Pár szóban a Jameson CineFestről
2013. szeptember 17. írta: dome613

Pár szóban a Jameson CineFestről

FroG partnereként vettem részt a fesztiválon, és az Ő írásaival ellentétben én nem a filmekről, hanem magáról a fesztiválról, annak körülményeiről és sajátosságairól írtam. (Az általunk látott filmek kritikáit itt találjátok.)

jameson3.pngA Jameson CineFest a Magyarországon működő hasonló témájú fesztiválok legnagyobbika, idén már 10. alkalommal rendezték meg Miskolcon. A fesztivál nemzetközi, ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a filmek a világ minden tájáról jelöltettek, épp úgy, mint a közönség, vagy a zsűri, akik szakmai tudása elvitathatatlan. Számos külföldi újságíró, kritikus, néző érkezett és érkezik a Művészetek Házába. Miskolc az Észak-magyarországi régió központja, Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye. A Művészetek Házát a város központjában, a régi Béke mozi átépített, kibővített területén találjuk. Az épületben 3 terem található, a fesztivál során mindhárom teremben egymást érik a vetítések. A Művészetek Házától fél perc alatt ott találjuk magunkat a Széchenyi utcán, itt látható a Miskolci Nemzeti Színház is, vagy a város legrégebbi háza, a Rákóczi ház, ami a Miskolci Galériának ad helyet. A Széchenyi utca nyugati végén található a Városház tér. A fesztivál tehát a belvárosban található, jól megközelíthető mind villamossal, mind autóval, mind gyalogosan.

Ezen felül muszáj megemlítenem a fesztivál sajátosságait. A szervezettsége lenyűgöző volt, nem vártunk ilyen profizmust, abszolút pozitívan csalódtunk, minden tökéletesen meg volt szervezve. A fesztivál mellett a meghívott vendégek is nagyon profik és közvetlenek voltak (gondolok itt az interjúalanyainkra), és nem viselkedtek „sztárosan”, kellemesen el tudtunk beszélgetni velük. A közönségben az előző vetítésekről fedeztünk fel néhány ismerős arcot is, kellemes filmkedvelő, filmértő társaság gyűlt össze a Művészetek Házában.

jameson2.pngAhogy nem csak bennem, vagy másokban, talán bennetek is megfogalmazódhatott a kérdés: megéri-e egy ekkora szabású fesztivál megrendezése – teljesen ingyen? Mert bizony ingyenes, és nem csak annak, aki újságíróként vagy vendégként érkezik, hanem mindenkinek. Az utca embere, aki nem engedhetné meg magának, hogy moziba járjon, itt ingyenesen meg tudja tekinteni a fesztivál filmjeit. Ezt a kérdést volt lehetőségem feltenni Muszatics Péter kommunikációs igazgatónak, aki az alábbi választ adta a kérdésemre:
- „Amikor létrehoztuk a fesztivált, azt szerettük volna elérni, hogy bárki számára megtekinthető legyen a program. Tudjuk, hogy Észak-Magyarország a legszegényebb régió hazánkban, így esélyt szerettünk volna adni a szegényebbeknek is, hogy szórakozási lehetőséghez juthassanak. A fesztiválból direkt bevételünk nincs, a finanszírozásban a Jameson whiskey, Miskolc város önkormányzata, a Magyar Nemzeti Filmalap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Állam segít. Ez teszi lehetővé, hogy a fesztivál ingyenes és az is maradjon, és akik igénylik, a szálláslehetőség is ingyen legyen.”

jameson1.pngValóban, mi is tapasztaltuk, se a szállásért, se a mozizásért nem kellett fizetnünk, cserébe viszont olyan kedvességet, tiszteletet, megbecsülést kaptunk egész hétvégén, hogy alig hittünk a szemünknek. Nagy lehetőségeket rejt magában ez a fesztivál, nem csak a szegényebbeknek vagy a kifejezett filmkritikusoknak, hanem bárkinek, aki még a hét folyamán - és reméljük a következő években is – ellátogat a Jameson CineFestre. Bátran állíthatjuk, hogy csalódás nélkül, élményekkel gazdagon tér haza.

Jó látni, hogy kis hazánkba ebben a szűk két hétben mennyien érkeznek külföldről a fesztivál kedvéért (pl.: Cosmina Stratan, Timo Vuorensola és Julia Dietze); és belföldről is, az ország legkülönbözőbb pontjairól utaznak Miskolcra. Ha szeretitek a filmeket, szeretitek a nyüzsgést, vagy van kedvetek egy kis hétvégi kiránduláshoz, bátran látogassatok el Miskolcra, a vasárnapig tartó programban biztos találtok kedvetekre valót. Csak ajánlani tudjuk, garantáltan élvezni fogjátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr275517719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.09.17. 12:45:44

Ugyanígy pozitív élményekkel együtt tértem haza én is.
süti beállítások módosítása