A 90-es évek utánozhatatlan tartozékai azok a műfajfilmek, amelyek próbálták betölteni az egyre inkább kiemelkedő blockbusterek és a B-kategória közötti űrt. Így aztán a rengeteg ambíció, ugyanakkor a kis költségvetésű alkotásokra jellemző spórolós kreativitás egyszerre volt jelen bennük, az egész pedig egy jellegzetes esszenciaként csapódott le. Ennek a hullámnak kiváló, még ha nem is a legértékesebb példája ez a darab is.

A Sirius 6B-n egy elképesztően értékes nyersanyag környezetszennyező hatása nyomán polgárháború tör ki a bányatársaság és a civil lakosság között. Utóbbiak végül azzal tudják megvetni a lábukat a háborúban időközben szinte teljesen elpusztult bolygón, hogy gyilkos pengékkel felszerelt robotokkal szórják tele a vidéket. Ez olyannyira beválik, hogy Joe Hendrickson ezredes (Peter Weller) már béketárgyalásra indul az ellenséggel. Csak hogy egyre inkább úgy tűnik, a valódi ellenség a folyamatosan fejlődő és egyre inkább öntudatra ébredő robotok...

Philip K. Dick történetei rengeteg nagy alkotásnak szolgáltak inspirációul, azonban ez nem tartozik közéjük. Elsősorban a probléma az lehetett, hogy szokás szerint egy novelláját vették elő, azonban Az emlékmással vagy a Különvéleménnyel ellentétben ezúttal nem sikerült azt egy egész estés filmmé bővíteni. A forgatókönyv egészen olyan érzést kelt, mintha 3 különböző történetet fűzne egymás után, ezeknek a mini-sztoriknak pedig mind megvannak a saját külön szereplőik, céljaik és konfliktusaik. Sőt, még a saját domináns stílusuk is (sci-fi, thriller, akció, ebben a sorrendben). Ebből viszont rövid úton az következik, hogy bevezetetlen és éppen ezért kidolgozatlan karakterek érkeznek a színre, az ellentéteik mesterségesnek érződnek, a színészek egyre inkább elbizonytalanodnak, a film pedig szép lassan egyre súlytalanabbá válik és szétesik. A háttérinformációkkal túlzsúfolt bevezetés után hatalmas kontrasztot jelentenek a finálé ötletszerű és nevetségesen erőltetett momentumai, amelyek még külön tesznek is azért, hogy rossz szájízzel érjen véget számunkra a produkció.

Pedig ennél sokkal több lehetőség volt benne eredetileg. Az elhagyatott bányák által meghatározott látvány egyszerre érezteti egy blockbuster nagyságát és egy kis költségvetésű mű ötletességét, így végül egy egészen egyedi atmoszférát kapunk. Egyedül az indusztrális dizájn tűnik úgy, mintha egyenesen az Alien-trilógiából köszönne vissza, de ez is inkább kellemes nosztalgia, mintsem egyértelmű másolás jellegét ölti. (Egyébként kiindulva abból, hogy Dan O'Bannon volt itt is az egyik forgatókönyvíró, talán nem véletlen a párhuzam.) Christian Duguay rendező eleinte pedig még kifejezetten ügyes is abban, hogy még a legegyszerűbb jeleneteket is feldobja valami tetszetős megoldással, és csak rajta múlik, hogy tulajdonképpen egészen nézhető a produkció.

De végső soron ő sem tudja meghúzni azt a bravúrt, hogy műve valami egységes képet mutasson, így az megmarad a 90-es évekre olyannyira jellemző, a horror és a B-kategória határán mozgó sci-finek. Ez a kettősség pedig abban is megakadályozza, hogy legalább mint ilyen legyen kiemelkedő. De ha az átlagnál egy kicsit szokatlanabb alkotást keresünk a zsáneren belül, akkor viszonylagosan még értékelhető is a végeredmény.

6,5/10