Az izlandi filmművészet mondhatni igazi kis csodabogárnak számít az európai mozgóképek palettáján. Pár alkotáshoz már volt szerencsém, amely az apró, fagyos ország berkein belül született és általánosságában véve elég vegyes a megítélésem. A jövő héten kerül hazai forgalmazásba a Dermesztő mélység, lássuk mire számíthat nagyjából az, akit érdekel esetleg a film.
Ez egy igaz történet Gulli-ról (Ólafur Darri Ólafsson) és társairól, akik halászként kegyetlen időjárási körülmények között hánykódnak kis hajójukkal a vizeken, amikor is komolyra fordul a dolog és hajótörést szenvednek. Gulli kivételével, mindenki az óceán áldozata lesz, így testes főhősünknek egyedül kell megküzdenie az életben maradásért, amiért viszont minden követ képes megmozgatni.Sok hasonló filmet láttunk már, de úgy gondolom, hogy általában jótáptalajt jelenthet egy effajta alapkoncepció, különösen akkor, ha kivételes módon most hollywood-i gigaprodukció helyett egy kisebb költségvetésű, európai köntösbe öltöztetve szemlélhetjük az egészet. A rendező pedig az a Baltasar Kormákur, aki egyre közismertebb direktorrá válhat, ugyanis olyan produkcióknál működött közre, mint az idei 2 kaliber vagy akár a Csempészek. De a 2000-ben készült 101 Reykjavík is az ő nevéhez fűződik, ami nem mellesleg az egyik kedvenc filmem, szóval mindenképpen elmondhatjuk, hogy nem feltétlenül jelent rosszat, ha ő dirigál a rendezői székben. Azonban az a benyomásom, mintha most kicsit mellényúlt volna. Ugyanis a Dermesztő mélység meglehetősen felemás lett.
A fenntartásaim fő oka talán a játékidő hossza lehet. Túl sokat akart markolni a film, ami alapjáraton nem lenne probléma, de ehhez kevés volt a másfél órás hossz. Kormákur (ő jegyzi a forgatókönyvet is) úgy állt hozzá az egészhez, mintha mindenből ki akart volna egy kicsit ragadni és azt bele szerette volna szuszakolni 90 percbe. És itt nem a témával vagy magával a történet alakulásával van gondom, mert ahogy írtam fentebb, ebből még kisülhet egy emlékezetes darab. Időszűke miatt egyszerűen képtelen volt az északi direktor arra, hogy minden történetszálat megfelelően kibontson. Nyilván valamelyest korlátozva volt a megtörtént események miatt, de kifejezetten pozitív hatása lett volna még pár perc ráadásnak. Össze van csapva az egész, az elutazás előzményei nincsenek részletesen prezentálva, maga a hajóslét sem, a katasztrófa és az azt követő események pedig úgyszintén. Jobb lett volna, ha közelebbről meg tudjuk ismerni a karaktereket. Persze azért szimpatikusak a maguk módján, valamelyest át is tudjuk érezni a drámai mélységét a dolognak, de ennyiben ki is fullad az egész.
Nem akarok unfair lenni, be kell vallani, hogy megvannak azért azok a momentumok, amik megérintik a nézőt. Viszont túl hamar véget ér ez a kaland és emiatt nem is tudja magát igazán beleélni magát az ember, aminek köszönhetően az esetleges nagy filmvégi katarzis is elmarad. Hozzá kell tenni azt is, hogy azért sok minden adott volt ahhoz, hogy ez sikerüljön. A színészek például egészen kiváló teljesítményt nyújtanak, főleg ugye a főszerepben tündöklő Ólafur Darri Ólafsson. Az operatőri munka is csillagos ötös. Ez már a 101 Reykjavík esetében is fontos tényező volt, nagyon hiteles környezetábrázolást kapunk. Érezni lehet a jeges, fagyos izlandi levegőt, a zord atmoszférát olyannyira, hogy a hűvös fuvallatok már-már a nézőt is megcsapják. A beállítások gyönyörűek, rengeteg nagyon szép és részletes felvétel készült. Egy jelenetet pedig külön ki szeretnék emelni, magát a hajótörést. Nem túl hosszú szcéna, ellenben piszok jól meg van csinálva. Nem rángatózik a kamera össze-vissza, abszolút követhető és borzasztó izgalmas. Derült égből villámcsapásként érkezik és nem vall kudarcot.
Potenciál volt benne, lehetett volna profibb is, de nagyjából megfelelt az elvárásaimnak. Igazából a sok lehúzás ellenére azért ajánlanám mindenki figyelmébe, ha másért nem, akkor azért, hogy kicsit megismerkedjen pár ember az izlandi filmvilággal. Elpuskázott lehetőségek, nyitva hagyott kérdések sorozata ez, sajnos nem jobb egy erős középszernél.
6/10
