Nem igazán hiszek a "régen minden jobb volt" modorosságban, azonban ha valami miatt hinnék, az pont a Különvélemény lenne. Hiszen régen Spielberg még tudott jó (valamint nem pusztán díjesőre belőtt) filmeket rendezni, régen Scott Frank még nem Farkas-jellegű filmeket jegyzett forgatókönyvíróként és régen még nem volt ördögtől való, hogy egy blockbuster ne a 70-es IQ-jú rétegeket célozza meg. 

A nem is annyira távoli jövőben a gyilkosság, mint bűn szinte teljesen megszűnt. Három különleges képességű egyén, a prekogok ugyanis előre látják ezeket a bűntényeket, és segítségükkel egy különleges egység ezt meg tudja akadályozni őket. Ennek az egységnek tagja John Anderton (Tom Cruise), akinek nincsenek kétségei a rendszer tökéletességével kapcsolatban, nem úgy, mint az ellenőrzésére kirendelt Danny Witwernek (Colin Farrell). Azonban amikor a következő vízió Andertont mutatja gyilkosként, főhősünk kénytelen átértékelni mindent, amit addig gondolt, ráadásul mindezt aközben, hogy korábbi kollégái elől kell menekülnie.

A Különvélemény egy olyan műfaji hibrid, amely szinte kifogástalan mindenben, amihez hozzányúl: egyszerre egy rejtélyes és fordulatos krimi, egy feszült és izgalmas thriller, egy látványos akciómozi, valamint egy azóta is hivatkozási alapként működő sci-fi. (Az eltelt évek során például szinte teljesen elfelejtettem a sztorit, de több ikonikus pillanatára szinte képről-képre emlékeztem.) A forgatókönyv anélkül fűzi össze ezeket a zsánereket egyetlen történetbe, hogy ellentmondásokba ütközne, vagy erőltetett megoldásokhoz kellene nyúlnia, sőt, sok esetben pontosan a fejemben kavargó kételyekre válaszolt. Ezen felül pedig akár a főszereplő háttértörténetéről, akár a különböző setupokról van szó, mindezeket remekül használja a sztoriban. Természetesen, mint sok mainstream alkotásban, itt is a mű emberi oldala veszik el kissé a történetmesélés kreativitása mögött (például a szabad akaraton való elmélkedésben sokkal több is lehetett volna, mint amennyit ez a film kihasznál), de ez nagyrészt bocsánatos bűnnek mondható.

Spielberg rendezésében pedig az az igazán feltűnő, hogy nem tűnik fel. Hiányoznak belőle a nagy mutatványok, a később évekig mutogatható bravúrok, azonban minden tökéletesen a helyén van, legyen szó látványos akciókról, a feszültség fokozásáról vagy éppen egy hosszú beállításban felvett párbeszédről. Ez igazán annak fényében értékelhető különösen, ha belegondolok, mennyi koncepciótlan és hibákkal terhes rendezést láttam a hasonló kategóriájú filmeknél az utóbbi időben.

Ennek fényében talán egy kissé furcsa, hogy azon kevés klasszikusok közé tartozik, amelyek nem is akartak (vagy talán nem tudtak?) lemásolni a következő években. De mindenképpen elmondható róla, hogy egy olyan darab, amelynek nagysága nem az instant hatásban, hanem az évek múlásával mérhető le igazán: egész pontosan abban, hogy hosszú idő után is érdemes és élvezetes újra elővenni.

8,5/10