A vadászat / Jagten (2012)
2013. március 29. írta: danialves

A vadászat / Jagten (2012)

Dánia bármennyire is kis ország, filmtermése szempontjából rengeteg nagyhatalommal is felvehetné a versenyt. (Példát vehetne a magyar filmszakma róluk.) Gyakorlatilag nincs olyan év, amikor ne hoznának össze egy olyan alkotást, amelyről a nézők még évekig emlegetnek. Így aztán Thomas Vinterberg legújabb művének híre is gyorsan terjedt a filmkedvelők között, és engem is bizakodással töltött el, különösen annak tudatában, hogy a főszerepben a skandináv Kevin Spacey-t, azaz Mads Mikkelsen-t láthatjuk. Most pedig elmondhatom, hogy nem hiába reménykedtem.

Lucas (Mikkelsen) élete gyakorlatilag romokban hever: tanári állását elvesztette, így egy óvodában kell dolgoznia, nemrégiben bekövetkezett válása után pedig azért küzd, hogy fiát rendszeresen láthassa. Azonban a férfi remekül birkózik meg az előtte tornyosuló problémákkal: az óvodában a gyerekek imádják, munkája révén sikerül egy új párkapcsolatba is belekezdenie, mindezek mellett pedig végig mögötte állnak barátai, elsősorban Theo (Thomas Bo Larsen). De a szép lassan felépülő élete újra teljesen összeomlani látszik: az a pletyka kezd el terjedni, hogy Lucas szexuálisan zaklatott egy gyereket a munkahelyén. 

A történet pedig igazi remekmű, elsősorban a kiváló karakter- és társadalomábrázolásának köszönhetően. Nem igazán vannak az egyes személyek köré motivációk és háttértörténetek felépítve, ugyanakkor mégis minden fő- és mellékszereplő tökéletesen hitelesen képviseli azt az egy-két vonást, amellyel jellemezhető. Az apa, aki nem foglalkozik a gyerekével, de saját bevallása szerint tökéletesen ismeri, az óvodavezető, aki egyből a legrosszabbra gondol,, Lucas fia, aki a helyzetet a maga tinédzserkori hevességével és igazságosságával akarja elrendezni, mind-mind egyszerű, de mégis hihetően megírt karakterek. A színészek pedig maximálisan teljesítik a kihívást. Bár most kézenfekvő lenne Mikkelsent kiemelni, mégis két mellékszereplő, a már említett Larsen és a gyerek Klarát alakító Annika Wedderkopp viszi nálam a prímet, de alapvetően bárkit lehet említeni ebből az egyöntetűen kiváló szereplőgárdából.

A rendezés tipikusan skandináv hangulatot teremt a sötét, télies környezettel, az érzelmek visszafogottságával, ráadásul elzárkózik attól, hogy bármilyen irányba is tudatosan befolyásoljon minket. De Vinterberg bármennyire nem apellál tudatosan a néző érzéseire, ennek ellenére műve van annyira hatásos (sőt!), mint bármelyik másik film. A játékidő vége felé a lassú építkezés ellenére is egyre inkább gyűrűzött belém az igazságtalanság érzete, és a negatív spirálban egyre depresszívebb irányba ívelő események atmoszférája. Egészen annyira, hogy a lezárás már szinte csalódást keltőnek is tűnt, és bármennyire is mást vártam, azért azt be kell ismernem, hogy a lehető legjobb befejezést kapta a film.

A vadászat tehát a skandináv filmművészet egyik mesterműve, és ha a jellegzetes vonásoktól el is tekintünk, akkor is megállja a helyét, elsősorban forgatókönyvének köszönhetően. Aki oda van az északiak filmjeiért, azok bátran tegyenek vele egy próbát, de mindenkinek ajánlom, akit nem riaszt el egy kicsit lassú folyású, súlyos témákkal foglalkozó alkotás.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr595177413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.24. 13:39:22

nála klara mellett marcus volot még zseniális, hogy az a két gyerek, hogy csinálta ilyen tökéletesen le a kalappal előttük.

És a film feliratosan nagyon jó, hogy a dánok hogy elharapják a szavakat az valami hihetetlen, vagy minden szavuk max 2 szótagú ez még a másik lehetőség. :)

Mikkelsen még mindig zseniális.

K.Leslee 2013.04.24. 14:29:58

@doggfather: vagy ahogy baratnommel mondtuk; a dan nyelv olyan, mint mikor egy hangfelvetelt visszafele jatszol le. Ismerek ket dant eloben meg meghokkentobb ahogy beszelnek:-) Viszont angolul tokeletesen beszelnek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.24. 14:39:00

@K.Leslee: komolyan néha majdnem sírtam a film alatt. :)
1 szó nem sok annyit se értettem meg.
nem, hogy mit jelent, hanem, hogy majd megismétlem legalább.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.04.24. 20:33:01

@doggfather: Valóban, Marcust is illett volna említenem, ő is nagyon jó, ill. elsősorban hiteles volt.
Amúgy tudtam egy-két párhuzamot vonni a dán és a holland nyelv között, pl. h mindkettőt borzalmas hallgatni :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.25. 07:59:46

@danialves: így van a hiteles a jó szó rájuk, nem játszották túl se ő se klara, egyszerűen csak ott voltak, gyerekként és nem értették, hogy mi forog körülöttük, hátborzongatóan jók voltak mind a ketten.

Nekem tetszik a dán is, meg a holland is, nah nem mintha beszélném őket, de elhallgatni érdekes mind a kettő.

Első mohikán 2013.12.04. 03:25:59

A befejezés tökéletes volt, semmilyen más kimenetele a filmnek -hepiend, tragédia, bármi- nem tette volna életszerűbbé és tanulságosabbá a történetet. Pont emiatt lett emlékezetes ez a film a számomra. Nálam is 9 pont, annak ellenére -vagy talán éppen emiatt-, hogy se bunyó, se autós üldözés, se látványos akciójelenetek nem szerepeltek benne, hanem épp a hihető, mindennaposnak ható konfliktusforrás elfajulása.
Nézzétek meg, ahogy az Ádám almáit is!

John Medjai 2014.06.29. 08:38:25

Lassú tempó, súlyos dráma, elég rosszul hangzik... és a téma sem érdekelt. Egyedül a színész miatt néztem meg. Aztán az elejétől kezdve teljesen beszippantott, szabályosan végigrettegtem az egészet. Ehhez jó színész, jó rendező, jó sztori kell, valahogy ebben a filmben minden sikerült.
süti beállítások módosítása