Attól, hogy valaki osztályon felül tud színpadon Shakespeare-t játszani, még nem biztos, hogy jó filmet is tud forgatni az avoni hattyú művéből. Sajnos ez az opusz a tökéletes példa erre.

A Coriolanus Shakespeare egyik legritkábban játszott darabja. Nem csoda, hiszen nem látványos, ennek örömére eléggé sűrű dráma, nem könnyű befogadni a mondanivalót, ugyanakkor sokrétű a mű, ezért nem meglepő, hogy Fiennes (aki "civilben" rengeteg Shakespeare szerepet játszott el színpadon), ezt választotta első rendezésének témájául. Nem bizonyult igazán jó választásnak, sajnos.

A klasszikus művet áthelyezték napjainkba, ezért a mai Róma forrongó életébe csöppenünk bele. Az anarchia felszámolásához konzult akarnak választani, azonban a politikusok természetesen mindent megtesznek, hogy befolyásolják a közvéleményt. Alkut kötnek az éhséglázadást vezető plebejusokkal, mindezt akkor, amikor külső ellenség fenyegeti az örök várost a volscusok személyében, akiket Caius Marcius (Fiennes) Coriol településnél legyőz, miután megvív a vezetőjükkel, Afidius-szal (Gerard Butler). Naná, hogy hataloméhes anyukája, Volumnia (Vanessa Redgrave) ki akarja használni a helyzetet, és konzult akar csinálni a fiából. Ez a politikusok ármánykodása miatt nem jön össze, Coriolanust száműzik, amit olyannyira zokon vesz, hogy szövetkezik korábbi ellenfelével, Afidius-szal, és közös erővel fordulnak Róma ellen. Vajon megállítja-e az anyai szó az áruló  hadvezért Róma kapui előtt?

Előrebocsátom, hogy színházfüggő vagyok, és talán mondanom sem kell, hogy Shakespeare darabjait különösen szeretem, ezt a dráma azonban eddig kimaradt az életemből, ezért fokozott kíváncsisággal ültem le megnézni a filmet. Nem kicsit vagyok csalódott, sajnos. Először is az egész film alatt az éreztem, hogy az Ian McKellen féle III. Richárd erős utánérzését látom. Másodszor pedig majd megszakadt a szívem, annyira túljátszotta Fiennes a szerepét, mivel ő volt a rendező, ezért nem volt egy erős kontroll, ami megakadályozta volna abban, hogy a színpadi rutin eluralja az alakítását.

A klasszikus szövegtől nem tértek el, csupán a helyszínt helyezték át az ókori Rómából napjainkba. Erős drámáról van szó, amelynek rengeteg rétege van a politikai élet szennyének megmutatásától kezdve az anyai erőn túl az árulás lélektanáig. A szöveg önmagában nagyon erős drámai erőt hordoz, sajnos azt kell mondjam, hogy ezúttal a látványos külsőségek: harckocsik, militáns környezet, Butler és Fiennes látványos közelharca  stb. csak gyengítettek rajta. Továbbá az is probléma volt, hogy nem sikerült megtalálni az igazi fókuszpontot, elaprozodott a történet, túl sok mindenről akart nagyon mélyen szólni, ezért végül egy eléggé felületes alkotás született belőle, abban az értelemben, hogy nem ragadott magával a történet, csak kapkodja a fejét az ember lánya, hogy mi ez az összevisszaság, miért van az, hogy egy brutál erős jelenet után egy rém gyenge következik, folyamatosan kiesünk a történet ritmusából.

A színészi alakítások mentik meg a filmet, de legmélyebb bánatomra nem Ralph Fiennes-é. Színpadon tökéletes lett volna a játéka, azonban ez film, így nagyon zavaró az eltúlzott játék, elmaradt a katarzis. Főleg a Vanessa Redgrave-vel közös jelentekben feltűnő a kontraszt, a kiváló színésznő fantasztikus alakítást nyújt, akárcsak Brian Cox Menenius alakjában. Jessica Chastain jól megállja a helyét a filmben, Gerard Butler kellemesen meglepett figyelemreméltó alakításával.

Ralph Fiennes rendezői szerepében nem vallott szégyent, de nem is alkotott kiemelkedőt, közepes filmhez van szerencsénk. Nem sikerült megmutatni a klasszikus mű szépségeit, nem tudott elvarázsolni bennünket, nézőket az alkotás. Vannak jó és szép pillanatok (elsősorban Redgrave-nek és Coxnak köszönhetően), de katarzis közelébe sem sikerült kerülni. Kár.

A kiváló Shakespeare színész egyik kedvenc szerepét sajnos nem tudta jól adaptálni a film nyelvére, de ennek ellenére első rendezésnek nem rossz, kíváncsian várjuk  a folytatást!

7/10