A rasszizmus korunk egyik legnagyobb reflektorfényt kapott problémája, amely témára előszeretettel reflektálnak a filmiparban, azonban a legtöbb ilyen produkció az ezerszer átrágott sablonok és frázisok felolvasásán túl csak egyoldalú szemléletmódot és elfogult, „idealizált” jelenetsorokat takart. Talán pont ezt az – érdemben – semmittevést elégelte meg Paul Haggis, aki 2004-es, Ütközések című, több Oscar-díjjal megjutalmazott filmjében nem csak körbejárta a rasszizmus tárgykörét, de megpróbált a népcsoportok közötti szakadékokra valódi okokkal rávilágítani.
Az Ütközések története nem tekinthető lineárisnak, annak ellenére sem, hogy tulajdonképpen A és B pont között halad. A sztori ugyanis több apró szálon fut, rengeteg karaktert mozgatva, sok történeti csomóponttal, mindezt a nagyváros kulisszái közé helyezve. Haggins történetében ugyanúgy szerepet kap a két fekete tolvaj, mint az emberek által arabnak hitt perzsa boltos, a kínai „üzletember”, a latin származású zárlakatos, a fekete nyomozó, a fehér kerületi ügyész és a szintén fehér, rasszista rendőrtiszt is.
A sok szereplő mozgatása eredményezhetne egy kibogozhatatlan káoszt is, azonban Haggis annak ellenére is képes könnyen áttekinthető, de mély kapcsolatrendszereket kialakítani, hogy ez akkor még csak az első alkotása volt rendezőként. A történet mindvégig objektív nézőpontot kínál a nézőnek, amelyben mindenki maga döntheti el, kinek szorít és kit gyűlöl a játékidő végéig. Ugyanakkor senki ne várjon könnyű döntéshozatalt; az Ütközések jellemei egytől-egyik rendkívül mély árnyalást kaptak, jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt felruházva, hogy még véletlenül se legyenek beskatulyázhatóak a szereplők.
Ehhez a nagyszerű karakterábrázoláshoz pedig rendkívüli színészi játékok párosulnak, Don Cheadle hiteles a karrierorientált rendőr szerepében, Matt Dillon kivételes tehetséggel hozza a karaktere pozitív és negatív jellemelemeit is, de Sandra Bullock és Ryan Philippe is kiemelendő, és a színészstáb rajtuk kívüli tagjai is megérdemelnek minimum egy vállveregetést.
A történet valódi értéket azonban az egyetemes mondanivaló adja meg igazán: az emberben gyakorlatilag genetikailag van kódolva a gyűlölet, az ellenségeskedés, és mint olyan, a rasszizmus is. Az intolerancia kétségkívül a Világ egyik legnagyobb problémái közé tartozik, ennek bemutatására pedig hibátlan volt elővenni egy nagyváros mindennapjait – a több millió lakos ugyanis tökéletesen lemodellezi az egész emberiséget, úgy rasszokra lebontva, mint egyénenként is.
Az Ütközések tehát a sok helyen felszínre törő szentimentalizmusa és a néhol kikandikáló felszínesség terhe ellenére is egy fontos film tud lenni, amely a rasszizmust nem csupán egy „népcsoportra”, hanem az egész társadalom minden tagjára rávetíti, és nem fél didaktikus sárdobálás és egyoldalú szemléletmód helyett egyetemes és hiteles képet alkotni, ez pedig pontosan az a hozzáállás, amellyel a rasszizmusról érdemes filmet készíteni.
9/10