Katyn. Történelemrajongó lévén ismertem a történetet - 1940-ben a katyni erdőben szinte a teljes lengyel tisztikart lemészárolták -, azonban egészen addig nem voltam igazán kíváncsi a Wajda filmjére, amíg nem jártam a krakkói várban, ahol szembesültem vele, hogy milyen fontos ez az esemény a lengyeleknek. A kazamatában ugyanis, ahol a lengyel történelem nagy alakjainak emlékműve található, az idegenvezető elmesélte, hogy mennyire mélyen érintette a nemzetet a tragédia, ráadásul Lech Kacznyski  lengyel elnök is akkor szenvedett halálos repülőbalesetet, amikor a katyni mészárlás 70. évfordulójának ünnepségére sietett. Wajda édesapja katonatiszt volt, és őt is megölték Katyn-ban, ettől sajnos nem tudott elvonatkoztatni, ezért nem lett igazi mestermű a film, de tökéletesen átélhető a segítségével, hogyan élték meg a lengyelek ezt a borzalmas tragédiát (ami hideg fejjel nézve egy katonai stratégiai döntés volt: a tiszitkar lefejezésével elejét vették annak, hogy a lengyelek komolyabb ellenállást tudjanak szervezni ellenük).

Egy hídon összetalálkoznak a németek és az oroszok elől menekülő lengyel családok. A nagy kavarodásban Anna (Maja Ostaszewska) majdnem elveszíti kislányát, azonban szerencsére megtalálja, és együtt próbálják rávenni férjét, a katonatiszt Andrzej-t (Artur Zmijewski), hogy meneküljön el velük, de ő a társaival tart a hadifogságba. Anna nagy nehézségek árán eljut férje édesanyjához - akinek egyetemi professzor férje egy munkatáborban hal meg -, együtt vészelik át a háborút, és csak a remény tartja őket életben, hogy Andrzej él. Azonban a katyni mészárlást senki sem élte túl, és Anna végül megtudja, hogy mi is történt azon a borzalmas napon az erdőben...

Túl sokat akart mondani a film, ezért sajnos széttöredezett a történet, de az utolsó rész, amelyben bemutatják a katyni mészárlást, katartikus erejű. Sokkolóak az élethű jelenetek, a tökéletesen megszervezett tömeggyilkosság, az embertelenség, és a katonák utolsó pillanatai. Percekig nem tudtam megszólalni a film után, annyira letaglózóak az utolsó képsorok. Azonban előtte nem igazán ragad magával a film, ennek legfőbb oka a forgatókönyv. Jó ötlet volt, hogy nem a katonák szempontjából mutatja meg elsősorban a történetet, hanem arra helyezi a hangsúlyt, hogy a családtagok hogyan élték meg a tragédiát, sok erős jeleneten keresztül követhetjük figyelemmel, hogyan várják vissza a férjeket/fiúkat a hozzátartozók. Azonban túl sok a szereplő, kevesebb karakterrel valószínűleg hatásosabban lehetett volna megmutatni az átélt szenvedéseket, így azonban elaprózódik a történet, igazán egyetlen karaktert sem ismerünk meg, nem tudunk azonosulni velük, így sokszor elkalandozik a figyelem.

Wajda kiváló rendező, az, hogy ilyen dramaturgiai hibát követ el, valószínűleg a személyességnek tudható be, hiszen ő is elvesztette az édesapját Katyn-ban, ő is harcolt a háborúban, ezért nem tudott eléggé eltávolodni a történettől ahhoz, hogy igazi drámai erővel át tudja adni az átélt borzalmakat. A jelenetek önmagukban erősek, azonban nem állnak össze egységes egésszé, így egy szép, de sajnos kissé üres történelmi tabló lesz a filmből. Az operatőri munka kiváló, a vágások azonban nem tökéletesek, a zene nagyon jól aláfesti a történtet.

Nemzeti tragédiáról nem könnyű filmet készíteni, hiszen nagyon magas az elvárás a rendezővel szemben, hogy méltó emléket állítson a hősöknek, illetve hűen mutassa meg, hogyan élte át a lengyel nép a történteket. Ritkán szokott sikerülni a bravúr, hogy igazán jó film szülessen erről, Wajdának sem sikerült teljes mértékben eleget tenni a kívánalmaknak. A legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra jelölték a filmet, tehát szó sincs arról, hogy félresikerült volna az alkotás, azonban a hiányérzet megmarad a nézőben. Egy jobb forgatókönyvvel alapmű születhetett volna, ez sajnos elmaradt, de attól még egy szép film készült a lengyel történelem egy szomorú fejezetéből. De Wajdában ennél sok több volt.

A színészek mindannyian jól, de nem kiválóan játszanak, csak két szereplő játékát emelném ki: a tábornokot játszó Jan Englert-et és az Agnieszkát alakító Magdalena Cielecka-t, mindketten teljes emberábrázolásra képesek rövid mellékszerepükben. A film nagy erénye, hogy széles teret hagy a színészi játék kibontakozására (fantasztikusan erősek a plánok), azonban nem minden szereplő tud élni a lehetőséggel.

Andrzej Wajda a lengyel film korszakos nagy alakja (a krakkói királyi várban, a Wawel-ben található Hírességek sétányán az ő neve van a legjobban kiemelve, méltán), de nem ez a legjobb filmje. Szép emléket állított édesapjának, széles körben ismertté tette a Katyn-ban történteket, de az alkotás nem lett igazán maradandó. A színészvezetés közepes, a párbeszédek hullámzóak, a film vége zseniális, de a történet íve nem kerek, így nem nyűgözi le igazán a nézőt.

Szép, de sajnos kissé üres film a katyni mészárlásról, amelyet elsősorban az utolsó képsorok miatt érdemes megnézni egyszer.

7/10