Pár évvel Zack Snyder, lassítgatós, üvöltözős, őrült akciója után megérkezett a mozikba a folytatás is. És hogy mit várhatunk ezúttal? Az már az előzetesek láttán is biztos volt, hogy egy újabb látványos kardpornót kapunk, a vér fétise és a fasiszta felhangok ezúton sem maradnak el. És ez azoknak, akiknek tetszett az előző rész minden bizonnyal bőven elég lesz. Ám azt, hogy értelemmel is sikerül-e megtölteni, már semmi sem garantálja, és minden bizonnyal ez nem is igény. Akkor mit várunk? Azt, hogy a 300 folytatása, ne váljon kellemetlen, elpuskázott folytatássá, hozzon pár újdonságot és szórakoztasson. Nem túl magas igény, de be kell érnünk ennyivel. A direktori széket Snyder helyett most az újoncnak számító Noam Murro veszi át, Zack csak íróként és producerként állt be a csapatba. A két főszereplő pedig Eva Green és Sullivan Stapleton, de az első részből is feltűnik pár szereplő, rövidebb időre.
A szüzsé nagyrészt egy időben zajlik az előző részben taglalt thermopülai csatával, de előzményeket is kapunk a marathóni csatáról, egy kis kitekintést Leonidász harcára, utána pedig ugye a szalamiszi csata következik. Emellett bővebben megismerkedhetünk Artemiszia és Xerxész (Rodrigo Santoro) életének eseményeivel. Bár a sztori kimerül a „jönnek a csúnya gonosz perzsák, meg kell védenünk magunkat a béke, szabadság és egyéb csudálatos eszmék nevében” folyamatos ismételgetésében, és a demokrácia és a bosszú dicső lovagjai literszám ontják a vért. Mégis azt kell, hogy mondjam, az alaptörténet az egyik a kevés pozitívum közül. Nem azért, mert a forgatókönyvírók most megkíméltek minket az iszonyatosan kellemetlen párbeszédektől, hanem mert a több szálon és idősíkon zajló bugyuta sztorik adagolása nagyon is kellemes, és képes egy bizonyos alapszinten lekötni a figyelmet.
Ott van például Artemiszia karaktere, akinek a története habár rém sablonos és ciki (kié nem?), mégis a legérdekesebb szereplővé vált. Ez nem csak a gyenge konkurenciának köszönhető, hanem mert a több párhuzamos vonal együtt képes volt valamilyen értékelhető produkciót összehozni, ráadásul Eva Green is egész jól átadja az őrült hadvezért. Ő az egyetlen jellegzetes központi karakter, aki majdhogynem egyedüli pozitívumként viszi el a hátán a filmet, hasonlóan elődjéhez, Gerard Butlerhez. Plusz fontos ugye a látvány. Az atmoszféra és a csatajelenetek is kellemesek a szemnek, nagyrészük remekül el lett találva, és hiába vannak elszúrt és béna ötletek az összecsapásoknál is, ugyanúgy, mint az egész szubsztanciális vonulatnál, itt még megbocsátjuk azokat.
De el is érkeztünk a negatívumokhoz, amelyek az ismert alapkoncepció miatt újra előugranak. Buta filmhez buta karakterek dukálnak, kapunk belőlük bőven, és bár most kevesebbet kiabálnak a faarcú görög izomkolosszusaink, annál több időt fecsérelnek gagyi szónoklatok és inspirálónak szánt fennkölt mondatok megírására, majd barátaik társaságában ezeket felmondják egymásnak. Utána elmennek gyilkolni. Sajnos ez kevés filmnek, ami emiatt egy idő után önismétlővé válik, ívet egyáltalán nem kap az „alkotás”, izgalmat is csupán a legutolsó negyedében érezhetünk. A szimpla megtervezéssel pedig együtt jár az, hogy gyakran újrahasznosított, ezerszer látott elemekből építkezik, más filmektől, vagy akár az elődjétől lop.
Sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem haragszom mégis. Aztán rájöttem, hogy azért, mert A birodalom hajnala nem veszi komolyan magát. Még az is elhangzik az egyik szereplő szájából, hogy „…mióta az eszemet tudom, harcolunk…”. Az egész inkább egy történelmi alapú fantasy, mint fikcionális elemekkel vegyített történelmi film, ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy faék egyszerűségű. A demokrácia propagandát, amit tartalomként árulnak, sem lehet komolyan venni, és még nem esik át a veszélyes kategóriába, azonban kétségtelenül kártékony. Az egy kézen megszámolható pozitívumok pedig még rá is segítenek arra, hogy a fanyalgás és sajnálkozás helyett a nagyközönség számára szórakozás felé billenjen el a mérleg. A film maga pedig mindenkinek ismerős: ki van gyúrva, nem tud összefüggő mondatokban beszélni, de még nem akar hülyére venni, nem ver át és nem is ver bucira. Még nem.
5/10
