Tovább folytatom a Michael Haneke munkásságával foglalkozó írássorozatot. A mostani, második részben az osztrák rendező hetedik filmjét veszem górcső alá, A zongoratanárnőt. Az Oscar díjas rendező ezúttal sem tért le a megszokott ösvényről, ismét egy a közönséget megosztó, helyenként felkavaró művet adott ki kezei közül.
Erika (Izabelle Huppert) a bécsi Zeneművészeti Főiskola zongoratanára. Túl van már a negyvenen, de még mindig az édesanyjával él. Vaskezű, mogorva, szinte minden nőisség hiányzik belőle. Órákat ad, koncertekre jár, érdektelen életet él. Aztán egy koncert alkalmával találkozik a fiatal Walterrel, (Benoit Magimel) aki teljesen az ellentettje. Jóképű, szeret élni és mindent kicsit félvállról vesz. Walter első látásra beleszeret a zongoratanárnőbe. Feladja tanulmányait csak azért, hogy Erika óráira járhasson, így próbál a lehető legtöbb időt tölteni a tanárnővel. Kettejük között először csak fura, majd az idő előrehaladtával beteges kapcsolat alakul ki.
A film egészében a két karakter viszonyát ismerhetjük meg. Ha az egyik fekete, akkor a másik a fehér. Egyetlen közös pontjuk, hogy mindketten vonzódnak valamilyen formában a másikhoz. Igaz a szerelmet teljesen másképpen értelmezik. Erika látszólag egy utálnivaló sznob, aki azt gondolja magáról, hogy mindenki felett áll. Ez igaz is, de belül teljesen beteg. Fél és éppen ezért állarcot ölt. Retteg, hogy túl kevés ahhoz, hogy a férfiak érdeklődését felkeltse. Emellett a legtöbb férfit, és úgy általánosan az embereket megveti. Bónuszként pedig teljesen perverz. Nem a legmegszokottabb dolog egy zongoratanárnőtől, hogy másokat kukkol, folyamatosan pornót néz. De, ha az egyik tanítványát látja pornóújságot nézegetni, akkor azt megveti, megalázza. Itt jön az a pont amikor elgondolkozunk, hogy egy fiatal, jóképű srác miért szeret bele egy ilyen „bombanőbe”? Nem tudom. Talán az újdonság, a kaland az, amit felvél fedezni Walter. Az biztos, hogy a két karakter nem fér meg egymás mellett. Valakinek változnia kell. Vagy Walternek sikerül az életbe visszarántania Erikát, vagy a tanárnő húzza magával tanítványát.
A zongoratanárnőben is hosszú snitteket láthat a néző. Nagyon a határon mozog ilyen téren Haneke. Nem igazán lehet eldönteni, hogy ez még kell, jót tesz a filmnek, vagy helyenként már kicsit sok és idegesítő. Hosszasan mutatja a szereplők arcát, ezzel is próbálva a feszültséget fokozni. Innen üzenem, hogy sikerült. Sok esetben nem csak sugall, hanem meg is mutatja, hogy mi történik. Ennek is az a szerepe, hogy minél nagyobb hatást, felháborodást váltson ki a nézőből, és itt is sikerül elérnie a célját.
A történet lassan csordogál és a cselekmény lineárisan van felépítve. Helyenként kicsit leül a sztori, de legtöbb esetben ezt egy igen erőteljes jelent követi, amely ismét felrázza a nézőt. Kicsit soknak érzem a két órás játékidőt. Főleg a film elején vannak olyan részek, amelyeket unalmasnak és túl szájbarágósnak érzem. Ha már két óra, akkor inkább az eleje lett volna kevesebb és a vége kidolgozottabb.
Izabelle Huppert három igen neves díjat is elnyert az alakításáért (Cannes, Európai Filmakadémia, San Francisco kritikusok). Tette mindezt teljesen megérdemelten. Tulajdonképpen rajta állt vagy bukott a dolog. Vannak esetek, amikor a színészek háttérbe szorulnak, a történet viszi előre a filmet, van viszont a másik lehetőség, amikor egy központi karakter a legfontosabb. Nagyszerűen alakítja a perverz, sznob zongoratanárnőt. Aurája van a játékának, éppen ezért azok a jelenetek, amikor nem szerepel teljesen unalmasak, tölteléknek hatnak csak. Bár Huppert abszolút dominál, azért mindenképpen meg kell említeni az akkor még fiatal kollégáját, Benoit Magimelt is. Hitelesen viszi vászonra a karakterváltozást. Az elején még bohém szépfiú, a végére igazi szörnyeteggé alakul. Nem volt egyszerű dolga Izabelle Huppert mellett, de ő is sikeresen vette az akadályt.
Michael Haneke továbbra sem romantikus vígjátékokban gondolkodik. Itt is beint a világnak, teszi mindezt ezúttal is igen hatásosan. Egészen pontosan nem az egész világnak csak egy részének, azoknak akiket megvet. Egyszerre alázza meg és gúnyolja ki az emberiség ezen csoportját. Most sem rest bemocskolni a saját kezét az eredmény érdekében. Egyes jelenetek már a jó ízlés határát súrolják, de ezek mind szükségesek, hogy mondanivalója maradéktalanul átjöjjön. Kicsit a film vége összecsapott. Nyitva hagy a rendező egy kaput, a nézőre bízza az ítéletet. Azonban ebben az esetben hatásosabbnak éreztem volna, ha lezárja a történetet.
Ha kikapcsolódni szeretnél, NE nézd meg a filmet. Ha sürgősen zongoratanárnőt keresel NE nézd meg a filmet. Ha szereted Michael Haneke munkásságát, stílusát és azt, ahogy görbe tükröt állít az emberek elé, akkor nézd meg A zongoratanárnőt.
7/10
