Furcsa helyzet rajzolódik ki előttem az elmúlt évek kapcsán a tudományos-fantasztikus művek terén: akinek van pénze és tudása egy minőségi filmet készíteni, annak a víziója hiányzik, míg akinek ez megvan, az nem képes vagy nem áll lehetőségében egy igazán színvonalas produkciót letenni az asztalra. A Sleep Dealer tökéletesen illik ebbe a sorba: tehetségesebb kezek között akár kultfilmmé is válhatott volna, így azonban csak egy gyenge közepes végeredményről számolhatok be.

A nem is olyan távoli jövőben Mexikó társadalma kettészakadt: a vidékiek hatalmas szegénységben próbálnak valami földműves munkát végezni, miközben az amerikai cégek által uralt vízkészletekhez csak horribilis összegekért férhetnek hozzá. Akik pedig feladják ezt az életet, mehetnek a nagyvárosok "álomgyáraiba" dolgozni, relatíve szép summáért. Ugyanis a modern technológia megoldotta egyszer s mindenkorra a bevándorlás problémáját: az olcsó mexikói munkaerőnek már át sem kell mennie a határon, elég, ha agyukkal a hálózatba csatlakozva irányítják az USA-ban dolgozó robotokat.

Az egyik oka, hogy ennyit töltöttem a film világának a felvázolásával, és semmit a szereplőkével, hogy az alkotás mögött húzódó koncepció az egyik legizgalmasabb, amit mostanában a science-fictionben lehetett látni. Alex Rivera író-rendezőben megvan az a keveseknek megadatott képesség, hogy napjaink tendenciáit, problémáit és az ezekkel kapcsolatos mondanivalóját pazarul vigye át egy kidolgozott jövőképbe. Ez akkor különösen szembetűnő, ha összehasonlítjuk másokkal: míg mondjuk az Elysium sommás mondanivalója annyiból állt, hogy "vannak a gazdagok és a szegények, és ez rossz", a Sleep Dealer felvillantja az outsourcing jövőjét, az USA (akkor iban még erősen gyerekcipőben járó) drónpolitikáját, sőt, utóbbiba még egy szarkasztikus médiakritikát is belecsempész. A virtuális valóságot pedig még a Mátrixnál is kézzelfoghatóbb formában jeleníti meg és vizsgálja.

Viszont a másik oka annak, hogy erről beszélek, és nem a szereplőkről, vagy a történetről, hogy utóbbiakról sok jót nem tudnék mondani. A forgatókönyvben szinte egyetlen természetes momentum nincs, a párbeszédeket mindig mesterséges módon pontosan a jelenet célja felé irányítják, a bevezetett romantikus szál borzasztóan klisés. A felszínes és mesterkélt pillanatok pedig egyre jobban ölik ki az izgalmat és a feszültséget a történetből, az elég esetlegesen megérkező befejezés már annyira nem érdekelt, hogy egyszerűen csak túl akartam esni rajta. Sajnos a sótlan színészek, a helyeként ügyetlen vágások, az egészen amatőr hatású hangkeverés sem tud ezen a képen sokat javítani. (Az effekteket pedig csak a büdzséhez képest lehet értékelni.)

De az alapvető probléma ettől függetlenül az, hogy sztori kétségkívül csak egy kifogás arra, hogy bejárhassuk ezt a tehetségesen megalkotott világot: a felvázolt karakterek és útjuk ebben a történetben semmit nem tesz hozzá az összképhez. Így végső soron a Sleep Dealer inkább a Gamer előképe lett, mint a District 9-é.

5/10