Klasszikus, szinvonalas regényből nem éppen baráti feladat jó filmet készíteni. Ha pedig orosz világirodalmi alkotásról beszélünk ez még hatványozottabban igaz. Ez azonban nem kedvetleníti el a rendezőket és időről-időre próbálkoznak. Ezúttal Joe Wright volt soron és Tolsztoj Anna Karenináját szemelte ki.

Anna Karenina (Keira Knightley) gyönyörű, fiatal, férjes asszony. Van egy csodálatos fia, egy megértő férje, Moszkva és Szentpétervár pedig nem győzi csodálni. Túl sok jó egyszerre. Aki nem ismeri a regényt az is érzi, hogy valaminek történnie kell. Történik is. Anna Karenina szerelmes lesz, nem érdekli a férje Karenin (Jude Law), sem a gyermeke, sem az emberek megvetése, gyűlölete. Képtelen ellenállni Vronkszy grófjának (Aaron Johnson), tini lány módjára beleszeret és ezzel egy csapásra megváltozik mind az ő, mind pedig a szerettei élete.

Joe Wright nem a megszokott utat választotta. Az egész film olyan, akár egy színdarab. Ez kétélű fegyver. Megvan az előnye és az árnyoldala is. Hatásos, mert szokatlan, mert a néző nem ezt várta. Az eleje nagyon találó, kreatívan mutatja be az akkori orosz társadalmat és egyúttal be is int neki. Aztán természetesen az újszerűség elillan. A hátránya az, hogy az egész történetvezetés hiányos. Olyan részek maradnak ki, vagy a fontosabb jelenetek közül néhány nincs eléggé kihangsúlyozva, ezáltal nem alakul ki egy kellően erős kép a nézőben. Ennek pedig az eredménye az, hogy nem érinti meg a film a publikumot. Nem utálja, nem is rajong érte, csak simán unja. A több, mint két órás játékidő alatt sem ismerhetjük meg a főszereplőt. Ha csak a filmet nézi valaki és ez alapján alkot véleményt a karakterről nehezen értheti meg, hogy miért annyira különleges. Mi az, ami miatt az a világirodalom egyik legklasszikusabb alkotása. Mert ez az Anna Karenina egy tucatszemélyiség.

Ezek után gondolkodik el a néző, hogy vajon mi ennek az oka? És itt elértünk a film Achilles –sarkához, Keira Knightley-hoz. Semmi bajom vele, A karib tenger kalózaiban, A csavard be, mint Becham-ben jó volt, azok az ő filmjei voltak. De egy 18. századi ízig-vérig orosz szenvedélyes, szépség hiteles megformálásához ő nagyon kevés. Knightley angol, vézna és nem természetes, körülbelül teljesen az ellentétje, annak amilyennek lennie kellene. Nem feltétlen akarom bántani őt, mert becsülettel próbálkozik, talán túlságosan is. Csak sajnos ez esetben is a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Az egész játéka erőltettet. Kisugárzásnak jele sincs, izzadságszagnak annál inkább.

Szerencsére a szereplőgárda többi része sokkal jobban teljesít. Vagy azt is mondhatnám, hogy ez esetben a megfelelő színészekre esett a választás. Elsősorban Jude Law-t emelném ki. Tőle nem áll messze az orosz karakter megformálása, van már ilyen tapasztalata. Úgy tűnik, hogy a kezdeti szívtipró jelmezt egyre jobban kezdi levetkőzni. Olyan doktorwatsonos, de jó. Itt a példa, hogy angol színész képes hiteles eljátszani egy orosz karaktert.  Ha kell kimért, ha kell kegyetlen és ha a helyzet azt kívánja, akkor megtört. Aaron Johnson sem marad el Law mögött. Bár neki könnyebb a dolga, nem esik nehezére az fiatalabb szereplő bőrébe bújni. A sokat emlegetett Knightley teljes ellentétje Kitty (Alicia Vikander). Az ő játékának van aurája. Nagyon kis ideig szerepel a vásznon, de így is mélyebb benyomást kelt a nézőben, mint Keira kisasszony.

Az Anna Karenina beáll a sorba. A gyenge vagy jóindulattal közepesnek mondható könyvadaptációk népes sorába. Pedig nem indult rosszul, de sok az üresjárat és egy nem odaillő főszereplő hiányosságait nagyon nehéz, ez esetben pedig lehetetlen kompenzálni. A végén azt érzi a néző, hogy végignézte a több, mint kétórás filmet faarccal. Kijön a moziból, továbbmegy, néhány hét múlva pedig alig emlékszik valamire. A pozitívum az, hogy talán néhányaknak eszébe jut, hogy a könyv ennél biztos jobb, és esetleg nem lesznek restek elolvasni Tolsztoj regényét.

4,5/10.