Fel torreádor, öld meg a bikát! Nem vagyok nagy operafan, de Bizet Carmenjének ez a dala nagy kedvencem, és alig várom, hogy egyszer élőben láthassak egy igazi bikaviadalt. A torreádor és a bika harca az arénában tipikus spanyol látványosság (mára már sajnos betiltották) abban a kultúrában istenként tisztelik a matadorokat. Az egyik legnagyobb alakja ennek véres cirkusznak Manolete volt, akinek még a halála is legenda lett: 1947-ben egy bika sebezte halálra a linaresi arénában. Neki állít emléket ez a film, sajnos nem túl méltót.

Manolete (Adrien Brody) Linaresbe utazik egy bikaviadalra. Útközben megáll édesanyjánál Cordóbában, és visszaemlékezik az életére. A semmiből érkezett, hamar a közönség kedvence lett, híres matador. Két értelme volt az életének: a bikaviadal és élete szerelme, Lupe Sino (Pénelopé Cruz). Először boldogan éltek, azonban kapcsolatuk lassan, de biztosan átalakult héjanásszá. Nem tudtak élni sem egymással, sem egymás nélkül, ezt a helyzetet súlyosbította Manolete halálvágya is. A linaresi arénába már úgy lépett be, hogy nincs értelme az életének.

Az ember lánya azt gondolná, hogy egy matadorról szóló film tele van bikaviadalról szóló képekkel. Nos, ez nincs így, a finálé azonban mindenért kárpótol, a linaresi arénában láthatjuk, milyen kegyetlenül szép ez a tradicionális esemény. A film alapvetően Manolete és barátnője kapcsolatára fókuszál, ami nem lenne probléma, viszont rendkívül unalmasan és klisésen teszi ezt. Ezt csak tovább súlyosbítja, hogy a forgatókönyv sem volt túl eredeti, kizárólag a színészi játéknak köszönhető, hogy nem egy spanyol szappanopera kellős közepén érzi magát a néző. A karakterek felszínesen lettek megírva, ráadásul a történet is nagyon lassú, szakadozik, nincs igazi íve. A kezdet biztató (szép képek Manolete-ről, jól szerkesztve), azonban hamar ellaposodik a történet, viszont a vége mindent megér, óriási dráma, gyönyörűen fényképezve. Az operatőri munka kiváló, rengeteg premier plant használtak az alkotók, ami nagyon jót tett a filmnek, a vágások viszont nem elég dinamikusak, túl sokáig tartanak a jelenetek, csak a film végére sikerül megteremteni az atmoszférát. 

Érdekes módon a zene hatásával is spóroltak, csak a fináléra dobtak be mindent. Érthetetlen számomra, hogy ha a rendező ilyen ragyogóan meg tudta komponálni az utolsó nagy csatát az arénában (azért tényleg érdemes megnézni a filmet, zseniális!), miért nem foglalkozott ennyit a film többi részével? Vannak szép pillanatok előtte is, de jellemző módon azok is az arénához kötődnek. Mindenki jobban járt volna, ha nem a szerelmesekre fókuszálnak, hanem Manolete látványos csatáira az arénában. Vagy írtak volna egy jó forgatókönyvet, és azt forgatják le gyönyörűen fényképezve. Tele van szimbólumokkal a film, azonban sokkal kevésbé hangsúlyosan, mint a témából következne. Többször történik utalás Manolete halálvágyára, azonban az nem igazán derül ki, hogy ennek mi az oka, ezért értetlenül szemléljük, miért is néz mindig olyan szomorúan Brody a kamerába. A szenvedély is látványosan hiányzik a filmből (kivéve a végéről, természetesen), pedig egyrészt Spanyolországban vagyunk, másrészt pedig egy bikaviadalon nagyon is felfokozott érzelmi állapotba kerül a matador és a nézők is, és a magánéletben sem gondolom, hogy ilyen visszafogott lett volna valójában a híres matador.

Adrien Brody talán nem volt a legjobb választás a főszerepre. A karakter érzékenységét tökéletesen megmutatja, de az igazi mélység hiányzik az alakításából. Penélope Cruz ellenben kiválóan játssza a szerepét, élmény nézni ahogyan felvillantja a figura rengeteg színét.

Menno Meyjes fényévekkel jobb író, mint rendező, éppen ezért nagyon csodálkozom, hogy a forgatókönyv nem sikerült olyan jól. A film nagyon felemás, a vége szenzációs, előtte viszont dögunalmas, sajnos nem sikerült méltó emléket állítani a kiváló matadornak.

Harmatgyenge életrajzi film, amelyet a gyönyörű képekért, a fináléért, és Penélope Cruz alakításáért érdemes egyszer megnézni.

6/10