Pusztán a koncepciót ismerve rögtön az év legjobban várt darabjai közé soroltam az Amnéziát. És eddig nem is tévedtem: csak ezt az aspektusát nézve rengeteg ígéret volt ebben a filmben. Azt viszont én sem láthattam előre, hogy ezekből a lehetőségekből sikerül végül a lehető legfantáziátlanabb végeredményt kihozni.

Christine (Nicole Kidman) egy balesetnek köszönhetően minden reggel az emlékei nélkül ébred. (Gyakorlatilag ugyanattól betegségtől szenved, mint az 50 első randi főhősnője.) Férje, Ben (Colin Firth) minden reggel türelmesen megvárja, hogy erre rájöjjön, szelíden elmagyarázza neki a helyzetet, majd munkába indul. Ekkor pedig minden reggel csörög a telefon, a vonal másik végén Christine pszichiáterével (Mark Strong), aki az összes alkalommal elmondja főszereplőnknek, hogy semmiképpen ne bízzon Benben, aki hazudik neki.

Nem mondom, hogy az Amnézia rosszul megírt thriller lenne, feszültségmentes, könnyen kitalálható fordulatokkal. Tény, hogy hiába érkezik szinte minden 10 percben menetrendszerűen egy csavar, ezektől nem fogjuk az állunkat keresni, tény, hogy tulajdonképpen borzasztó keveset dolgozik a forgatókönyv karakterépítésen ahhoz, hogy bevonja a nézőt, de ezek még egy egészen korrekt és bőven élvezhető összképet adhatnának ki, ha nem lenne a teljes film hihetetlenül erőtlen. Az egész kritikát meg tudnám írni ebből az egy szóból: az összes csavar hatástalan, mert egy múlt nélküli embernek a saját megöregedett arcát meglátni is pont ugyanolyan sokkoló, mint amikor ettől jóval súlyosabb dolgok derülnek ki számára. Ebben a cselekményépítés is bűnös, ugyanis a legkomolyabb ütőkártyákat olyan gyorsan ellövik, hogy utána már érthető módon esély sincs überelnie az első percek megdöbbenését.

Erőtlen a történetbe beleszőtt dráma, mert gyakorlatilag csak egy kiszolgáltatott nő vergődéséről szól az őt mentálisan csapdába ejtők kezében. Ugyanettől lesz minden szó, minden párbeszéd felesleges és jelentéktelen, ennek nyomán Kidman és két remek brit kollégájának játéka is borzasztó súlytalanná válik. Egész egyszerűen rossz volt nézni, hogy a zseniális performanszokra lehetőséget adó finálé hogyan lesz két unalomba fulladó színész rutinmunkája. De őszintén szólva nem lógtak ki lefelé az alkotásból, amely pont ugyanilyen rutinmunkának tűnik: a néhány jó ötlet között tátongó űrt a cselekményben elképesztően lapos írással töltötték fel, a jellegtelen rendezés és a kiszámítható thriller-aláfestőzene pedig semmit nem tesznek azért, hogy legalább egyetlen érdekes aspektusa legyen a végeredménynek.

Csak a koncepció hordoz magában elég különlegességet ahhoz, hogy ne mondjam azt, az Amnézia a középszerűség mintapéldája. Viszont az kétségtelen, hogy ennél középszerűbben emlékezetkiesős-thrillert nehezen lehetne megvalósítani. Így a magyar címen sem kell ez egyszer felháborodnunk (és én is megint elsüthetek egy "milyen találó a cím" közhelyet): tökéletesen frappáns abból a szempontból, hogy mennyire könnyű lesz elfelejtenünk ezt a produkciót.

5,5/10