Lavina / Turist (2014)
2014. szeptember 15. írta: FroG

Lavina / Turist (2014)

turist2.pngA film megtekintésére a Jameson CineFesten volt lehetőségünk!

A skandináv filmek évről-évre kellemesebb meglepetéseket tartogatnak a filmkedvelők számára, hisz az északi országok hozzánk eljutott alkotásait többnyire tű precíz technikai paraméterek és nagyszerűen megmunkált filmnyelv jellemzi, ebből adódóan minden mozi szerető nyitott szívvel várja ezeket a mozgóképeket. A Lavina azonban a megalapozott elvárásokon túl is ígéretes élménynek tűnt, hisz tarolt a Cannes-i kritikák körében.

Egy látszólag harmonikusan működő család az Alpokban, síeléssel tölti szabadságát. Az apa, az anya és a két gyermekük külsőleg rendkívül jó kapcsolatot ápolnak, egészen addig, míg egy lavina közeledésekor a családfő (Johannes Kuhnke) cserben nem hagyja a házastársát és gyerekeit. A katasztrófa végül semmisnek bizonyul, azonban a férjnek és a feleségnek is szembe kell nézni a következményekkel.

A Lavina előzetesen a legjobban várt film volt a CineFest rám eső programrészéből, és a hatalmas elvárásaim a felvezetőben említett dolgok miatt cseppet sem tűntek megalapozatlannak. A Lavina szerencsére hozta az elvártakat, és egy valóban elementáris, éles kérdéseket boncolgató, és az emberi pszichében mélyen túrkáló alkotás lett, amely ugyanolyan hévvel vizsgálja napjaink párkapcsolati felépítését, mint korunk férfiját, vagy a minden emberben jelen lévő, és már-már kitörölhetetlen önzést.

turist.pngRuben Östlund író - rendező ugyanakkor a komoly téma- és kérdésfelvetés ellenére nem próbált besavanyodott és papírszagú drámaelemekkel operálni, sokkal inkább a kellő mértékű humor és a valóban erős képsorok harmóniáját akarta megteremteni, ebből adódóan a Lavina nem csupán fontos- , de szórakoztató film is tud lenni. A hozzávalók elvétésével persze az élmény is felületes vagy hiteltelen lehetett volna, azonban a svéd direktor ügyes kézzel kotyvasztja össze ezeket egy ütős film remekké.

A nagyszerű forgatókönyvhöz és a kifogásolhatatlan rendezéshez szerencsére kivételes színészi játékok is társulnak: a Trónok harcából ismert Kristofer Hivju remekül hozza a szimpatikus és vicces figurát, Johannes Kuhnke az apa szerepében még úgy is kiegyensúlyozott tud maradni, hogy egyszer-kétszer túlzottan teátrális, az anya szerepkörében domborító Lisa Loven Kongsli pedig kellően visszafogottan, ám végig jelen lévő drámai éllel és rendkívül hitelesen alakít.

A Lavina tehát nem csak fontos tabló, de remek film is, amely a vészjósló főcímtől egészen a kissé túlnyújtott befejezésig (az utolsó jelenet pl. teljesen felesleges) fenn tudja tartani a feszültséget, és nem fél olyan kérdéseket a nézők elé szögezni, amelyekre mi rettegnénk rákérdezni a mindennapokban.

9/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr766698243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.02. 20:32:19

Hát még ha csak a befejezéssel lett volna a baj. De kb. Mats és Fanny beszélgetésétől fogva egyre inkább kezdte Östlund elveszíteni a gyeplőt, onnantól hirtelen látványosan nem tudott semmit kihozni az addig felépítettekből. Még ha nincs is ez a tök felesleges utolsó jelenet, akkor is nagy hiányérzetem lett volna, mert ennél sokkal többet ki lehetett volna hozni a témából.

sztich 2015.02.27. 14:49:19

Jó film, de csalódás. Na, megaszontam. :D
süti beállítások módosítása