Lassan vége a blockbuster-szezonnak, már ideje, belefáradtam a grandiózus, ámde üres látványba. Egy tartalmas drámának már nagyon ideje volt, már csak azért is, hogy emlékeztessem magam, a technika nem minden, a film művészet is egyben. Már régen készültem megnézni Milos Forman klasszikusát, most jött el az ideje.
Nem túl felemelő helyen, egy bolondok házában indul a cselekmény, ahol egy papnak elkezdi meggyónni bűneit egy idős ember. Rettenetes titkokra derül fény a vallomásból. Wolfgang Amadeus Mozart (Tom Hulce) zseni volt, Salieri, (F. Murray Abraham) az udvari zeneszerző a középszer. Mozart csodagyerek volt, körbeturnézta Európát apja és nővére társaságában. Aztán felnőtt, a tehetség nem csökkent, azonban lélekben örök gyermek maradt: zabolátlan, felszínes, bohém. Egy 17. századi rocksztár. Isteni tűz égett benne, a zsenialitás szikrája, amely áldás és egyben átok is. Vele szemben Salieri, a királyi udvari komponista szorgalmas volt, erényes és istenfélő életet élt. Naná, hogy irigyelte Mozartot. A különleges tehetségű zeneszerző körül hamar elfogyott a levegő Bécsben a dekadenciája miatt, kénytelen volt Salieri segítségét kérni, aki egészen különleges és alattomos módszert ötölt ki arra, hogy elveszejtse vetélytársát.
Döbbenetesen erős film. A forgatókönyv egy színdarabból készült, amelyet tökéletesen sikerült a filmvászonra adaptálni. A konfliktus folyamatosan bontakozik ki, a párbeszédek erősek, a drámai hatáson túl felérnek egy komolyzenei gyorstalpalóval is. Az udvari zeneszerző szürke kis világával szemben Mozart harsány, extravagáns stílusa közötti éles kontrasztot a nagyon jól eltalált jelmezek is bemutatják. Nem véletlen, hogy a 8 Oscar díj közül erre járt egy. A megfelelő drámai pillanatban alkalmazott Mozart zene a film egyik legnagyobb ereje, képtelenség szabadulni a hatása alól. Én a rendezői változatot láttam, ebben van néhány elrontott vágás, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. A film intenzitását mindvégig sikerül fenntartani, olyannyira, hogy közel három órán keresztül megbűvölten néztem a tévét, ami elég ritkán fordul elő nálam. A történet, feszes, izgalmas, a karakterek, a jellemfejlődés tökéletesen rendben vannak. Katarktikus élmény, ritka filmtörténeti pillanat.
F. Murray Abraham és Tom Hulce is élete szerepét játszhatta el a filmben. Abraham az Oscar-díjat is elnyerte, méltán, kiforrott, mélyen átélt alakítása lenyűgöző. Tom Hulce játéka korántsem ennyire meggyőző, nem tud annyi színt vinni a karakterbe, mint kollégája, azonban a jól megírt szövegnek, az áradó zenének és történetnek köszönhetően ez nem olyan zavaró. Mivel alapvetően színdarabból készült, ezért a két főszereplőn van a hangsúly, a többiek nem kapnak nagy játékteret, de szinte mindenki magas színvonalon tesz eleget feladatának. Simon Cowel (aki a színpadi változatban Mozartot játszotta) alakítása kiemelkedő, azonban a Mozart feleségét, Constanzát alakító Elisabeth Berridge eléggé halovány.
Milos Forman nagy formátumú rendező (elég csak a Száll a kakukk fészkére című filmre gondolni), különleges drámai erővel. A 8 Oscar-díj bizonyítja, hogy ezzel a filmmel is klasszikust alkotott. A színészvezetés elsőrangú, a jelenetek intenzitása különösen erős, a film tökéletes egységet alkot, azt hiszem, ezt hívják mesterműnek. A történetet aláfestő Mozart muzsika elringat minket egy másik korba, amely nem volt szebb és jobb, mint a miénk, csak más.
Ringass, Amadeus!
9/10
