Ez az alkotás valószínűleg messze elkerülte volna sokak figyelmét, ha nem egy bizonyos Joseph Hahn rendezi. Azonban mivel a Linkin Park egyik (zeneileg egyébként talán legjelentéktelenebb) tagja ült a direktori székben, és ha már ott volt, a bandát is hozta magával filmzenét írni, én régóta figyelemmel követtem a produkciót. Nem azért, mert az együttes annyira a szívem csücske lenne, hanem mert Hahn korábban olyan zseniális klipeket rendezett nekik, mint a Bleed It Out vagy a Sunshine-t idéző Leave Out All The Rest. Első egész estés filmjével viszont azt bizonyította, hogy tudása egyelőre ennél tovább nem terjed.

Malcolm (James Frecheville) egy nap fogja magát, felgyújtja a házát és egy gépfegyverrel a kezében a közeli plázába indul lövöldözni. Ezzel pedig tudtán kívül hatással lesz az éppen arra járó emberek életére: az állandóan egzisztencialista gondolatokkal foglalkozó tinédzserre (Cameron Monaghan), a fehérnemű-modellekre izguló üzletemberre (Vincent D'Onofrio), az unatkozó háziasszonyra (Gina Gershon) és a múltjával küzdő biztonsági őrre (Gbenga Akinnagbe).

Vagyis igazából nem lesz hatással. Ugyanis hiába sejteti ezt eleinte a koncepció, a történet egyáltalán nem tartozik a rengeteg szálat és karaktert zseniálisan egybefűző drámák közé. A szereplők sztorijai annyira ritkán találkoznak, és annyira minimálisan befolyásolják egymást, hogy éppenséggel ez még egy szkeccsfilm is lehetne, ha máshogy vágták volna össze. Hahn ugyan hiába rak össze zseniálisan egyes szekvenciákat (a nyitó 3 perc például egészen elképesztő), képtelen egy videoklip hosszánál nagyobb ívű gondolkodásra és valahogyan összefogni az alkotás szerteágazó szálait.

Ez nem kevésbé az alapanyag hibája is, ugyanis az alapul vett regényt szerző Eric Bogosian egyszerre próbálja meg az Amerikai szépség és az Amerikai pszichó tabudöntögetéssel egybefűzött felkavaró hangulatát, valamiféle álbölcs filozófiát, valamint néhány kidolgozatlan és érdektelen jellem karakterdrámáját egy műbe zsúfolni. Ebből is látszik, hogy nem feltétlenül Hahn hibája, hogy bárhogy is állunk ehhez a produkcióhoz, csalódást okoz. Drámának felszínes és átélhetetlen, a nagy tabudöntögetés kimerül néhány őrült redneck egymásnak eresztésében, mondanivalója pedig nincs a filmnek, csak néhány túlgondolt és zavaros okoskodás a rendre visszatérő narrációban.

A Mall úgy akar nagyon sokat mondani, hogy közben képtelen bármit is mondani. Könnyen lehet, hogy egy rutinosabb rendező kezében jobb összhatást keltett volna, de kétlem, hogy sokkal többet ebből a sztoriból bárki is ki tudott volna hozni. Mindenesetre legalább így ha mással nem is, legalább néhány stílusos megoldással gazdagabb lett ez a film.

6/10