FroG kritikáját erre találjátok.

Kollégámmal annyiban egyetértek, hogy nagyon ritkán kerül ki jó sportfilm. Ha pedig a sport üzleti részére próbál fókuszálni egy rendező, abból olyan túl sok jó nem szokott kisülni. Kellemes és meglepő kivétel volt ez alól a 2011-es Pénzcsináló. Az Újoncok napja színvonalban néha ugyan emlékeztet Bennett Miller filmjére, de összességében nem tudott szerintem többet mutatni a szürke középszerűségnél.

Az esetek többségében a bukta a célközönségen múlik. Nyilván nem fog egy ilyen filmet megnézni az, aki nem konyít valamennyit az amerikai futballhoz. Laikusként elképesztően unalmasnak hathat egy ilyen alkotás, de a gondok akkor igazán nagyok, amikor már jómagam sem tudtam élvezni egy ilyen filmet NFL rajongóként. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy volt-e ennek a filmnek forgatókönyvnek. Annyira ötlettelenül és izzadságszagúan telik el ez a közel két óra, amire már nagyon rég nem láttam példát. Folyamatosan ugyanazok a jelenetek ismétlődnek, itt vannak az ilyenkor kötelező jellegű befolyásolás és megvezetés a menedzserek között és természetesen a sportfilmek rákfenéjének mondható epikus beszédek sem maradhatnak el.

A színészi alakításokat sem nevezném kimagaslónak. Kevin Costnert sokakkal ellentétben nem utálom, sőt, az egyik legmegbízhatóbb iparosnak tartom Hollywoodban. Minden rutinját beveti itt is, és noha voltak gyengébb szerepei, alapjáraton semmi bajom sincs vele. A podcastben is kitárgyalt Mr. Brooks-ban egyenesen zseniálisat játszott. Az a döbbenetes, hogy egy semmiről szóló filmre mégsem tudnám egyöntetűen rámondani, hogy rossz. Egyáltalán nem jó, de vannak kifejezetten szórakoztató jelenetei, de összességében semmi emlékezeteset nem nyújtott számomra. Azt éreztem egész idő alatt, mintha nem is egy filmet néznék, hanem két futballrajongó kocsmai eszmecseréjét hallgatnám. Ez működhetett volna jól is, de ezúttal a visszájára sült el a dolog.

Totálisan felesleges és semmitmondó darabnak tartom az Újoncok napját, de az igazat megvallva haragudni sem igazán tudok rá. A filmajánló szekciómba így sem fog bekerülni, hiszen ez pontosan annyira száraz és jellegtelen mű, mint amilyennek az ember elsőre elképzelné.

6/10

(Powerful900)

-----------------------------

Ahhoz a diskurzushoz sokat nem tudok már hozzáfűzni, hogy mennyire sportfilm ez a mű és mennyire nem. Míg nyilvánvalóan nem a tradicionális keretekbe fűzött történetről beszélünk, az edzők, játékosok és stadionok látványa valamit mégiscsak megidéz ezek hangulatából. Ami ezen felül még működik Ivan Reitman filmjében, hogy azokat a nézőket is be tudja vonzani, akik alapvetően nem az amerikai futballal kelnek és fekszenek. (Bár ahogy a kommenteket olvasgattam, a témában való jártasság inkább csak rontani tud az élményen.)

De hiába nem egy szokványos sportfilmet látunk, mindez vajmi keveset jelent olyan tekintetben, hogy a látottak nagy része mégiscsak ismerős: sablon kevés van, de mégis minden kiszámítható. Az egy-egy jellemvonásra felfűzött karakterek, a komótosan érlelt fordulatok nagyon keveset tesznek azért, hogy valódi izgalmakat szolgáltassanak. Az edző valódi ellenlábasból igen hamar üres fenyegetéseket ismételgető papagájjá válik, azt szinte már ki kell szurkolnia a nézőnek, hogy a tökéletes futballistáról derüljön végre ki, hogy egy szar ember, akit nem érdemes leigazolni, arra pedig meg tudnék esküdni, hogy a romantikus szál csak azért került a forgatókönyvbe, hogy legyen egy női szereplő is. Ugyan Jennifer Garner nem éppen a Michael Bay-féle szexista biodíszlet kategóriájába esik, az egész jelenléte pont annyira természetellenesen van felépítve, hogy végül mégiscsak ezt az érzetet kelti.

Ettől azonban még nem lesz feltétlenül rossz film a Draft Day, csak erősen nyögvenyelős, nagyjából a harmadik felvonásig, ahol a cselekmény végre felvesz valami tempót, a főhőst egyre jobban szorító idő nyomán pedig a feszültség is a tetőfokára hág. Hozzáteszem, az írók mindent megtettek azért, hogy az addigi eseményeket is változatossá és pörgőssé tegyék, de a finálé perceit elnézve némiképp értetlenül állok az előtt, hogy ha már úgyis egy nap történéseit sűritették bele az alkotásba, miért nem a draft izgalmasabb pillanataira fordítottak több időt az unalmasabb vonásokat mutató felkészülés helyett.

Úgyhogy egy ilyen befejezéssel a rossz szájíz végül elmaradt, de azt sem tudok mondani, hogy Reitman műve különösebben maradandó vagy megkerülhetetlen film lenne. Nagyjából azt a kategóriát fedi le, amellyel sehogy sem lehet rosszul járni: akár megnézzük, akár kimarad az életünkből.

7/10

(danialves)