A negyedik film sikere után Shatner úgy gondolta, ideje, hogy ő is kipróbálja magát a rendezői székben. Sajnos, ezt a producerek is így gondolták. Ez a tévedés majdnem a sorozat végét jelentette.

Shatner, mielőtt beszippantotta a televízió, kiváló drámai színészként nagy sikereket aratott színpadon. Soha nem tudta feldolgozni, hogy Kirk kapitánnyal azonosítják, szerinte ennél sokkal több volt benne. Nimoyal ellentétben nem tudott belenyugodni a sorsába (ha te vagy Kirk kapitány akkor bizony annyira azonosítanak a szerepeddel, hogy soha nem fogsz más nagyfilmben komoly szerepet kapni, marad neked a tévé), elsősorban magának akart bizonyítani azzal, hogy megmutatja a rajongóknak, milyen jó író és rendező is ő.

Egy kihalt bolygón indul a történet, ahol egy szenvedélyes vulkáni(!) visz egy kis izgalmat a tömény unalomba: foglyul ejti a Föderáció követeit, melynek következtében az összes érintett nemzet nagyon mérges lesz rá, és követeli a Csillagflottától, hogy tegyenek már rendet. Naná, hogy az Enterprise amúgy szabadságon lévő legénysége van a legközelebb, és naná, hogy semmi kedvük felhagyni a hegyvidéki kirándulás örömeivel (Kirk kapitányt csodálhatjuk hosszan, ahogy sziklafalat mászik biztosítás nélkül, majd a nagy trió tábortűz fénye mellett mereng az élet nagy kérdésein), ráadásul az Enterprise is javítás alatt áll, de hát a parancs, az parancs, úgyhogy elindulnak. Sima ügynek tűnik a kaland, azonban nagyon alaposan alábecsülik Sybock misztikus képességeit, ráadásul kiderül róla, hogy Spock féltestvére, ezért hamarosan odáig jutnak, hogy együttesen indulnak megkeresni Istent a Galaktika központjában. Természetesen egy klingon csapat is beszáll a buliba, amely egyre inkább elfajul..

A forgatókönyv katasztrofálisra sikerült. Zavaros, értelmetlen, tele van klasszikus művekből vett idézetekkel, amelyek semmit nem adnak hozzá a történethez, unalmas, a párbeszédek laposak, sekélyesek. Shatner abban tévedett hatalmasat, hogy színdarabot akart rendezni a filmből. Pedig a két műfaj teljesen távol áll egymástól, a színházi előadások lefilmezése, és azután moziban való vetítése nagyon jól tud működni, azonban az, hogy egy színdarabot színpadi eszközökkel akarnak filmre vinni, teljes kudarc. Mert mi lesz az eredmény: a színészek erősen túljátsszák a szerepüket (hiszen a színpadon ezt kell tenniük, hogy elérjék a közönség szívét, azonban a filmben egy kamerával állnak szemben, nem pedig több száz vagy akár ezer emberrel, vagyis visszafogott, finom eszközökkel kellene életet lehelni figuráikba), a színdarab műfaji szabályai szerint készült forgatókönyv a filmen vontatottá, unalmassá válik, a nagy drámai erejű monológokon pedig csak pislog szegény néző: ő nem egy Dosztojevszkij-előadásra váltott jegyet, hanem egy szórakoztató filmre!

A rendezés sem segített sokat a helyzeten, hiszen Shatnernek ez volt az első (és egyben az utolsó) nagyfilmes rendezése. Látszik is: a színészvezetés nulla, az volt a szerencséje, hogy a legénység tagjai a hosszú évtizedek rutinjával mentették a menthetőt, és ami a legrosszabb: saját magát állította központba, indokolatlanul hosszan időzik rajta a kamera, a túlzásba vitt heroikusnak szánt képsorok így végül önmaga paródiájává változtatják Kirk kapitányt. Fáj látni a filmet, ez az igazság.

Csak hardcore fanoknak ajánlom, és nekik is csak akkor, ha nincs jobb dolguk. Bűnrossz, tényleg.

4/10