Wally Pfisternél kevesebb elsőfilmesnek kell komolyabb elvárásokkal szembenéznie: bár csak operatőrként segítette Christopher Nolan munkáját, automatikusan úgy is mindenki hozzá fogja hasonlítani. Főleg, hogy a brit rendezőhöz nagyon is passzoló témához nyúlt debütáló darabjával. Ami nem is sikerült rosszul: a Transzcendens a mainstream filmgyártás csúcsra járatása. Csak sajnos a mainstream filmgyártásé.

Will és Evelyn Caster (Johnny Depp, Rebecca Hall), valamint Max Waters (Paul Bettany) a mesterséges intelligencia kutatásának úttörői. Olyannyira, hogy a gépek öntudatra ébredésétől rettegő terrorszervezet célpontjává válnak: a kutatócsapatuk megsemmisítése után Will-t egy radioaktív golyóval lövik meg, így 1 hónapja marad az életéből. Evelyn nem törődik bele férje elvesztésébe, és elhatározza, hogy feltölti Will tudatát a legújabb szuperszámítógépükbe. A dolog működik, Max és Evelyn azonban nem ért egyet a továbbiak kapcsán: a férfi szerint nem egykori barátja irányítja az új entitást, és meg kéne semmisíteni, a nő viszont meg van győződve arról, hogy sikerrel jártak, és bármit hajlandó megtenni gép kedvéért.

A sztorit egy nagyon összeszedett és szépen lekerekített forgatókönyvbe fűzte össze Jack Paglen (akit a közelgő Prometheus 2 miatt is érdemes lesz figyelni), ugyanis a tudományos-fantasztikus ötletekbe elképesztő rutinnal építi bele a különböző karakterfejlődéseket, és hozza összhangba a kettőt egymással. Nem Oscar-díjas forgatókönyv, de ennyire logikusan, átgondoltan összerakott szkript talán utoljára a Cate McCall-perben volt. Wally Pfister pedig le sem tagadhatná, hogy operatőrből avanzsált rendezővé, a keze alá dolgozó Jess Hall segítségével még nagyszabású jelenetek nélkül is képes remek vizuális momentumokat hozni. Hasonlóan tudnám jellemezni Mychael Danna zenéjét: hangzatos dallamai nincsenek, de az aláfestő muzsika kivétel nélkül tökéletesen passzol az éppen futó eseményekhez.

Azonban az egész produkció megáll ezen a szinten: eléri a plafont és nem tudja áttörni azt. Mert egyszerűen sem a történetben, sem a fényképezésben, sem a zenében nincs olyan, amit már ne láttunk volna a mainstream filmezésben, és szemmel láthatólag kínosan ügyeltek arra, hogy egyetlen olyan eleme se legyen a műnek, amely meghaladná azt. (Talán azt az egy aspektust leszámítva, hogy nem akar a harmadik felvonásra brutális rombolásba torkolló akciójeleneteket összehozni.) Intelligens film, de nem agyalós, hatásos, de nem érint meg, szórakoztató, de nem szögez a székbe. A színészek pedig teszik a dolgukat, de nem láthatunk nagy alakítást senkitől. Még Johnny Depp is felemás: az elején nagyon nem egyértelmű, hogy egy bogaras geek-et, vagy egy ambiciózus techgurut akar játszani, a játékidő végére viszont már sokkal jobban magára talál. 

Így aztán az a bizarr helyzet is előállhat, hogy bár egy egészen kiváló alkotás a végeredmény, meg sem fordult a fejemben, hogy bármikor is újranézzem. Szóval a gép működik, jobban is, mint várnánk, azonban tudata, lelke egyáltalán nincs. Az előbbinek nagyon örülök, az utóbbinak már annál kevésbé.

7,5/10