Nagyon tetszett Timur Vermes zseniális könyve, ami nem véletlenül aratott hatalmas sikert: kiváló politikai szatíra, szórakoztató formában tálalva. Nem hétköznapi a története: Adolf Hitler hirtelen felébred a mai Németországban, és a média segítségével újra hatalomra tör. Elgondolkodtató könyv, és a hatására felvetődött bennem a kérdés: hogyan jutottunk odáig, hogy a szellemileg terhelt tizedesből megszületett a Führer? Erről eszembe jutott, hogy a témáról nagyon régen láttam egy tévéfilmet, Robert Carlyle főszereplésével. Nem haboztam sokáig, azonnal előkerítettem, és újráztam. Nos, a filmből valóban kiderül, hogy került hatalomra Hitler, kiváló színészi alakítások láthatóak benne, de sajnos összességében közepesre sikeredett.

Egy kis faluban él az unokatestvérek házasságából származó Adolf, aki meglehetősen különc fiú. Édesanyja nagy álma, hogy a fia festőművész legyen. Halála nagyon megrázza a fiút, aki végül elkezdi művészi tanulmányait, de nem bizonyul elég tehetségesnek, és a későbbi Führerrel még az a szégyen is megesik, hogy az utcán kell élnie. Aztán kitör a háború, amit Adolf (Robert Carlyle) tizedesként és a Vaskereszttel abszolvál. A békekötés után Németországon úrrá lesz a csüggedés, hatalmi vákuum keletkezik, amit néhány nagytőkés, köztük Ernst Hanfstaengl (Liev Schreiber) úgy akar kihasználni, hogy keresnek maguknak egy karizmatikus leendő vezetőt, akit majd irányíthatnak. Meg is találják Hitlert, aki a segítségükkel egyre magasabbra emelkedik, azonban a hatalmat ő akarja magának. A többi pedig már tényleg történelem.

Adolf Hitlert a Sátán földi megtestesüléseként tartjuk számon, borzalmas bűnöket követett el, milliók haltak meg miatta. Bátor kísérlet volt megpróbálni megmutatni az embert az őrült tömeggyilkos mögött,nem volt egyszerű az írók dolga. Okosan nem ítélkeztek, pusztán a tényeket mutatták be, Hitler személyiségét próbálták megragadni. Nem annyira az élettörténetre koncentráltak, inkább arra keresték a választ, hogyan alakulhatott ki az a történelmi helyzet, hogy a számító üzletemberek bábjaként induló jelentéktelen tizedes önálló életre kelt, és Németország vezetője lett. A karakterek jól meg lettek írva, bár főleg Hitlerre koncentráltak, Ernst Röhm és Hanfstaengl alakja is nagy hangsúlyt kapott, a többi, történelemkönyvből ismert alak csak jelzésértékűen jelent meg a filmben.

A film nagy előnye, hogy sok, nem túl ismert epizódot mutat meg Hitler életéből, ezáltal jobban megismerhetjük, megérhetjük a motivációit. A nőkhöz fűződő kapcsolataira is kitér az alkotás, megismerhetjük unokahúga, Geli tragédiáját, aki az öngyilkosságba menekült Dolfi bácsi elől. Eva Braun alakja csak érintőlegesen jelenik meg, kár, pedig sokkal több volt ebben a karakterben. Ellenben Hanfstaengl felesége annál hangsúlyosabb szerepet kap a történetben, talán kevesebb több lett volna. Nem üres történelmi tablót látunk, az igazi mélység azonban csak a film elejére jellemző, a második felére egyre inkább felszínessé válik az alkotás.

A történet íve sajnos nem kerek. Egészen addig magával ragad, amíg Hitler börtönbe nem kerül a müncheni sörpuccs után, ekkor azonban sajnálatosan ellaposodik a film, kiüresednek a karakterek, látványos, de nem túl tartalomdús jelentek követik egymást. A végére szépen lassan elszürkül az ígéretesen induló film. Az operatőri munka kiváló, a vágás szintén, a zene is nagyon hatásos.

Robert Carlyle jó választás volt Hitler szerepére. Tökéletesek a mozdulatok, a mimika, teljesen belakta a karaktert. Mindvégig meg tudja mutatni azt a belső tüzet, ami a Führer tetteit irányította. Közelebb hozza hozzánk a diktátor alakját, de megtartja a távolságot, jó arányérzékkel mutatja meg az embert a történelem mögött. Peter Stormare Ernst Röhm alakjában nagyon erős alakítást nyújt, lubickol a szerepben, élmény nézni a játékát. Liev Schreiber ellenben teljes átlagos, Julianna Margulies-nek sem sikerült maradandót alkotnia. Peter O'Toole Hindenburg kancellár nyúlfarknyi szerepében is teljes emberábrázolásra képes, Matthew Modine azonban nem igazán tudott mit kezdeni a karakterével.

Christian Duguay-nak sajnos nem sikerült maradandót alkotnia, pedig az esély megvolt rá. A színészvezetés jó, de nem kiváló (Carlyle, Stormare, és O'Toole alakítására ez természetesen nem vonatkozik). Nem áll össze egységes egésszé a film, hiányzik belőle az a bizonyos plusz, ami magával tudja ragadni a nézőt, azonban  nincs híján szép pillanatoknak.

Jól induló, de a végére ellaposodó életrajzi film Hitler hatalomra kerüléséről, Robert Carlyle kiváló alakításával, egyszer mindenképpen érdemes megnézni!

7/10