Biztos sokan tapasztaltátok már, hogy mennyire érdekes egy-egy nagyobb világsztár színész kapcsán visszanézni az illető első szerepeit. Ugyanis ilyenkor még többnyire ismeretlenként, kis költségvetésű és kevésbé kommersz alkotásokban tették a dolgukat, a fentieknek köszönhetően pedig sokkal inkább ki tudtak bontakozni, mint évekkel később egy-egy blockbusterben. Nos, nincs ez másként Andrew Garfield esetében sem, aki első filmszerepében egyből élete talán egyik legjobb alakítását nyújtotta.

Jack Burridge (Garfield) 23 évesen szabadul a börtönből, ahová egy gyerekkori rémtette miatt került. A srác megbánta tettét és szeretne új életet kezdeni, és ehhez minden segítséget megkap a szociális munkás Terrytől (Peter Mullan), azonban mindketten tisztában vannak, hogy a börtönbüntetés valódi oka nem derülhet ki a nyilvánosság számára. A film párhuzamosan mutatja be, ahogyan Jack megpróbálja felépíteni az életét, illetve azokat a múltbeli eseményeket, amelyeknek köszönhetően börtönben kötött ki.

A mű a hasonló jellegű drámák sötét tónusával és visszafogottságával dolgozik a rendezéstől a zenéig minden szempontból, és még a pozitív események sorának hangulatát is belengi az elkerülhetetlen tragikus végkifejlet. Ennek köszönhetően pedig a viszonylag egyszerűen felépített történet és dialógusok maximálisan lekötik az embert, szintén nem keveset táplálkozva a remek karakterábrázolásokból és a remekül kibontott tematikából. A kellékek tehát adottak az igazán jó drámához, de alapvetően hiányzik az atmoszférából az a katartikus hatás, ami igazán tökéletessé tenné ezt a művet.

Viszont ami miatt mégis kiemelkedő lesz, az a bevezetőben említett úriember játéka. Garfield tökéletesen idéz meg egy olyan karaktert, aki egész fiatalságát a világtól elzárva töltötte, és egy tinédzser határozatlanságával és zavartságával alakítja kapcsolatait. És itt még nyoma sincs Pókember furcsa módon Shia LaBeouf-ot idéző dadogásának és izgulásának, hanem a szemkontaktus kerülésével, a kamaszosan bizonytalan gesztusokkal egy elképesztően hiteles alakításnak lehetünk tanúi.

Alapvetően tehát egy talán nem túl érdekes, de minden szempontból profi és hangulatos drámát kapunk, amely engem maximálisan lekötött és elgondolkoztatott, a főszereplő kiváló játékáról nem is beszélve. Ez valószínűleg abból is következik, hogy nagy kedvelője vagyok a műfajnak, úgyhogy elsősorban a hasonló ízlésvilággal rendelkezőknek ajánlanám, de azt hiszem mindenki egy tartalmas és jó alkotásra találhat ebben a filmben.

9/10