A legújabb, hiperdögös és ultraszexi Star Trek filmtrailert minden valószínűséggel elnéző mosollyal nézi Gene Roddenberry a túlvilági Enterprise képernyőjén.
Minden világnak van teremtője, a Star Trek univerzumot Gene Roddenberry (1921-1991) álmodta meg. Mivel minden író elméjét a saját tapasztalatai ihletik meg, ezért talán nem meglepő, hogy Roddenberry azért rajongott az űrért, mert repülőgép pilóta volt (harcolt a második világháborúban, majd leszerelt a hadseregtől és egy légitársaságnál dolgozott), de egy borzalmas baleset után (lezuhant a gépe, és sok utas meghalt) felhagyott ezzel a tevékenységgel és rendőrnek állt. Eleinte másodállásban írt tévésorozatokat, majd jöttek a sikerek, és már csak ezzel foglalkozott. Hosszú és Star Trekben gazdag pályája után földi porhüvelyét az űrben helyezték végső nyugalomra, hogy minél közelebb legyen a számára oly kedves csillagokhoz.
A Star Trek sorozat 1966-tól 1969-ig ment a tévében, és nem volt kiemelkedő sikere. A kultikus rajongást az ismételt vetítések hozták meg a sorozat számára, mivel a holdra szállás miatt megnőtt a nézők érdeklődése a világűr iránt. A rajongók befolyása egészen addig terjedt, hogy a NASA az űrsiklót Enterprise-nak nevezte el.
A Star Wars sikere után a producerek úgy döntöttek, ideje van az első mozifilmnek.
A film úgy indul, hogy néhány klingon ragadozómadár (az űrbéli rosszfiúk űrhajója) eltűnik a képernyőről, ezért a Csillagflotta (ők az űrbéli jófiúk) egyik űrhajója elmegy megnézni, hogy mégis mi történt. Egy ismeretlen eredetű energiaforrásba botlanak, amely egyenesen a Föld felé tart, és nem teng túl benne a békevágy. Ki más menthetné meg a Földet, mint az Enterprise csillaghajó, és Kirk kapitány? Na most azért vannak hangyányi problémák, amit meg kell oldani, mielőtt elindulnak szétrúgni a csúnya, rossz ismeretlen valami még ismeretlenebb hátsó felét. Kirk kapitány időközben admirális lett, vagyis kicsit elszokott már a hajó irányításától, amit egyébként most építettek át, tehát magát a hajót sem ismeri. A legénység nagy része a hajón van ugyan, de még közel sincsenek csúcsformában. McCoy doktort is berendelik a nyugdíjból a gyengélkedőre, amibe némi morgás után beleegyezik. Azonban Spockra nem nagyon számíthatnak, merthogy éppen a Vulkánon akar megszabadulni az utolsó benne megbújó érzelmektől is. Vagyis nem túl biztató a helyzet, de azért elindulnak, és szépen lassan formába lendülnek, és a rajongók legnagyobb örömére Spock is a fedélzetre lép végül (szigorúan tudományos okokból természetesen).
Most, hogy a két órás filmből eltelt már legalább egy óra, és a legénység végre akcióképes állapotban van, ideje megnézni, mivel is állnak szemben. Fogalmuk sincs róla, de a legendás Spockos logika és a Kirk féle intuitív problémamegoldás (=blöff) vegyítése meghozza a sikert, kapcsolatba lépnek az ismeretlen gépezettel, és mindnyájunk nagy örömére egy izgalmas felfedező út veszi kezdetét, melynek során fény derül arra, hogy ki az a Teremtő, akit V'er keres.
A forgatókönyv elég harmatos, ahhoz képest, hogy alapvetően a teremtéssel, ha úgy tetszik, Istennel foglalkozik végső soron a film. Vannak nagyon jó pillanatok, főleg a film végén, de alapvetően megmarad a felszínen a történet, a látványra és persze a nagy trióra: a doktorra, Spockra és Kirk kapitányra helyezték a hangsúlyt, a filozófiai mondanivaló eléggé háttérbe szorul. A karakterek fejlődése viszonylag jól van bemutatva, természetesen a kor enyhén dagályos és heroikus stílusában. Kapunk némi ízelítőt Spock és a doktor sziporkázó vitáiból, a három főszereplő barátságának bemutatása sem maradhat el, azonban bennem folyamatosan ott van a hiányérzet: nincs igazi fővonal, filozofálunk, harcolunk, szócsatákat vívunk, ami nem baj, csak nem megfelelő adagolásban.
Viszont a látványra nem lehet panasz, a kor csúcstechnikájával ajándékozták meg a rajongókat, az pedig már filmtörténelem, amikor az Enterprise csillaghajó lassan, méltóságteljesen, szemet szárazon nem hagyó módon (bizony, nekem is megjelent a szemem sarkában az a fránya kis könnycsepp, sohasem növök már fel, ez van) elhagyja a dokkot, és elindul az ismeretlen felé.
A film legnagyobb erénye, hogy megőrizte a tévésorozat hangulatát: a multikulti legénység (a 60-as években volt színesbőrű nő, japán és orosz tagja a legénységnek, azért ez finoman szólva is nem hétköznapi) egymást zrikálja folyamatosan, azonban természetesen minden problémát megoldanak, kíváncsian néznek szembe az ismeretlennel, bátrak és bármi áron megvédik az űr békéjét. A színészek lubickolnak a szerepükben, William Shatner karizmatikusan vezeti a csapatot (hol van tőle az új Kirk kapitány, hol ..), Spock szerepében Leonard Nimoy finom játékkal mutatja be, hogyan lép túl a logikán a rideg, szenvtelen vulkáni tiszt. A doktor szerepében DeForest Kelley rutinosan hozza a figurát. A mellékszereplők közül kiemelkedik az Ilia hadnagyot alakító Persis Khambatta (egyébként indiai szépségkirálynő volt), aki akkor még nem tudta, hogy élete szerepét játszhatta el ebben a filmben: kevés szöveggel, annál több és kifejezőbb arcjátékkal mutatta be a szerelmes hadnagy és a robot kettősségét. És nem mellesleg ő volt az első kopasz nő a filmvásznon.
Összességében tehát elmondható, hogy egy enyhén felszínes, de látványos, szórakoztató film született, amelynek sikere utat nyitott a következő Star Trek filmek moziba érkezésének..
7/10
