A Született bűnözők az a film, ami lehet, hogy még néhány szemfülesebb olvasónk figyelmét is elkerülte. Ha így történt az nem is csoda, hiszen a legújabb Elmore Leonard adaptációt Jennifer Aniston kivételével elkerülték a nagyobb nevek. A rajta kívül a stáblistára került többi színész, ha játszott is híresebb filmekben, inkább mellékszerepekben kaptak helyet. Nem ők tették emlékezetessé azokat a bizonyos alkotásokat. Annak sem kell a Dunának mennie, aki nem ismeri alanyunk íróját és rendezőjét, Daniel Schechtert.

Mickey Dawson élete manapság egyáltalán nem fenékig tejfel. Nem elég, hogy gazdag ám iszákos férje, ha ballábbal kel fel verbális boxzsáknak használja, de még fiával sem tökéletes a viszonya. És ha ez nem lenne elég, még egy ripacs udvarlóval is meg kell, hogy birkózzon. Ám a legnagyobb katasztrófa csak ezután köszönt be. Két ügyeletes rosszfiúnk, Ordell és Frank ugyanis benne látja a meggazdagodáshoz vezető legrövidebb utat és a házas hölgy elrablásán töri a fejét.

Azzal kezdeném az elemzés hosszabb részét, hogy ennek a filmnek sikerült alaposan meglepnie. Egy sokkalta silányabb, semmire kellőbb alkotásra számítottam. Ezzel szemben egy igazán precízen megalkotott, atmoszféra szempontjából nagyon kerek mozgóképi élményt kaptam, aminek még a végét sem sikerült elrontani. Az operatőri és a rendezői munka profi. A kamera beállításokat, a helyszíneket és a színvilágot remekül használják ahhoz, hogy az adott jelenetekhez a megfelelő hangulati körítést megadják.

A forgatókönyv és a párbeszédek is hasonlóan magas színvonalt képviselnek, habár könyvadaptációról lévén szó, ezek egy része valószínűleg már adott volt. A dialógusok egytől-egyig frappánsak és emberközeliek. Remekül lendítik egyik pontról a másikra a cselekményt, úgy hogy az ne üljön le egy percig sem. Továbbá a film pontosan tudja, hogy mikor iktathat be egy-két humorosabb jelenetet, hogy némileg oldja a sötét, heist moviekra hajazó hangulatot. Ezáltal az nem telepszik rá teljes egészében a légkörre.

A színészek játéka is hozza a kellő színvonalat. Mindegyikőjük játszott már hasonló karaktert és mindegyikőjük magához illő szerepet kapott. Jennifer Anistonnak nagyon jól áll a visszafogott, kissé szomorkás hölgy szerepe. Tim Robbins sem most játszik először családapát, ahogy Isla Fisher sem manipulatív, kurvás szeretőt. A két gengszterünknek, John Hawkesnak és Mos Defnek sem újdonság a rosszfiú szerep, ahogy Will Forténak is volt már bőven alkalma ripacskodni.

Ám a Született bűnözők háza táján sincs azért kolbászból a kerítés. Könnyedén találhatunk negatívumot a műben, ha keresünk. Az egyik legfeltűnőbb közülük az, hogy a mű konkrétan nulla mondanivalóval rendelkezik. Szimplán egy érdekes történetet mesél el és semmi többet nem nyújt. Ha a film elején fel is vetődnek érdekes kérdések a családi kapcsolatokról, azok a végére szépen elfelejtődnek. A befejezés pedig, ha megmosolyogtató is, szinte teljesen lehetetlenné teszi azt, hogy az alkotás bárminemű pozitív üzenetet átadjon azon keresztül a nézőnek.

A másik, már kisebb hiba a karakterábrázolásban keresendő. Dramedyről révén szó, számíthatunk arra, hogy valamennyire sarkított karakterekkel lesz dolgunk. Ám itt bizonyos esetekben egészen szürrealisztikus egyedekkel van dolgunk. Ha ez a jellemző nézés közben nem is szúrja ki a szemünket, de a film utáni elmélkedés közben egy ilyen „várjunk csak!” szerű megvilágosodás élményben lehet részünk. Végül is ki találkozott már a való életben aranyszívű emberrablókkal, vagy olyan szemtanúval, aki miután végignézett egy bűntényt, ahelyett, hogy a rendörségre rohanna inkább kitakarít a tettesek után?

Minden hibája ellenére azért azt kell mondjam, hogy a Life of Crime az az alkotás, amelynek minden porcikáján látszik a törődés. Az, hogy a megalkotói nem egy fércmunkát akartak letenni az asztalra. Ha ugyan egy újabb filmtörténelmi remekművet nem is sikerült megidézniük, egy közepesnél jobb, nyugodt szívvel ajánlhatót mindenképp létrehoztak.

7/10