"Élvezzük a pápaságot, amit Isten adott nekünk!". Ezzel a jelmondattal ült Szent Péter trónusára VI. Sándor, a Borgia pápa. Akinek sikerült bordéllyá tenni a Vatikánt. Ne ítéljük el, ő csak korának gyermeke volt, valószínűleg más sem lett volna jobb, ő csak abban különbözött kortársaitól, hogy mindenkinél jobban akarta a hatalmat.

A filmek, a könyvek, a színház és a gasztronómia mellett a a történelem a legnagyobb szenvedélyem (majdnem magyar-töri szakra mentem annak idején, de győzött az atyai józan ész, így közgazdász lettem - a sors fintorának tartom, hogy a közgazdasági egyetemi diplomavédésem helyileg az ELTE töriszakán történt - , de attól a szenvedély még megmaradt, sőt az évek múlásával egyre erősödik). Ebből következően senki nem hajlandó velem történelmi filmet vagy netán sorozatot nézni, ugyanis azonnal hangot szoktam adni nemtetszésemnek, ha történelmileg hiteltelen részhez érünk - vagyis gyakorlatilag mindig. Annak idején finoman szólva sem díjazta a szomszédom a moziban, amikor a Gladiátor arénabeli harci jelenetében (amit egyébként imádok!) hideg fejjel elkezdtem sorolni, hogy mi az, ami miatt ez a jelenet soha nem történhetett volna meg a valóságban. Nem vagyok sima eset, tudom én..

Ezek után talán nem meglepő, hogy nem igazán vagyok oda a mostanság olyannyira divatos felturbózott történelmi jellegű sorozatokért, mint például a Tudorok vagy a Spartacus (mondjuk ennek az első évadát nagyon szerettem, mert annyira eredeti volt, de a második évadtól már nem követtem az eseményeket), melyekben a történelmi tények csak nagyon érintőlegesen, háttérként jelennek meg.

A Borgiák első évadát kizárólag Jeremy Irons miatt néztem meg, de meglepő módon nagyon tetszett amit láttam, na nem a történelmi hitelesség miatt, inkább a kor hangulatának nagyszerű ábrázolása, valamint a nagyon jó szöveg miatt. A második évadból egy-két részt láttam, és szerintem sokat gyengül a színvonal, ezért a harmadik évadot sem terveztem megnézni. De. Nemrégiben jártam a Korda Filmstúdióban, és ott annyi szépet és jót meséltek a forgatásról, hogy kíváncsi lettem a harmadik évadra, amelyet most kezdett el sugározni az HBO.

Bár nem voltam képben, hol tart a történet, szerencsére gondoltak a hozzám hasonlókra, ezért a film elején gyorsan összefoglalták a lényeget: tehát a pápát megmérgezték, éppen haldoklik. A család természetesen teljesen kétségbe esik, hiszen a pápa halála az ő bukásukat is jelenti. A bíborosok természetesen azonnal elkezdik keresni az utódot. Már-már úgy tűnik, hogy valóban véget ér VI, Sándor földi pályafutása, amikor a lánya, Lucrezia végső kétségbeesésében faszén felhasználásával megmenti apja életét (természetesen mindenki boszorkányságnak titulálja a tudományt, hát így lesz a méregkeverő(nek tartott) Lucrezia Borgiából tudós), ezzel azonnal új helyzet alakul ki. A Borgiák ellenségei a Vatikánban és azon túl természetesen azonnal ki akarják használni a pápa gyengeségét, és természetesen a családon akarnak bosszút állni. Vajon sikerül nekik?

Azt kell mondanom, hogy nagyon jól kezdődött az évad. Annyira erős a szöveg és a kép együttese, hogy még én is teljesen bele tudtam feledkezni a történetbe, a lassítások nagyon felerősítik a drámai hatást, a forgatókönyv nagyon jó, a szöveg dinamikus, a karakterek nagyon jól meg vannak írva (ritka az ilyen, meg kell becsülni!).

A színészek közül természetesen kiemelkedik Jeremy Irons, aki teljes mértékben uralja a képernyőt, az emberábrázolás tökéletes (mint általában mindig, mégiscsak egy kiváló színészről van szó!). Döbbenetes drámai erővel mutatja meg az élvhajhász és hatalomvágyó pápa lelki gyötrődését, jutalomjáték a színésznek, öröm a nézőnek. A többi szereplő sokkal halványabb, csak Joanne Whalley tudja igazán élettel megtölteni szerepét, de olyan jól össze lett rakva dramaturgilag a történet, hogy ez annyira nem zavaró. A Lucreziát alakító  Holliday Grainger alakítása biztató, reméljük a továbbiakban több szerephez fog jutni. A Cesarét játsszó Francois Arnaud véleményem szerint nem merült el túl mélyen a karakter tanulmányozásában, a dögös nézés mögött én nem látom az igazi drámai erőt, de legyünk pozitívak, hátha javulni fog a helyzet az évad során. A Della Rovere bíborost alakító Colm Feore és az Ascanio Sforza bíborost alakító Peter Sullivan elmélyült, kidolgozott alakítása nagyban hozzájárul az első rész magas színvonalához.

A rendező, Kari Skogland remek munkát végzett, a színészvezetésre szavam sincs, a dinamika és az időzítés tökéletes. Az egyetlen, amit hibának említenék az az, hogy egyszer-kétszer túl sokáig időzött a kamera a színészek arcán, túlforgatták a jelenetet, de annyira sodró a lendület, hogy ez nem zavaró.

Furcsa érzés volt az általam látott üres díszleteket életre kelve látni a képernyőn, de hát ez a film varázsa. A történelmi hitelességet hagyjuk, hiszen ez egy sorozat, itt a karaktereken van a hangsúly. Azonban a kor atmoszférájának megteremtése elsőrangú, tökéletesen visszaadja a hangulatot.

Engem meggyőzött az évad első darabja, kíváncsian várom a folytatást!

9/10