Dánia bármennyire is kis ország, filmtermése szempontjából rengeteg nagyhatalommal is felvehetné a versenyt. (Példát vehetne a magyar filmszakma róluk.) Gyakorlatilag nincs olyan év, amikor ne hoznának össze egy olyan alkotást, amelyről a nézők még évekig emlegetnek. Így aztán Thomas Vinterberg legújabb művének híre is gyorsan terjedt a filmkedvelők között, és engem is bizakodással töltött el, különösen annak tudatában, hogy a főszerepben a skandináv Kevin Spacey-t, azaz Mads Mikkelsen-t láthatjuk. Most pedig elmondhatom, hogy nem hiába reménykedtem.

Lucas (Mikkelsen) élete gyakorlatilag romokban hever: tanári állását elvesztette, így egy óvodában kell dolgoznia, nemrégiben bekövetkezett válása után pedig azért küzd, hogy fiát rendszeresen láthassa. Azonban a férfi remekül birkózik meg az előtte tornyosuló problémákkal: az óvodában a gyerekek imádják, munkája révén sikerül egy új párkapcsolatba is belekezdenie, mindezek mellett pedig végig mögötte állnak barátai, elsősorban Theo (Thomas Bo Larsen). De a szép lassan felépülő élete újra teljesen összeomlani látszik: az a pletyka kezd el terjedni, hogy Lucas szexuálisan zaklatott egy gyereket a munkahelyén. 

A történet pedig igazi remekmű, elsősorban a kiváló karakter- és társadalomábrázolásának köszönhetően. Nem igazán vannak az egyes személyek köré motivációk és háttértörténetek felépítve, ugyanakkor mégis minden fő- és mellékszereplő tökéletesen hitelesen képviseli azt az egy-két vonást, amellyel jellemezhető. Az apa, aki nem foglalkozik a gyerekével, de saját bevallása szerint tökéletesen ismeri, az óvodavezető, aki egyből a legrosszabbra gondol,, Lucas fia, aki a helyzetet a maga tinédzserkori hevességével és igazságosságával akarja elrendezni, mind-mind egyszerű, de mégis hihetően megírt karakterek. A színészek pedig maximálisan teljesítik a kihívást. Bár most kézenfekvő lenne Mikkelsent kiemelni, mégis két mellékszereplő, a már említett Larsen és a gyerek Klarát alakító Annika Wedderkopp viszi nálam a prímet, de alapvetően bárkit lehet említeni ebből az egyöntetűen kiváló szereplőgárdából.

A rendezés tipikusan skandináv hangulatot teremt a sötét, télies környezettel, az érzelmek visszafogottságával, ráadásul elzárkózik attól, hogy bármilyen irányba is tudatosan befolyásoljon minket. De Vinterberg bármennyire nem apellál tudatosan a néző érzéseire, ennek ellenére műve van annyira hatásos (sőt!), mint bármelyik másik film. A játékidő vége felé a lassú építkezés ellenére is egyre inkább gyűrűzött belém az igazságtalanság érzete, és a negatív spirálban egyre depresszívebb irányba ívelő események atmoszférája. Egészen annyira, hogy a lezárás már szinte csalódást keltőnek is tűnt, és bármennyire is mást vártam, azért azt be kell ismernem, hogy a lehető legjobb befejezést kapta a film.

A vadászat tehát a skandináv filmművészet egyik mesterműve, és ha a jellegzetes vonásoktól el is tekintünk, akkor is megállja a helyét, elsősorban forgatókönyvének köszönhetően. Aki oda van az északiak filmjeiért, azok bátran tegyenek vele egy próbát, de mindenkinek ajánlom, akit nem riaszt el egy kicsit lassú folyású, súlyos témákkal foglalkozó alkotás.

9/10