Dani kritikája ide kattintva olvasható el.

Mindig is hittem abban, hogy vannak olyan filmek, amelyek különösebb magyarázatra nem szorulnak, amik egyszerűen magáról az élményről, a feeling megragadásáról és átadásáról szólnak. Noha ez igaz a Prince Avalanche esetében is, nem csak ennyiről van szó, és biztos vagyok benne, hogy minden egyes megtekintésnél fel lehet benne fedezni valami újdonságot. Mielőtt azonban végigajnároznám a bevezetőt, le kell szögeznem, hogy egyáltalán nem hibátlan és feledhetetlen alkotásról van szó, viszont örülök neki, hogy 2014-ben (moziban ekkor mutatták be) is készülnek ilyen és ehhez hasonló, szeretetreméltó független filmecskék.

Nem is magán a sztorin van ebben az esetben a hangsúly. Sokkal inkább a szituációkon, a párbeszédeken és az apró, jelentéktelennek tűnő dolgok jelentésrétegein. Olyan film ez, ahol nincs minden a néző elé pakolva, kicsit át is kell érezni, agyalni rajta, de ha a hangulat beszippant, úgy gondolom, hogy az már félsiker. Nagyon érdekes kettőst alkot a coming of age és a kamaradráma, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem. Klisék és mondvacsinált konfliktusok akadnak, de ebben a filmben minden sokkal életszagúbbnak hat, mint más mozik esetében. Nem tudom, hogy a sztori alapját adó valós események miatt van-e, de az útkarbantartók hosszas, monoton munkájában sokkal több mondanivaló van annál, mint amit az ember gondolna. Ehhez pedig, ha nem is tökéletesen, de meglepően jól társul a főszereplő páros munkája. Paul Rudd-ot rég láttam már ennyire jónak, Emile Hirsch pedig egy elfogadható szintet mindig is tudott tartani.

Kollégám az egyszerűséget rótta fel negatívumként. Pedig ez nagyban hozzátett az azonosuláshoz. Tényleg végtelenül egyszerű jellemmel rendelkező karaktereket kapunk, akik az élet mindennapi nehézségeivel néznek szembe, csak úgy, mint mindenki más. Remekül van érzékeltetve az is, hogy elzárva a várostól, a két főhős viszonya miként alakul. Hosszú és monoton munkaidőről van szó, ahol csak egymás társaságára számíthatnak, ezért a legkisebb dolog is képes ellentétet kiváltani közöttük, csak azért, hogy aztán percek múlva újra kibéküljenek.

Sokrétű film, de közel sem hibátlan és bizony, kategórián belül is láttunk már jobbat. Egyszeri megnézésre mindenképpen alkalmasnak tartom, mert egy nagyon hangulatos filmélmény, kiváló fényképezéssel és soundtrackkel. Évek múlva viszont nem biztos, hogy fel fogjuk tudni idézni David Gordon Green filmjét.

7/10