Nem vagyok egy nagy Agatha Christie - fan (ha egy lakatlan szigetre kellene költöznöm a Doyle-összessel, ellennék az idők végezetéig), olvastam néhány könyvét, de nem ejtett rabul a stílusa, Hercule Poirot sem ért nálam kedvenc Sherlock Holmes-om nyomába. A zseniális belga detektív kalandjait többször is filmre vitték, de messze ez a legjobb közülük (a Halál a Níluson még szintén nagyon jól sikerült, de a többi már nem annyira), még az írónőnek is nagyon tetszett Sidney Lumet feldolgozása. Nagyon régen láttam ezt a filmet, és abból a szomorú apropóból újráztam, hogy nemrégiben hunyt el Lauren Bacall, és halványan emlékeztem rá, hogy milyen zseniális alakítást nyújtott ebben az alkotásban, ezért úgy, gondoltam, méltó módon emlékezhetek rá a megnézésével. Nem csalódtam, valóban kiváló filmről van szó, nagyszerű krimi, zseniális színészi alakításokkal, igazi klasszikus!

Hercule Poirot (Albert Finney) az Orient Expresszel utazik haza. Telt ház van a legendás vonaton, csak barátja, a vasúttársaság elnökének a segítségével jut fel rá. Az egyik utas, Ratchett (Richard Widmardk) aki attól tart, hogy meggyilkolják, arra kéri, hogy legyen a személyi testőre, azonban Poirot ezt elutasítja. Másnap nagyon megbánja a döntését, mivel a nevezett férfiút holtan találják. Közben a havas idő miatt a vonat megállni kényszerül, így a zseniális detektívnek van ideje kihallgatni az utasokat, és döbbenetes végkövetkeztetésre jut...

Sidney Lumet a szűk térben játszódó kamaradrámák nagy mestere, így nála értőbb rendező nem is dolgozhatta volna fel Agatha Christie világhírű könyvét. Ráadásul álomszereposztást irányíthatott, sztárok és nem annyira ismert, de kiváló színészek tolmácsolásában elevenedtek meg az írónő által megálmodott karakterek. Nem könnyű könyvsikert filmre adaptálni, de ezúttal sikerült. Amikor felszállnak a vonatra a szereplők, a gesztusaik, a szavaik alapján sokat megtudunk róluk, és ezek az első benyomások csak erősödnek az események előrehaladása közben. A hercegnő nagyon sznob, a társalkodónő nagyon hűséges, az ezredes kellően katonás, Mary kellően szerelmes, a magyar (!) gróf kellően szenvedélyes, a felesége kellően visszahúzódó, Greta kellően istenhívő, Pierre tökéletesen kiszolgálja az utasokat, az inas tökéletesen angol, McQuenn egy zavarodott fiatalember, Mrs Hubberd személyisége mindent elsöprően erős. A karakterek kiválóan leírják a kor társadalmi életének szereplőit, az arisztokrácia, a felső tízezer, illetve a szolgák életéről is teljes képet kapunk.

A társadalomkritikai élen túl alapvetően mégis egy krimiről van szó, méghozzá a világhírű írónőhöz méltóan jól vezetett történettel, amelynek megvannak a maga hibái is. Egy idő után unalmas, hogy minden egyes beszélgetés után a vasútvezető kijelenti, hogy csak az illető lehet a gyilkos, majd rögtön utána megtudjuk, hogy miért is nem lehet az. Kicsit  fárasztóak a látszólag összefüggés nélkül feltett kérdések, lankad is a figyelem, de ahogy fogynak az utasok, akikkel Poirot sorban elbeszélget, egyre inkább nő a feszültség, aztán, amikor a zseniális detektív mindenkit összehív egy helyre, és elmondja, hogyan történt a gyilkosság, ha nem is ámulunk és bámulunk (mivel szinte minden Agatha Christie történet ugyanazokon a paneleken alapul, nem volt nehéz rájönni, hogy ki volt a gyilkos, pedig már valóban nem  emlékeztem a történetre), de ismét lenyűgöz bennünket a kis belga nagy esze. Közben jól is szórakoztunk, hiszen agyalhattunk azon, hogy vajon mi lehet a megoldás, sok teóriát alkottunk és dobtunk el, a sok szál végül összefut, a krimi nagyasszonya ismét nem hagyott cserben bennünket.

Bevallom őszintén, nem szeretem Poirot alakját, a belga detektív engem halálra szokott idegesíteni, most sem sikerült megkedvelnem (nálam már gyerekkorom óta érvényes az I'm Sherlocked formula), és azt is el kell mondanom, hogy nálam eddig Peter Ustinov volt az etalon a szerepben a Halál a Níluson című filmben, Albert Finney teljesen másként közelítette meg a figurát (nem olvastam annyi Agatha Christie-regényt, hogy el tudjam dönteni, melyikük volt a hitelesebb), de elismerem, hogy zseniális, ahogyan összerakja az információk alapján a mögöttes történetet, élmény nézni, ahogyan elkezdenek beindulni a fogaskerekek a csavaros agyában. A  forgatókönyvön és a színészi alakításokon túl az operatőri munka és a vágások kiválóak, a zene zseniálisan jó.

Albert Finney nagyon fiatalon játszotta el Poirot szerepét, de ettől függetlenül teljesen belakta a karaktert, jó választás volt a híres nyomozó szerepére. Ingrid Bergman nem véletlenül kapott Oscar-díjat az alakításáért, kiválóan mutatta be a vallásba menekülő, zavarodott asszony belső vívódásait. Lauren Bacall szokásához híven erős jelenléttel bír a filmvásznon, Sean Connery alakítása ezúttal nem volt átütő, ahogyan Vanessa Redgrave is volt már jobb. Jean-Pierre Cassel (Vincent Cassel apukája) kiváló, John Gielgud szintén.

Sidney Lumet nagyon jól adaptálta filmre a közismert Agatha Christie-regényt, a film technikai eszközeit kiválóan felhasználta arra, hogy izgalmas krimivel, agyas nyomozással örvendeztesse meg a nézőket. Szórakoztat, ugyanakkor el is gondolkodtat, hiszen nem kevés társadalomkritikai élt is tartalmaz a történet. A színészvezetés kiváló, a jelenetek erősek, a párbeszédek ütősek.

Kiváló feldolgozása az Agatha Christie-könyvnek, kötelező darab!

8/10