Podcastünk legutóbbi adásában már kiveséztük alaposan a kis költségvetésű sci-fik előnyeit és hátrányait, de nem gondoltam volna, hogy a stílus egyik legtökéletesebben megvalósított darabja még előttem áll. Ezt nem úgy kell érteni, hogy a szóban forgó darab hibátlan film lenne, azonban a teljesen lecsupaszított, már-már amatőr megvalósítás és a remek ötletekkel teli forgatókönyv itt alkotja a legtökéletesebb egységet.
Egy 8 fős baráti társaság érkezik egyikükhöz vacsorára, pont azon az estén, amikor egy üstökös halad át a Föld felett. Az idő előrehaladtával megmagyarázhatatlan jelenségek sora kezdődik: a telefonjaik képernyői betörnek, elmegy a térerő és az internet, idővel pedig az áram is. Az egész környék sötétbe borul, kivéve egyetlen házat, így néhányan elindulnak, hogy onnan telefonáljanak. Azonban ez csak még több rejtélyt szül, kezdve azzal, hogy a másik épületben saját alteregóik tartózkodnak.
10 évet kellett várnunk, hogy egy nagyobb mindfuck érkezzen a Találmánynál, ugyanis James Ward Byrkit alkotásának sikerült megugrania ezt a szintet. Nem veszünk el annyira a történetben, mint Shane Carruth művénél: bár tulajdonképpen ezt megtehetnénk minden további nélkül, de igazából egy pont után maga a forgatókönyv degradálja irrelevánssá a pontösszekötögetős követését. Ugyanakkor a film második felétől sorjázó fordulatok és izgalmak bőven szolgáltatnak muníciót azon, hogy teljesen túlterheljék az agyunk.
Bár könnyen lehetne párhuzamokat vonni Az őslakóval, itt nem a tudományos kérdések kerülnek a középpontba (bár ebben a társaságban hirtelen mindenki botcsinálta kvantumfizika-szakértő lesz), inkább az egyes karakterek reakciói a szituációra. Ebben a sztoriban ugyanis egy-egy jól megfogalmazott gondolatnál sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a rövid szóváltások, egyes gesztusok vagy első látásra jelentéktelen cselekedetek. A mű kiválóan működik nagyívű karakterfejlődések, súlyos gondolatok nélkül is egy rakás mindennapi karakter mindennapi reakcióival, ugyanis pontosan ezekkel tudja átélhetővé és emberközelivé tenni a szituációt. Nem mondanám, hogy nagyon katartikus vagy zseniálisan megírt művel állunk szemben, ugyanakkor ami hatást el tud érni, azt annak köszönhetően teszi, hogy egy ennyire hihetetlen tudományos-fantasztikus szituáció még soha nem érződött ennyire valósnak.
Szükség is van erre, ugyanis egyébként minden hiányzik ebből a produkcióból, ami filmszerűvé tenné: a képeken össze-vissza rángatott élesség, a szereplőket sokszor befogni is képtelen kamera, a sok helyen durva vágások elképesztően amatőr hatást keltenek. Bár ez semmiképpen nem jó, legalább így a figyelmünket nyugodtan irányíthatjuk a forgatókönyv által felvázolt lehetőségeken való agyalásra, és hajlamos vagyok azt gondolni, hogy egy-egy pazar Deakins-beállítással sem működött volna jobban a film.
Mindenesetre tényleg ez az az alkotás, ahol egyáltalán nem érdemes azon rugózni, hogy mennyire gyenge a fényképezés, vagy mennyire nem kapott hátteret egy-egy karakter, esetleg a koncepció is lehetett volna átgondoltabb, mert az élmény kivételesen nem ebben rejlik, hanem, hogy annyira intim és magába rántó érzést tud nyújtani, mint kevés más produkció. Ennél jobban még nem éreztem semmikor, hogy a filléres büdzsé nem kényszer, hanem egy remek eszköz a kibontakozásra.
9/10