúltál istenesen :)

VogelZsigmond 2014.11.22. 05:46:32

@danialves: " Egyszerűen csak a kormány csak át akarta hárítani a felelősséget, hogy dollármilliárdokat dobtak ki kézzelfogható eredmény nélkül. Szóval bennem él a gyanú, hogy inkább te nem értetted ezt a filmet. ;)"

Ja persze! Vagy inkabb el akartak az ugyet tusolni, hogy amikor mar elcsitultak a dolgok akkor csak es kizarolag az USA kutathassa ezt a dolgot tovabb, a koz kizarasaval...
Latod, latod...

Peter Szaboooooo 2014.11.22. 07:14:49

Ez a cikk kb ugyanolyan ezek szerint mint maga a film. Konkrétumok helyett üres vagdalkozás. Nincs értelme, butaságok vannak benne. Konkrétan?

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 07:18:27

@negyedóra: Hehehe, valami hasonlót akartam írni. A posztoló jó alaposan megnézhettte a filmet, ha pont a fordulópontot jelentő tényt konzekvensen elbassza a leírásban. Kb. 3x :)

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 07:34:28

@danialves: "Sagan addig volt nagyon okos..."

Szerintem egy ilyen mondatot az írjon le, aki okosabb Sagannál, és jobb könyvet tud összeütni. Képes vagy rá? Hajrá! Sokan vagyunk, akik kíváncsian várjuk.

Zárjuk le ez a méltatlan vitát azzal, hogy nincs igazad. A véleménynyílvánítók 99%-a nem ért veled egyet, de gondolom, hogy okosabb és fennköltebb vagy mindannyiuknál, csakúgy mint Fülig Jimmy.

G.reg 2014.11.22. 07:36:39

@danialves: Az a baj, hogy az olyan ostoba vagy, annyira el vagy szállva magadtól, hogy nem látod a fától az erdőt! Kritizálni ( fikázni ) másokat, mások alkotását nagyon tudsz, de önkritikád semmi! Több tucat hozzászóló ellenvéleménnyel van az irományaiddal kapcsolatban, de tőled csak annyi telik, hogy aki ellent mer mondani neked azt sértegeted, és lehurrogod, mert aki ilyet ír az nyilván buta meg troll... Ebből is látszik, objektivitásod nulla, és még te írsz filmekről kritikákat?! Azért ha lenne valami alapja a nagyképűségednek, akkor nyilván nem egy blogon írogatnál, hanem egy szaklapban. De gondolom, oda nem kellesz, így itt próbálsz meg okosnak, hozzáértőnek látszani. Aki meg esetleg rámutat, hogy a véleményed nem mérvadó, sértődötten vagdalózol. Akkor ki is a Troll? Pff... :D
De nem kívánlak meggyőzni az igazamról - még az is lehet, hogy tévedek - mert az ilyen emberek nem látnak magukba, képtelenek rá. Azt ugyan nem értem, hogy neked miért jó, hogy az irományaidat többen illetik negatív kritikákkal, mint amennyien egyet értenek veled, de ha neked így jó, tőlem csináld csak. Az is lehet, hogy direkt provokálod az embereket. Arra még kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő nagyfilm, amit lehurrogsz? A remény rabjai? ;) De ne aggódj, arra én már nem fogok reflektálni. Időpocsékolás.

Bafana 2014.11.22. 08:34:45

Stirlitz mondja Bormannak:
Bormann elvtárs, lépjen be maga is a Vörös Hadseregbe! Holnap napsütéses időnk lesz.
Stirlitz tudta, hogy az emberek a csak a beszélgetések végére fognak emlékezni.

Rebelde 2014.11.22. 10:00:17

Vicces hogy itt próbáljátok egymást győzködni teljesen feleslegesen. Az viszont nem túl szimpatikus, hogy a posztoló szerint mindenki hülye csal ő a helikopter :)

Én amúgy szeretem ezt a filmet, nekem átjött :)

Hippiusz 2014.11.22. 10:02:55

Tipikus esete annak, amikor a kritika nem a filmről szól, hanem a kritikus korlátairól. A kommentekben meg jön a cicaharc, ha valaki szóváteszi...

Flea 2014.11.22. 10:22:19

A kapcsolat címü filmben az a jó, hogy nem ürlényekröl szól, hanem nagyon is az embrrekröl! A tudomány és vallás konfliktusáról, az állam és az állampolgár konfliktusáról, a tudatlan tömegek és az Istenként viselkedö kiválasztottak konfliktusáról! A film társadalomkép, társadalomkritika, ami hatásosan támasztja alá a végsö mondanivalót: Nem vagyunk készek a kapcsolatra. Esetleg nézd így újra az egészet és ha kell egy szájbarágós magyarázat a sztorira: az üzenet megfejtése kapcsán a Földön kialakult reakciók miatt döntött úgy az idegen civilizáció, hogy nem vagyunk érettek és ezt diplomatikusan közölték! Így már érthető?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 11:47:33

@negyedóra: Annak, hogy nézzük az eget Puerto Ricoban, majd "bocs, nem fizetjük tovább", majd tök véletlenül jön egy jótevő, aki finanszírozza a kutatást Új-Mexikóban, az égvilágon semmi funkciója nincs azon kívül, hogy bemutassa, hogy mekkora a köcsög a főnök, mert nem akarja finanszírozni a kutatást.
Amit leírtál, azok egyike sem annak köszönhető, hogy ezt a vargabetűt megtették, hanem leginkább a flashbackeknek, szóval ez megint a te alapos csúsztatásod.

Ja, nekem is teljesen reális, hogy a NASA vallási fanatikusokat enged be kilövéseknek, mert ahhoz, hogy egy űrhajón babrálj, nyilván nem kell pszichológiai megfelelés, de még egy teológiai diploma is pont elég. Ezzel szemben milyen röhejes már, hogy valaki esetleg nem akar meghalni, és ezért csal egy kicsit az adatokkal.

De, sajnos túlságosan is szájba rágták, mert már csak 6odszorra írom le, hogy ha nem akarnak kapcsolatot felvenni, akkor mi a tökömért építtetnek meg egy űrhajót, hogy ezt aztán valakinek személyesen is elmondják? Jön egy rádióüzenet, majd 100 év múlva megjelennek, és kész. Ja bocs, akkor nem lett volna, miről szóljon a film.

Nézd, én értem, hogy neked valamiféle keresztes hadjárat ez most, hogy belerúgj az Interstellarba, ahol tudsz, de nem én nyúltam mellé ezzel a kritikával, hanem te, amikor megtetted ezt az összehasonlítást.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 11:50:46

@VogelZsigmond: Csak mondjuk amit én írtam, azt 6szor elmondják a filmben, még külön akkor is, amikor a nőt éppen készülnek keresztre feszíteni ("trilló dollárt elköltöttünk eredmény nélkül").
Szóval persze, lehet, mint ahogy az is lehet, hogy az idegenek manipulálták az USA kormány agyát stb., csak szerintem ez már a saját elképzelések és nem a film értése kategória.

@Peter Szaboooooo: Olvasgasd egy kicsit a kommenteket is, ott lesznek bőven konkrétumok. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 11:57:49

@Punxsutawney Mormota: Szerintem a mondataimat majd akkor fikázd, ha tudsz jobb kritikát írni. ;) Modoros blog, 2. felvonás...
Ja amúgy
a.te.ervelesi.hibad.hu/kozvelekedesre-hivatkozas

@G.reg: Leírom még egyszer, hátha belefér a kis agyadba: a hozzád hasonló emberek egy része bebizonyította, hogy ő maga sem értette a filmet, másik része egyszerűen a nagy megértésből "te vagy a hülye" szintű érveket volt képes benyögni (ez vagy pl. te). Explicit leírtam neked, hogy ha ekkora pofád, akkor prezentálj nekem légyszíves egy esszét a két film általam figyelmen hagyott mélységeiről, ezt azonban valamiért nem tetted meg. "Objektív" következtetés: ezeket nem tudod megfogalmazni, csak az arcod hatalmas. Ezzel azt hiszem, búcsúzunk is tőled.
(@Hippiusz: ez szerintem neked is passzol)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 12:00:09

@Flea: A nőnek meg a képébe hazudtak?
Megkérdezte, hogy teszt-e, erre meg rávágták, hogy nem, csak kis lépésekben akarnak haladni.

negyedóra 2014.11.22. 12:32:18

@danialves: "De, sajnos túlságosan is szájba rágták, mert már csak 6odszorra írom le, hogy ha nem akarnak kapcsolatot felvenni, akkor mi a tökömért építtetnek meg egy űrhajót, hogy ezt aztán valakinek személyesen is elmondják? Jön egy rádióüzenet, majd 100 év múlva megjelennek, és kész."

Pont erről szól a film, hogy fel akarják venni a kapcsolatot, de nem így megy. Előbb tudja meg/dolgozza fel az emberiség, hogy nincs egyedül, aztán majd szépen lassan folytatjuk.
És persze közben folyamatosan mutatja az emberiség/döntéshozók [amúgy teljesen jogos!] reakcióit/hozzáállását, a jel előtt, a jelnél, a kapcsolatfelvétel minden részénél, ami alá is támasztja, hogy nem úgy kell csinálni, ahogy te írod. Tudom a történet egy személy sorsát követi szorosan nyomon, de ettől még a fentiek folyamatosan bemutatásra kerülnek. Sajnos mindebből te csak a személy sorsát láttad, a többi egyáltalán nem tűnt fel, különben írtál volna erről a posztodban [mert egyáltalán nem megkerülhető!] és nem coelhoztál volna, most meg próbálod oltani a tüzet :D

Az interstellart már az előttem szólók is felhozták, én először csak a pontozás csapongása miatt emeltem ki, aztán jött ez a koncepciós magyarázkodás amiben teljes egészében tévedtél: nem véletlenül nem is reagáltál rá csak terelted a szót a részletek felé (most akkor mi a reálisabb a fanatikus vagy a nasas...).

dr. House 2014.11.22. 12:43:30

@danialves: Egyszer egy híres művészettörténészt megkérdeztek: "Honnan tudja, hogy ez vagy az a kép értékes-e." "Onnan, hogy már láttam egymilliót" - válaszolta. Olvastam a könyvet és láttam a filmet. Mint ahogy rengeteg könyvet olvastam, rengeteg filmet láttam és olvastam jó néhány tényleges filmkritikát. Egyszer még szakdolgozatot is írtam a filmkritika műfajáról, úgyhogy valami elképzelésem van arról, hogyan működik. Az nem olyan, mint amiket te írsz. Az érveléstechnikáról is van némi fogalmam, mert azt hosszú évekig tanítottam. Ez ügyben is komoly hiányosságaid vannak. Vannak érvként használható dolgok, vannak érvtípusok és azok különböző logikai sorrendjei, amelyek segítségével felépíthető a mondanivalód - ha van olyan. Mi is van még? Az, hogy egy történetben kliséket használnak, viszonylag kis meglepetés. Mondj egy filmet vagy irodalmi művet és felsorolom, milyen kliséket használnak benne, azokat vélhetően honnan kölcsönözték, illetve milyen későbbi művekre volt hatással. A klisék szerepe az, többek között, hogy egy filmnek nem kell 62 óra hosszúnak lennie, mert ha megjelenik a "gonosz", akkor az első megszólalásából tudod, hogy "aha, ez a pasas kábé olyan mint..." és eszedbe jut húsz hasonló karakter. Egész színházi irányzatok építenek erre a módszerre. Bármiről be lehet bizonyítani, hogy klisé, mert mindent megírtak és leforgattak már. A kérdés most már csak a hogyan, tehát akkor van baj, ha a kliséket valaki unalmas módon hasznosítja újra. Egyetlen példa, ami ezt még a mozinéző szájába is rágja: Pulp fiction. Tipikus karakterek, tipikus dolgokat cselekszenek, de a nem tipikus szereposztás és az időrend megkavarása (meg még sok minden) miatt, most nem húzom az időt, mert nem akarok kritikát írni:), a végeredmény üdítően friss volt első látásra. Utolsó: ha nem tiszta a fizika, ami ezek mögött a filmek mögött van, akkor néhány lehetőség (könyvcím), hogy felvedd a fonalat. Michio Kaku: Hipertér. Paul Davies: Hogyan építsünk időgépet? Paul Davies: A megbundázott világegyetem. Albert Einstein: A relativitás elmélete. Fleának valahol feljebb igaza van: nem sikerült meglátnod, mi a súlypontja a történetnek, tehát az egész értelmezés a felszínen kapirgál, az ilyet szoktá verselemzésnél egyetlen vonallal áthúzni. És végül egy olyan megjegyzés, ami biztos érthető lesz: bööööööööff.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 12:44:55

@negyedóra: Jó, akkor leírom hetedszerre is: attól, hogy 1db ember elmegy a galaxis másik végére, és ott megjelenik neki egy űrlény sehogy sem bizonyítható módon, az emberiség még nem fog közelebb kerülni a dolog feldolgozásához.
Ha ezt képtelen vagy felfogni és szerinted ez az én "tűzoltásom", akkor nagyon komoly problémáid vannak.

"aztán jött ez a koncepciós magyarázkodás amiben teljes egészében tévedtél: nem véletlenül nem is reagáltál rá csak terelted a szót a részletek felé"
Akarod mondani, te tévedtél teljes egészében és kezdted el terelni a szót a részletek felé. Nem emlékszel véletlenül, ki írta ezt? :D
"Szóval forgatókönyv szempontból alul marad az Interstellar: nincs normális cselekmény, ezt próbálják feldobni az NASA-s démon ámokfutásával, aztán durván tudományosan jön a szeretet. A koncepció lehet, hogy jó lenne, de amúgy szinte minden pontját sikerült elszúrni tudományosság szempontból, miközben azt trailerezik, hogy ez volt szinte a legfontosabb. Persze jó dolog a gravitációs lencse hatás, még jobb lenne, ha kötődne valamennyire cselekményhez is."

Tényleg emelem a kalapom, hogy azok után, hogy elkezdted ezt a mellébeszélést, még van pofád rám fogni, hogy én kezdtem terelni a témát. De inkább légyszi ne égesd magad tovább ilyenekkel.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 12:51:20

@dr. House: Bámulatos, képes voltál ennyit írni anélkül, hogy 1 db mondat is megjelent volna benne a film mélységeiről és értelméről, ellenben az most sem maradhatott el, hogy jól kiverd magadra. Én tényleg örülök, hogy ekkora király vagy, de a maszturbációhoz elég egy ember, én itt felesleges vagyok.

" Az nem olyan, mint amiket te írsz. Az érveléstechnikáról is van némi fogalmam, mert azt hosszú évekig tanítottam."
Ez a két mondat így egymás után meg egyenesen gyönyörű. :D

Lauro 2014.11.22. 12:56:26

Szerintem se olyan rossz film ez. Az Interstellarnál jobb. A kilencvenes évek egyik legjobb sci-fije.
(Esszét meg ne írjon senki, mert max. egy imdb-idézet lesz a válasz. :-D )

negyedóra 2014.11.22. 13:03:08

@danialves: A Koncepció részhez ez tartozik:

Te: "Az Interstellarban legalább lehet tisztelni azt, hogy valami koncepcióval érkezett[...]"
Ami [és persze a posztod is] utalás arra, hogy nem volt a Kapcsolatnak semmilyen koncepciója.

Én: "Koncepció? Nem lenne? Az ugyanúgy van a Kapcsolatban is: hogyan vennék fel velünk az idegenek a kapcsolatot? mi a helyzet az ezirányú kutatásokkal/kutatókkal? Milyen út vezethet a kiválasztottsághoz, és milyen érzelmeket vált ki egy viszonylag hétköznapi emberből ez és maga a találkozás? Mi a társadalmi szerepe ennek a személynek, és hogyan reagálna egyáltalán erre a társadalom?"

Na még mindig nem reagáltál érdemben arra, hogy ezek a gondolatok miért nem jelennek meg a posztodban.

Persze utána tényleg belementem a részletekbe is sajnos, ami semmi másra nem volt jó minthogy teljesen rossz kontextusban idézgess belőle.

Te égeted magad a "kritikáddal", és az ilyen hangvételű hozzászólásaiddal.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 13:04:42

@Lauro: Ezt nem értem miért írod. Én mindenkivel megpróbálok érdemben kommunikálni, akivel nem úgy érnek véget rendre a vitáink, hogy mekkora fasz vagyok és velem nem lehet vitatkozni és soha többet nem fognak hozzám szólni (majd mégis megteszik). Oh wait, már értem...

Lauro 2014.11.22. 13:06:31

@danialves: Akkor jó, ha érted már :-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 13:09:25

@negyedóra: Reagáltam, csak eszerint vagy olvasni, vagy értelmezni nem tudtad, de akkor az egyszerűség kedvéért bemásolom neked:
"Unom már leírni ennyiszer, de ha a kapcsolatfelvételnek az a nagy konklúziója, hogy a galaxis másik végére ellőtt kiválasztott vált két mondatot az apja szellemébe öltözött Coelhoval, akkor élek a gyanúperrel, hogy az írónak halvány fogalma nem volt, mit kezdjen ezzel az egésszel. Sagan addig volt nagyon okos, amíg a reális sablonokat fel kellett mondania, viszont mondanivalója nem sok volt, illetve ami közhelyet összehozott, ahhoz nem kell kapcsolatfelvételről könyvet írni."

Szóval most akkor téged is elkezdenélek tréningezni arra (minden bizonnyal sikertelenül), hogy ha már nyilvánvalóan elkezdesz hazudozni (és még be is ismered), akkor legalább az arcodból vegyél vissza.

dansun 2014.11.22. 13:26:20

...ez a film arról szól, hogy a világűr nagy, és isten meg a túlvilág nem létezik. Szóval a végének az a finom üzenete, hogy a földön csak azok az értelmes lények, akik nem vallásosak, mert hát a zűrlények is megmondják: még nem készült fel erre az emberiség. Majd ha mindenki ateista lesz.

Hippiusz 2014.11.22. 13:37:49

@dansun: nem bántásból mondom, de ez nem a filmnek az üzenete, csupán csak benned fogalmazódott meg. Ezzel nincs is probléma, az a zseniális általában a művészetben, hogy gondolatokat katalizál bennünk, mindenki mást talál benne, mert igazából magában találja. Érdemes az erre alkalmas filmeket ezért pár évente újranézni, lazán el tudom képzelni, hogy egyszer ennek az ellenkezője fog benned megfogalmazódni...

dansun 2014.11.22. 13:50:58

@Hippiusz: ...az az igazság, hogy ez nem bennem fogalmazódott meg. Én anno a '90-es évek végén láttam a filmet, és csak annyi maradt meg, hogy egyszer nézhető sci-fi. Aztán pár éve egy haverral újra néztük, és ő előtte a következőket mondta:
-"Nézd úgy a filmet, mintha a rendezőnek az lett volna a házifeladata, hogy rávezesse vele a nézőt az ateizmusra."
És így már értelmet kaptak az olyan eltúlzott karakterek is, mint a gonosz, karrierista, de istenhívő ellenlábas, a vallási fanatikus terrorista, az hitt és a tudomány között vacilláló szerelmes, meg az egyéb hülyeségei a filmnek, túlvilágról visszatérő halott apa. stb.

Lauro 2014.11.22. 14:04:52

@dansun: Nem hinném, hogy a Forrest Gump rendezője ennek szellemében rendezte volna a filmet. A haverodé is egy olvasat, de ezt ne keverjük össze a rendezői szándékkal.

dansun 2014.11.22. 14:16:19

@Lauro: ...jó, akkor ne nézzük a rendezői szándékot, meg az egyéni olvasatokat. Vágjuk le őket Occam borotvájával, ami marad a lényeg: a film főhőse ateista, és ez eléggé rányomja a bélyegét a film cselekményére, történetére.
Persze lehet, hogy el kéne olvasnom az alapjául szolgáló könyvet, az hozzáadna valamit, de annyira meg nem foglalkoztat.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.11.22. 15:45:05

@dansun: Szerintem a film egyáltalán nem ateista, ott van például MM karaktere aki vallásos és mégis pozitív szereplő. Plusz a végén ez a nagy dilemma, ami nincs eldöntve. A történetíró Sagan pedig szintén nem tartotta negatív dolognak a vallást.

Lauro 2014.11.22. 16:21:17

@dansun: Így már pontosabb a megfogalmazás. Én is régen láttam a filmet, de nem érzem ilyen végletekig ateista szemléletű alkotásnak, sőt. Az is egy aspektusa. Bennem igazából éppen az maradt meg, hogy a végén az ateista "hoppon marad", mert - ha jól emlékszem - őneki semmi bizonyítéka nincsen az utazásáról, csak mások hitére hagyatkozhat annak kapcsán, hogy az általa átélt valóságot befogadják-e. Nyilván ettől nem vált hívővé, Isten-hívővé, de kénytelen a hitre mint olyanra apellálni. Innentől pedig végső soron mégiscsak a hit mibenlétét taglalja a mozi; nem pedig tagadja azt.
(Abban viszont következetes az értelmezésed, hogy ha az általad felsorolt mozzanatait a filmnek az ateizmus olvasatában szemléljük, valóban mind "hülyeség".)

dr. House 2014.11.22. 16:32:25

@danialves: "én itt felesleges vagyok" - köszönöm, hogy te mondtad ki :)))

negyedóra 2014.11.22. 17:04:26

@danialves: pfff..

"Unom már leírni ennyiszer, de ha a kapcsolatfelvételnek az a nagy konklúziója, hogy a galaxis másik végére ellőtt kiválasztott vált két mondatot az apja szellemébe öltözött Coelhoval, akkor élek a gyanúperrel, hogy az írónak halvány fogalma nem volt, mit kezdjen ezzel az egésszel."

Ezzel pusztán csak ennyit mondasz, hogy láttad a végét, a és ebből következtetsz, hogy nem volt semmi koncepció. Én meg leírtam neked a koncepciót [persze még lehet bőven hozzáfűzni], ami nálad semmilyen szinten nem jelent meg, még miután felróttam azután is ezt a badarságot hajtogatod. Lehet egyes részeit közhelyesnek nevezni - főleg mert scifi archetipikus gondolat - és azt mondani, hogy nem éri meg a filmrevitelét, de ugyanígy az összes scifi filmet meg lehet kérdőjelezni.

Nekem elment a kedvem attól, hogy jobb belátásra térítselek. A reakcióid alapján amúgy sem vagy alkalmas arra, hogy érdemben megbeszéljék veled a filmet. Van jobb dolgom.

A posztod továbbra is egy pocsék férc munka.

Spacecake 2014.11.22. 17:56:38

Kedves posztoló!
Szerintem nézd meg ezt a filmet még úgy vagy százszor kb.,várjál 1-2 évet,nézd meg újra 100szor.
Ha ezzel megvagy,na akkor írjál vmit,ha gondolod,bár azzal elarulnád,hogy még mindig nem értettél meg semmit a filmből.
Ez esetben kezd újra az egészet elölről ;)

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 18:20:09

@danialves: Ha jobb forgatókönyvet írsz, mint Sagan, akkor majd én is összedobok egy jobb kritikát.

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 18:39:23

@danialves: Van két percem, ezért leírom, hogy számomra mit jelentett a film és miért tartom jónak.

Benne van a bizonyosság, amire már évezredek óta várjuk a választ: nem, nem vagyunk egyedül a Világegyetemben. Ezt ugyan már II. János Pál pápa is megmondta, de így hálivúdiasan sokkal jobb.

Benne van az ígéret és a kétség: jövünk vagy éppen jöhettek, de nem mondjuk meg, hogy mikor. Kicsit olyan, mint a török EU-tagság.

Benne van a tanulság: jók vagyunk és tehetségesek, de még nem vagyunk elég jók, mert az önpusztító valóságunkat éljük meg. Hogy Belinda Carlisle örökbecsű szavaival éljek: az egerek okosabbak, mint az emberek, mert soha nem lennének olyan ostobák, hogy feltalálják az egérfogót.

Benne van továbbá minden olyan dolog, amit legalább másfél órán keresztül sorakoztat fel a film, néha kicsit vontatottan és sablonszerűen, de benne van: marakodás, széthúzás, szakmai- és egyéb féltékenység, politikai manőverezés, vallási- és ufo-fanatizmus... Miden olyan, ami alátámasztja, hogy miért nem vagyunk elég jók, ahhoz, hogy részesei legyünk valamiféle Galaktikus Köztársaságnak / Birodalomnak / Illiberális Demokráciának - válassza ki mindenki az ízlése szerint.

Ez a film rólunk szól elsősorban, nem az idegenekről. A félelmeinkről, a kétségeinkről. Hogy Jodie Foster egysíkú? Óh Istenem, a legtöbb szobatudós pont ilyen idealista és a falnak is többször nekimegy az igaza érdekénben.

Hogy az apja szerepét játszó színésznek Coelho-szerű idézeteket adtak a szájába? Baszki! A legtöbb ember ezt csinálja a gyerekével: röviden, érthetően az élet értelmét és logikáját próbálja a kölyök szájába rágni, hogy elkerülhesse azokat a buktatókat, amelyeket Ő nem tudott.

Az, hogy a film úgy ért véget, ahogy véget ért és sokaknak hiányérzete volt az a nagy büdös politikai valóság. Gondolom, hogy a nézők millióinak meglett volna a katarzis érzete, hogy ha Jodie Foster egy Packard kabrióban és konfettiesőben vonul végig a Time Squeren, de erre semmi szükség - Jodie Fosternek megvolt a személyes katarzisa. Ha én lennék az USA elnöke, akkor én is sokszorosan meggondolnám, hogy mit hozok nyilvánosságra, mert a konzekvencia az, hogy rohadtul nem állunk készen a kapcsolat felvételre.

Na, ez az én filmkritikám.

Üd.v

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.11.22. 19:24:28

@negyedóra: Nem tudom, mire kaptad fel ennyire a vizet, nem bántottalak. Csak egy scifiben a tudományosságot megkövetelni nem érdemes. Én nem hallottam azt, hogy ezt a filmet a tudományosságával hirdettek volna, de az Avatart is minden idők legjeként hirdették, a Baljós árnyakat is, de szerintem találnánk még az elmúlt húsz évből. Ez csak egy film, érdekes filmes ötletekkel, érdekes volt az üzenet szerkezetével való játék, jól nézett ki a jármű, voltak érdekes jelenetek, a kapcsolat és a tanulság pedig már egyáltalán nem új, persze azoknak, akik szoktak ilyesmit olvasni.

Hogy a film kinek tetszik, kinek nem, az magánügy, ízlés kérdése. A filmet értelmetlennek nevezni szintén, csak ha valaki ezt kiposztolja, akkor lesznek, akik vitába szállnak vele. A tudományosság... Az idődilatációt például én nem emlegetném, főleg nem dicsérném, mert itt nem sok teteje lenne. Az utazás tartott fél órát, de a felvétel az utas idejében lett 18 óra, egyebként pedig a Földön nem több idő telt el közben, ellenkezőleg, úgyszólván semennyi. 9 órányi út pedig fénysebességgel is épp csak a Kuiper-övig lenne elég. A fénysebességen túl, ráadásul valami féreglyukban egyelőre nem tudjuk megtippelni a fizikát, de talán annyi biztos, hogy egyik jelenlegi posztulátumunk sem lesz igaz. Szóval hagyjuk ezt, állapodjunk meg abban, hogy ez a film is csak egy érdekes mese azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt. Mondom: MESE. Mint minden film.

Lauro 2014.11.22. 20:25:21

@Punxsutawney Mormota: Ezek a kijelentések szerintem jobban leírják a filmet, mint a poszt. A Kapcsolat nem középkategóriás mozi. Jó kis film ez! :-) (Köszi a gondolatokat!)

VogelZsigmond 2014.11.22. 20:26:08

@danialves: Most megneztem a filmet megegyszer. Koszi! top5-rol a top3-ra ugrott nallam a tizes listan. El akartam magyarazni a nezopontomat, de kozben rajottem, hogy te vagy az a "Rez Andras" aki allandoan azt hiszi hogy a filmkritika az egyet jelent a filmfikaval. Az az ember aki sajat mage keri a pofont masoktol aztan meg csodalkozik, hogy miert is kapja azokat...

Es csak annyit az egesz velemenyemrol a film vegevel kapcsolatban, hogy...
A hozzaszolasomban te is elismered azt, hogy tobb magyarazata is lehetseges a film befejezesenek. De te az osszes kozul megis azt valasztod elfogadhatonak ami szamodra illogikus! :) Hat ez mi mas, ha nem egy rohadt nagy ongol!? :)

Nyilvan valami oknal fogva, eleve utalkozva ultel le a film ele es akarva keresed a filmben a SZAMODRA illogikus dolgokat. Es sztm ez az indok a ferfi foszereplo lehat a multkori Interstellar-os "Rez Andras-kodasod"-bol kiindulva...

Na jol van, nem tepem a szamat, ertelme ugysincs. Hiaba vag itt eret magan a hozzaszolok 85 %-a te csak azert sem engesz a 21-bol.

Na minden jot mindenkinek!

Lauro 2014.11.22. 20:34:42

Atyaég, mi lesz itt...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 21:24:51

@negyedóra: Az egy dolog, hogy nem sikerült felfognod amit írok. Az is egy dolog, hogy szándékosan nem is idézed be a vonatkozó részt. De az már egészen pofátlan, hogy ezek után továbbra is képes vagy arról beszélni, hogy én mit nem írtam le neked. Mindezt azok után, hogy minden második kommentedet azzal kezdted, hogy hogyan és mit csúsztattam. Igazából örülök is, hogy elment a kedved, mert ilyen gerinctelen ember jelenlétére a továbbiakban nem is tartottam volna igényt.
De azért megpróbálkozom vele utoljára, hátha most átjön:
"Sagan addig volt nagyon okos, amíg a reális sablonokat fel kellett mondania, viszont mondanivalója nem sok volt, illetve ami közhelyet összehozott, ahhoz nem kell kapcsolatfelvételről könyvet írni"
Szóval azt ne nevezzük már koncepciónak, hogy mi a helyzet a SETI tudósaival meg hogy jönnek a rádiójelek az idegenektől és akkor az emberek ettől letáboroznak az antennák mellé. Ez kb. A függetlenség napja első 20 percében is megvan.
Ezen kívül viszont a Kapcsolatnak az ég világon semmi mondanivalója nincs azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha kapunk egy rádiójelet egy másik idegen életformától.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 21:37:22

@VogelZsigmond: "El akartam magyarazni a nezopontomat, de"
Ó, a francba, pedig pont lett volna már végre 1 db ember a 85%-odból, aki képes leírni, hogy mit nem értettem a filmen. De látom, hogy te is az a típus vagy, aki mások helyett inkább magával szeret vitatkozni, mert úgy mindig nyer. Csak ahhoz meg tök felesleges, hogy teleszemeteld itt a kommentszekciót.

"A hozzaszolasomban te is elismered azt, hogy tobb magyarazata is lehetseges a film befejezesenek."
Igen, először is szerezz be egy szarkazmus-detektort, másodszor, akkor leírom, mire gondolt a költő: ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy mit közöl a film, akkor egész pontosan végtelen számú magyarázata is lehet akárminek benne.
Ezért gondoltam, hogy esetleg ahelyett, hogy mit gondolsz bele, célszerű arra alapozni, hogy mit sugall a film, főleg ha már ezt a "nem értetted a filmet" játékot játsszuk, amely a nevéből adódóan is nem enged meg többféle értelmezést.

Dr_utcai_arcos 2014.11.22. 21:47:33

A vallási fanatikushoz csak annyit, ha minden pöpec lenne, akkor soha nem törnének be/ki ultramegagiga szigorúan őrzött helyekre/ről, de mégis megtörténik. Miért ne tudott volna bejutni a kilövőállásra, azt is csak emberek őrizték. A mondanivalóhoz meg? Van az, hogy elég, ha az embernek azt mondják, figyelj, jó úton jársz. Ahelyett, hogy hosszú hosszú monológokkal próbálnák teletömni a fejét. Lehet, itt is ennyi volt a szándék, hogy ha ezt képesek lesztek megérteni, akkor egyszer majd talán ti is eljuttok a következő szintre. Az utazás pedig, mivel fantázia, már lehetett olyan technológiával, hogy ez alatt akár az ismert világegyetem másik végébe is eljuthatott.

VogelZsigmond 2014.11.22. 21:48:10

@danialves: Bla-bla-bla-bla.

"De látom, hogy te is az a típus vagy, aki mások helyett inkább magával szeret vitatkozni, mert úgy mindig nyer."

Gondolom pont azert mert veled nem lehet es gondolom a kommentelok 85%-a miatt van, nem Te miattad...

Bla-bla-bla-bla-bla-bla

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 21:52:10

@Punxsutawney Mormota: Ez egy szar kritika, szóval semmi jogod fikázni az enyémet. Bocs, a logikád kérlelhetetlen.

ON:
Ezt is már kb. harmadszorra írom le, de az idegen tisztán és érthetően elmondja, hogy "Ez nem egy teszt." Nem azért nem történik semmi, mert szar emberek vagyunk és társai, hanem mert egyszerűen most ennyi volt.
Eljut a történet addig, hogy igazi válaszokat kéne adnia, mint hogy akkor most az idegenek mit gondolnak rólunk, mi következik és ezt hogy dolgozzuk fel, ehelyett viszont széttárja a karját, hogy "bocs, nem tudok semmi okosat mondani". Jön egy rakás közhelyes maszlag az emberiségről és nem következik belőle semmi.
Azt is leírom harmadszorra, hogy nem feltétlenül amiatt volt hiányérzetem, ahogy a film véget ért (bár kissé sietősen játszódott le ennek az egésznek az utóélete), hanem amiatt, ami mindezek előtt történt.

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 21:59:39

@danialves: Kb 30 ember állítja ugyanezt a Te kritikádról.
Az meg egy roppant érdekes szuperfilozófia, hogy "véleményem szerint a Te kritikád egy szar kritka, ezért nincs jogod kritizálni az én kritikámat." A kettőnek csak szerinted van köze egymáshoz - ajánlott olvasmány Wittgeinstein világhírűen unalmas művei

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 22:02:41

@danialves: Válaszokat kellene adni? Te tényleg megnézted a filmet? Egyszerűen nem erről szól. Ez a kérdésekről szól. És pont arról, hogy még szarok vagyok és érnünk kell. Ha válaszokat akarsz, akkor szakirodalom a Függyetlenség Napja, vagy az Amikor megállt a Föld.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 22:13:15

@Dr_utcai_arcos: Azért ha bejutsz egy NASA kilövőállásra megfelelő öltözetben, úgy, hogy senki (még a saját - elvileg - kollégáid) sem kérdezi meg, hogy mi dolgod ott, akkor riszpekt. :D
Szerintem még a saját munkahelyeden is feltűnne, ha hirtelen megjelenne egy új arc, akit senki nem ismer, a NASA-hoz meg aztán végképp nem lehet csak úgy besétálni.
(De amúgy erre tudsz példát mondani, hogy ilyen helyekre bejutottak volna? Mert én őszintén szólva a történelem során egy NASA-projektre sem emlékszem, amit egy vallási őrült terrorista szabotált volna belülről.)

"Van az, hogy elég, ha az embernek azt mondják, figyelj, jó úton jársz."
A film szereplőjének lehet, hogy elég, de nekem, mint nézőnek rohadtul nem. ;)
Számomra hihetetlenül semmitmondó konklúzió egy két és fél órás filmnek, hogy ha jönnek az idegenek, akkor az lesz a nagy kapcsolatfelvétel, hogy megpaskolják a fejedet, hogy "ügyes vagy" és csókolom.
Ráadásul megint ott vagyunk, hogy mivel ezt csak 1 fő felé kommunikálták a többiek számára nem bizonyítható módon, az egész emberiségnek baromira nem üzentek vele semmit.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 22:24:02

@Punxsutawney Mormota: Nem, a kettőnek szerinted van köze egymáshoz. Kicsit felfrissíteném az emlékezetedet: te állítottad, hogy én akkor kritizálhatom más munkáját, ha tudok jobbat alkotni. Feltételeztem, hogy mivel következetes ember vagy és nem csak a szád jár, ez vonatkozik rád is, tehát te csak akkor kritizálhatod az én munkámat, ha tudsz jobbat.
Nem tudtál, ergo a saját logikád szerint nem kritizálhatod.
Természetesen kiléphetünk a tiednél egy kissé érettebb és intelligensebb felfogás felé, nevezetesen, hogy a kritizálásra nemcsak az van feljogosítva, aki képes a kritika tárgyánál jobban alkotni. (Már csak azért is, mert ez ugye elég szubjektív, de ebbe már inkább nem is kezdek bele.) Én erre abszolút nyitott vagyok, csak ez esetben neked kéne máshogy állnod az egészhez.
Valamint ez is elment legutóbb a fejed felett, úgyhogy még egyszer:
a.te.ervelesi.hibad.hu/kozvelekedesre-hivatkozas

Továbbá, ha szerinted a film arról szól, hogy szarok vagyunk és még érnünk kell, akkor te nem értetted a filmet (mint már fentebb kifejtettem), ebből kifolyólag viszont nem teljesen tiszta, miért állítod olyan magabiztosan, hogy én nem értettem.

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 22:30:04

@danialves: Mivel annyit lovagolsz ezen a "teszt" ügyön, javallom, hogy a szóbanforgó részt nézd meg angolul.

Köszi.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 22:31:44

@VogelZsigmond: Mondom, tök jól elvagy te magaddal, csak sajna magadtól nem értetted meg, hogy a saját képzelgéseidet tök felesleges idehányni. Azért köszöntük a részvételt.

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 22:35:12

@danialves: Akkor most a kapcsolatunk átlép abba a szakaszba, hogy mégis melyikünk farka nagyobb?
Tudod, ha valaki blogot vezet, az viselje csendben a kritikákat és ne próbálja a saját kicsavart világnézetét a kommentekben is hallgatóságra erőletetni. Neked egy lövésed van, a poszt. Utána már csak a pezsgő-kaviár marad a megjelentekkel.

Egyébként. Azt írtam, hogy ha majd ha Te jobb forgatókönyvet írsz, mint Sagan, akkor majd én is megrázom magam a vasárnapi ebéd után és írok egy jobb kritikát. Ez utóbbit egyébként a 10 éves lányomnak sem jelentene kihívást.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 22:36:40

@Punxsutawney Mormota: Eleve úgy néztem, köszi.
De eszerint te nem, szóval:
"- Is this some test?
- No, no tests."

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 22:42:53

@Punxsutawney Mormota: Átlép? Ezzel kezdted. :D Még direkt fel is ajánlottam az előbb, hogy esetleg egy kicsit érettebben is hozzáállhatnál a témához, de neked eszerint továbbra is a farokméregetés áll testhez. Tehát: majd ha írsz egy jobb kritikát, akkor majd én írok egy jobb forgatókönyvet, addig viszont kussolj.

"Tudod, ha valaki blogot vezet, az viselje csendben a kritikákat és ne próbálja a saját kicsavart világnézetét a kommentekben is hallgatóságra erőletetni. Neked egy lövésed van, a poszt. Utána már csak a pezsgő-kaviár marad a megjelentekkel."
Nem.

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 22:55:35

@danialves: Nem, Öreg! Majd ha Te írsz, egy jobb forgatókönyvet, mint Sagan, akkor jövök én - illetve a lányom. Nosza, a vasárnap még előtted áll! A legenda szerint Rejtő egyetlen éjszaka alatt írta meg az Három Testőr Afrikában című kis szösszenetét, ehhez képest neked korlátlan időd van, főleg ha csak ilyen retteneteket tudsz összecsapni, mint ez a kritika.

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 23:01:05

@danialves: Igen???

Csak éppen a válasz azt jelenti ebben az esetben, hogy nincsenek tesztek. De hogy világosabb legyen a számodra itt van a szövegkönyv:

TED
Not all. Some choose to stay at
home and dream their dreams.
(sadly)
Some never make it this far.

ELLIE
So we passed some kind of test?

TED
You have your mother's hands...
(beat)
There are no tests, Ellie. We don't
sit in judgment. Think of us more
as... librarians. Curators of the
Universe's rarest and most valuable
creation...

And now they are walking through a familiar forest.
Sunlight streams through the tall trees.

TED
As many civilizations as we've
found, compared to the vastness of
space...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 23:03:52

@Punxsutawney Mormota: Nem, majd ha te írsz egy forgatókönyvet, akkor jövök én, és írok egy jobb kritikát. Amúgy tényleg küldd a lányodat, mert egy 10 éves már érettebb vitakultúrával rendelkezik, mint te.

"Csak éppen a válasz azt jelenti ebben az esetben, hogy nincsenek tesztek"
Örülök, hogy rájöttél, ezt hajtogatom már mióta. ;)

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 23:22:07

Nem, nem azt hajtogatod. Azt hajtogatod, hogy Nem teszt.
Szemantikailag mást jelent, de azért hajtogathatod a magadét, mint egy Jehova-tanúja.

A lányom nem állna le veled vitázni. A kisebbik sem. Talán a kétéves fiam azzal rendezne el, hogy irgum-burgum.

A vitakultúráról csak annyit, hogy eddig Te marsz bele mindenkibe, aki nem ért veled egyet. Mostanában ennek a hozzáállásnak komoly hagyománya van, és ugyan a fejétől bűzlik a hal, de mint tudjuk erre a kaffkai-elmélet szerint a kisemberek fasizmusa szinte vírusosan terjed, még ha csak annyi hatalmuk van, hogy a számukra kellemetlen egyedeket kitiltják a fórumról.

De mondok valamit Cimbi. Ha a hülye hozzáállásoddal elmarad az olvasóidat, akkor nem lesz index címlap, és nem keresed meg az internetadóra valót sem.

Szóval még mindig ott tartunk, hogy Neked kellene jobb scriptet írnod, mint Sagan. Tik-tak! Ketyeg az óra.

Dr_utcai_arcos 2014.11.22. 23:47:46

@danialves: szerinted ha valaha lett volna ilyen miatt meghiúsult NASA esemény, azt nagy dobra verték volna? De ugye Mathias Rust is elrepült a Vörös térig pedig az aztán q nagy távolság volt szovjet légtérben ;). "The Soviet fighters never received permission to shoot him down, and several times he was mistaken for a friendly aircraft." Attól, hogy NASA, még lehetnek hibák. (Ugye, ha nem lettek volna hibák, most legalább 1 siklóval többek lennénk :( ). Az meg, hogy egy embernek üzentek és nem az emberiségnek? Az már egy emberrel több mint ha egy sem lett volna. (Azért elég komoly stáb dolgozott már csak az űrhajó megépítésén is, azt nehéz lett volna már letagadni, hogy "valami" van odakint.) És ha nem elég az idegenektől egy fejpaskolás? Nos, arra ott van pl a Függetlenség napja, vagy a Támad a Mars :DD.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.22. 23:54:01

@Punxsutawney Mormota: Szemantikailag mást jelent, a kontextusban viszont ugyanazt. De örülök, hogy eljutottunk oda, hogy egy kétmondatos kifejezés tartalmán múlik, hogy van-e értelme a filmnek.

Na, és akkor próbáljunk egy kis tudást tölteni a fejedbe:
"A vitakultúráról csak annyit, hogy eddig Te marsz bele mindenkibe, aki nem ért veled egyet."
Először is, nem "marok bele mindenkibe", csak a hozzád hasonló nagyképű faszkalapokba, akik persze kapásból mind vérig sértődnek, amikor felveszem a saját lekezelő stílusukat.
Másodszor, a vita történetesen erről szól, hogy kommunikálunk azokkal, akik nem értenek velünk egyet, nem pedig az óvodás péniszméregetésről, amit te csinálsz.

Továbbá, akkor remélem egyáltalán nem fogod zokon venni, ha bemegyek a házadba és odaszarok a közepére. És majd ha kibaszol a picsába, még nekem áll feljebb, hogy mekkora fasiszta vagy, hogy nem engedsz odaszarni a házad közepére.
Szóval itt az ideje, hogy felfogd, hogy az én blogom nem egy alanyi jogon járó véleménynyilvánítási platform, hanem azt engedek ide, akit akarok, és azt dobok ki páros lábbal, akit szeretnék. Szar ügy, te meg a saját blogodról vágod ki azt, akit akarsz.

Valamint a te logikáddal ez valószínűleg soha meg nem fordult a fejedben, de szerinted mégiscsak honnan lettek olvasóim meg Index-címlapom? Elárulom, nem teremtett senki nekem szarrá olvasott blogot, hanem többek között ezzel a "hülye hozzáállásommal" értem el ezt. És attól, hogy egy-két kisebbségi komplexusos seggfej mindig is veri és verte magát itt a földhöz, nem kevesebb olvasóm lett, hanem egyre több. Sőt, volt már olyan hozzád hasonló arc, aki 6szor megfogadta, hogy ő aztán soha többet, aztán még mindig olvas.

Szóval ennyit arról, hogy milyen rohadt nagy tévedésben vagy te itt.

Punxsutawney Mormota 2014.11.22. 23:59:38

@danialves: Nem. Kontextusában is tök mást jelent. És rajtad kívül mindenki más látja, csak éppen nem látod a fától a gázcsapot.

Én még nem nagyképű faszkalapoztalak le, de ha kívánod ezennel örömmel megteszem. Ha sértődőtt lennék, már az első baromságod után leléptem volna, de szórakoztat a hülyeséged, ahogy nyomod a pedált, pedg egy szobabiciklin ülsz.

Egyáltalán nem zavar, ha bejössz a házamba, nekem legalább van házam és meglátod, hogy él valaki, aki tovább lát az orra hegyén levő pattanásnál.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.23. 00:07:44

@Dr_utcai_arcos: Annyira tipikus, hogy ezt írod, de attól, hogy az ellenkezőjére nincs bizonyíték, éppenséggel erre sincs. A szovjetekkel meg ne hasonlítsuk már össze a NASA-t.
Mindenesetre ez nem hiba volt, hanem egy igen komoly átvilágítási hiányosság, amit nem egy random repülőgép átrepülésénél, hanem az emberiség legkomolyabb űrprojektjénél engedtek meg maguknak.

Úgy vettem ki, hogy az emberiségnek szánt üzenetről beszélsz. Viszont azért üzentek és építtettek meg egy komplex gépet, hogy egy valakinek mondjanak valamit, amit ő úgysem tud továbbítani az emberiség felé? Ennek aztán végképp nincs értelme.

Ez most hülyén fog hangzani, de A függetlenség napja pl. pontosan jobb film is abból a szempontból, hogy nem kerüli meg ezeket a válaszokat, még ha ezek nem is olyan eget rengető válaszok Emmerich részéről. Ezzel szemben a Kapcsolat olyan, mintha valahol a sztori felénél ért volna véget. Továbbra sem választott megoldás, a fejpaskolás a baj, hanem, hogy ez volt a konklúzió. (De pl. facebookon leírtam egy olyan verziót is, ahol ez valahol az 1. óra tájékán lett volna, és a középpontba sokkal inkább a végén elkapkodott tudomány vs. hit csatát állítja.)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.23. 00:19:41

@Punxsutawney Mormota: Igazából tisztelem, hogy milyen mélyen hiszel magadban, azok után, hogy már sorra csak a tévedéseidet listázom, de sajnos a "nincs teszt" még mindig nem azt jelenti, hogy "megbuktatok a tesztünkön és rábasztatok".

Akkor eszerint már ketten vagyunk, akiket szórakoztat, mert én meg nagyon bírom ezt az önérzetes kommentelő archetípust. Bár azért szerintem a nagy szórakozásban kicsit vérzik most a szíved, hogy holnaptól nem fog itthagyni az összes olvasóm, mert te jól megmondtad a tutit.

"Egyáltalán nem zavar, ha bejössz a házamba"
Maradjunk annyiban, hogy amíg az én mondataimat sem érted, addig ne nagyon próbálj kioktatni abból, hogy a filmben mit kellett volna érteni. ;)

Punxsutawney Mormota 2014.11.23. 00:29:37

@danialves: Látom, hogy írsz valamit, de annyi értelme van, hogy blablablablablalbalblablalbalalbal... Szóval Te vagy az a zseni, aki egy tengeralattjáróra is rácsos ablakot szereltet, még akkor is, ha az egész dokk megpróbálja lebeszélni róla.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.23. 00:44:21

@Punxsutawney Mormota: Őszintén szólva nem lep meg, már fentebb rájöttem, hogy komoly gondjaid vannak a mondataim értelmezésével. Csak tudnám, hogy ha ekkora segg vagy, mire fel ez a nagy arc...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.11.23. 01:10:59

@danialves: "Szemantikailag mást jelent, a kontextusban viszont ugyanazt."

Kicsit eressz le. Egyelőre ott tart a meccs, hogy te eleve olyan idézetre hivatkoztál 22:36:40-kor, ami nem sokban hasonlít a @Punxsutawney Mormota: által 23:01:05-kor hozott nagyobb idézethez. 12:00:09: "Megkérdezte, hogy teszt-e, erre meg rávágták, hogy nem, csak kis lépésekben akarnak haladni." 21:52:10: "Ezt is már kb. harmadszorra írom le, de az idegen tisztán és érthetően elmondja, hogy »Ez nem egy teszt.«" Az angol szöveg pontos magyar fordítása így szól: "Nincsenek tesztek, Ellie." Ez még kontextusban sem azonos, mert nemcsak ez nem egy teszt, hanem tesztek egyáltalán nincsenek is, máskor, máshol sem.

Szerintem egyszerűen mondd azt, ha képes vagy rá, hogy jó, bocs, tévedtem. És a következő mondataidban próbálj egyetlen gorombaságot sem használni, mutatva, hogy neked, mindenki mással ellentétben, igenis van vitakultúrád.

A NASA-hoz bejutni valószínűleg nem túl nehéz annak, aki tudja, hogy hogy kell ilyenekkel próbálkozni. Azért sem, mert a NASA nem egy épület, hanem országos méretű intézmény, számtalan épülettel, kísérleti teleppel, szerelőcsarnokkal, leszállóhellyel stb. De tegyük fel, hogy a Cape Canaveral-i indítóbázis területére kell bejutni; hát, nyüzsöghet ott néhány száz ember. És ha valakinek jó idegei vannak, jó emberismerő és kellően elfoglalt pofát tud vágni, az szerintem 1997-ben még tehetett volna egy kísérletet. Ma már talán újra, mert elmúlóban van a 2001-es támadás készenléti hangulata.

Pár hónapja gondolkodtam azon, ilyen tárgyú dokumentumfilmeket nézegetve, hogy furcsa módon egyetlen egy terroristakísérletről sem hallottunk soha, pedig a siklóknak 135 útja volt, és azok előtt is volt egypár felszállás. A vákuumcsomagolt, dehidratált készételek tonnái mentek fel folyamatosan, (viszonylag) friss gyümölcsök, ezekbe nem lett volna akkora gond valami veszélyeset juttatni. Az űrhajósok kajáját ugyanúgy konyhában főzik szakácsok, mint egy sima étteremben, bár a tisztaság és jó minőség valószínűleg nagyobb figyelmet kap a szokásosnál.

A NASA telepein naponta ki-bejáró tízezrek folyamatos résmentes ellenőrzéséről annyit, látatlanban, hogy 2001. szeptember 11-én a körzeti légiforgalmi irányításnál nem váltott ki riadót, amikor egy gép engedély és jelzés nélkül elindult New York belvárosa felé. Az sem, amikor a Pentagon felé kanyarodott egy másik. Az irányítók csak azt hitték, hogy. Aztán mégsem úgy volt. Ez sem rossz teljesítmény: "Egy háromszor is elítélt, fegyvert hozdozó férfi csodával határos módon besurrant a biztonsági szolgálat emberei között a Fehét Házba, és liftezett egyet az amerikai elnökkel." Pedig azt gondolnánk, hogy csak néhány nagyobb maffiózóra vigyáznak ennél jobban.

De ez fölösleges tépelődés, mert ez egy film volt, nem egy vizsgálati jelentés egy megtörtént esetről. Azon senki nem izgul, hogy vajon hogyan működött az a pörgő-forgó jármű? Meg hogy hogyan szoktak a filmekben legkésőbb a harmadik próbálkozásra bejutni mindenféle számítógépes hálózatokba? Újra csak ezt mondhatom: ez az egész csak egy mese nekünk, nézőknek. Aki nem bírja a mesét idegekkel, az sajnálhatja.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.23. 01:33:33

@Androsz: Kontextusában tökéletesen azonos. Mivel éppenséggel arról volt szó, hogy a film konklúziója az-e, hogy az idegenek azért nem álltak szóba velünk, mert meggyőztük őket arról, hogy szar emberek vagyunk.
Szóval mivel ez nem volt teszt, sőt, egyáltalán nincsenek tesztek, semmiképpen nem az történt, hogy az idegenek hagynak minket a francba, mert hülyék vagyunk.

Az meg semmiképpen sem az én tévedésem, hogy valaki megkér, nézzem meg az adott szakasz a FILMBEN, én beidézem (egyébként szó szerint) a FILMBŐL, erre ő rávágja ugyanazt a szakaszt a FORGATÓKÖNYVBŐL. Ugyanis a két idézet pontosan ezért nem passzol neked. Úgyhogy ha már tanácsadó módban vagyunk, én azzal segítenélek ki téged, hogy legközelebb ásd bele magad alaposan a témába, mielőtt önkényesen felveszed a döntnök szerepét. ;)

Még egyszer: nem csak úgy a NASA-ba, vagy a bázis területére, nem tízezrek közé kellett bejutnia, hanem a közé a kb. 10 ember közé ott a daru tetején, akik az emberiség legkomolyabb rakétakilövésének tesztjét felügyelték. Bombával a testeden.

Ezzel a mesével meg nyitott kapukat döngetsz, mert emlékeim szerint ez a NASA-s téma pont úgy került elő, hogy valaki elkezdte magyarázni, milyen reális film ez.

Lauro 2014.11.23. 09:28:58

"a lehetetlenség konok falán / Zúzod véresre koponyád" /Reményik Sándor/

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.11.23. 11:20:48

@Punxsutawney Mormota: @danialves: Nem tudom, hogy hány ilyen vitát kell még végigolvasni, mire valamelyik fél rájön, hogy felesleges idáig kifuttatni ezeket. :)

Lauro 2014.11.23. 11:31:01

@NY124 (Darvas Tamás): (Az egyik fél rendszerint rájön. :) )

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.23. 12:18:02

@NY124 (Darvas Tamás): Nem látom be, miért lenne felesleges, olvashattad, hogy mindketten remekül szórakoztunk (illetve eszerint a kolléga annyira mégsem, de ki vagyok én, hogy azt feltételezzem róla, hogy ez a "szórakoztat a hülyeséged" csak az óvodás érvkészletének a része?).
Szóval nem tudok másra gondolni, mint hogy ez elsősorban a te szempontodból felesleges (amit abszolút meg is értek), itt viszont felhívnám a figyelmedet arra, hogy a "végig KELL olvasni" egy elég komoly tévedés abból a szempontból, hogy egyáltalán nem kötelező végigolvasni. Akkor meg végképp nem, ha feleslegesnek tartod.

Dr_utcai_arcos 2014.11.23. 14:32:15

@danialves: Bizony vannak olyan alattomos filmrendezők akik nem tálalnak kész megoldásokat a film végére. Hollywoodban sem happy end minden földönkívülis film. Az sose nem baj, ha egy filmen gondolkodni kell. A NASA-s bejutást meg már elmondta valaki. A szovjetek légvédelmével meg -főleg a hidegháború alatt,-szerintem senki nem szeretett volna szembesülni. Lehet, előbb lőttek volna mint kérdeztek ;).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.23. 15:43:19

@Dr_utcai_arcos: Mint itt sokan mások, te is kevered a szándékosan nyitva hagyott befejezést a koncepciónélküliséggel. ;)
Ez a film nem mutatott semmi kétértelmű, gondolkodásra okot adó dolgot, csak fogott egy történetet és befejezte a közepén. Ezzel az erővel minden sorozatepizód zseniális, ami cliffhangerrel ér véget, pedig az a legkönnyebb, elkezdeni valamit, aztán amikor nem jut az eszünkbe semmi frappáns konklúzióként, akkor félbehagyni. (ld. még ugyanezt "Damon Lindelof munkássága" címszó alatt.)
Azon meg lehidalok, hogy egy faék egyszerűségű blockbusterről beszélgetünk úgy, mintha egy sokrétű és mély szimbólumrendszerrel rendelkező művészfilm lenne...

A NASA-s bejutást meg elmondta valaki, akinek mintha fogalma sem lett volna arról, mi történt a filmben, mert tök másról beszélt. Úgyhogy én meg elmondtam, hogy pontosan mi is játszódott le a filmben. ;)

Dr_utcai_arcos 2014.11.23. 17:32:32

@danialves: Van aki rockot hallgat, van aki magyar nótát. Van aki operába jár, más a Voltra. Elég komoly kijelentés, hogy valami egyszerű-e vagy összetett. Szerencsére -még...- nincs Állami Véleményhivatal, így valakinek ez alap-, másnak fércmű. Addig jó nekünk.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.23. 18:21:29

@Dr_utcai_arcos: Ilyen komoly kijelentésekből írtam pár száz kritikát, szerintem hozzászoktál már. ;)

nandras01 2014.11.23. 23:52:32

@danialves:
az a nagy konklúzió, hogy a " kiválasztott vált két mondatot az apja szellemébe öltözött Coelhoval"
ez zseniális mondat. minden benne van, amit erről a nyálas "csináljunk egy scifit és tegyük bele mindazt a baromságot, amit a blikk eddig összehordott a témáról" el lehet mondani.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.23. 23:57:49

@nandras01: Az a baj, hogy már 20-an megmondták, hogy nem értettem a filmet és hülye vagyok, és mivel ugye mindig automatikusan az igaz, amit többet mondanak, ezért sajnos ez nem lehet egy zseniális mondat. :(
De már elkezdtem átismételni a gimnazista fizikát és az alapszintű csillagászatot, szerintem tedd ezt te is, és akkor nem fogsz ilyen butaságokat írni. ;) :P

nandras01 2014.11.23. 23:58:32

@G.reg:
"Több tucat hozzászóló ellenvéleménnyel van az irományaiddal kapcsolatban..."
bocs, de az mióta releváns érv, hogy hányan hisznek valamit?
a klasszikus hasonlat szerint a tehénszar is igen ízletes lehet, hiszen sok milliárd légy fogyasztja jóízűen.

nandras01 2014.11.24. 00:01:00

@danialves:
sokszor nem értek a kritikáiddal egyet, de ezzel telibe találtál.
arra, pedig, hogy mennyit ér a "sokaknak más a véleménye", megtalálod a választ a légyhasonlatos kommentemben :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.24. 00:10:37

@nandras01: Azért legalább légyszi te értsd a szarkazmust, ha már a többi nem. ;)

nandras01 2014.11.24. 00:34:02

@danialves:
értem, pontosan értem. csak azért utaltam a az adott kommentemre, hogy jelezzem az egyetértésemet :)

Rive 2014.11.24. 09:24:40

@danialves: "Ez a film ... csak fogott egy történetet és befejezte a közepén."

Találó. Illetve nem 'befejezte', hanem 'abbahagyta'. A film alapjául szolgáló könyvben persze benne van a befejezés - a bige az idegenektől kapott tipp alapján megtalálja a következő útjelzőt - dehát mégis milyen film az, ami pont a befejezést hagyja el a történetből?...

Fel lehetett volna építeni a film befejezését sokkal jobban, hogy önmagában is megálljon, ne csak a könyvvel a háta mögött. Ettől függetlenül csak a film utolsó része az, ami kipukkadt, a többi okés - ez még nem 'félsz@r', ahogy az értékelése sugallja...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.24. 11:10:48

@Rive: Igen, az "abbahagyta" jobb kifejezés, én is erre gondoltam alapvetően.

Oké, hogy a vége csak a része egy filmnek, de szerintem nem lehet így patikamérlegen kimérve értékelni, hogy "a 140 percből csak 15/20/30 a rossz, tehát...". Mert az, hogy a vége ilyen, számomra értelmetlenné teszi az összes addigi történést is. És ez szerintem nem feltétlenül egyenértékű azzal, ha valami mondjuk végig közepes, de azt sem mondhatom nyilván, hogy ez így egy értékelhetetlen szar.
Ha nem ilyen a finálé, simán adok neki egy 7/10et is akár, de valahogy ezt muszáj volt megjelenítenem.

Rive 2014.11.24. 11:25:51

@danialves: nomeg ha az utolja pukkad ki, akkor az utolja 'ízével' áll fel az ember a székből.

A kritika (tekintélyes részben) szubjektív műfaj, nyilván nem számonkérem az eltérő értékeltséget.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.24. 11:42:38

@Rive: Következetességet és logikát viszont nyugodtan számon kérhetsz benne, ezért gondoltam, hogy ezt mindenekelőtt tisztáznám. ;)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.27. 21:15:56

kíváncsi vagyok még hány embert tudsz behülyíteni így, hogy nem veszik észre, te ezért élsz, hogy szellemi maszturbálást végezz egy ilyen kaliberű film kapcsán

nem is kéne erre a posztra szót fecsérelni, lelkem tapsol, hogy kicsit kellett várni, és házilag oltottak le de nagyon durván ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.27. 21:25:15

@scal: Látom, még mindig szeretsz magadról beszélni, nekem címezve. :D
Mondjuk azt nem tudom, hogy hol oltottak le engem, de hát gondolom azt túl átlátszó lett volna beírni, hogy "kár is lenne erre szót fecsérelni, viszont ma még nem vertem ki magamra az interneten, szóval inkább visszajöttem egy hét után trollkodni még egyet"
süti beállítások módosítása