Anno mindig is arról "álmodtam", hogy egyszer egy kisebb hype-ú filmben úgy csalódom kellemeset, hogy az adott alkotásból egy képkockát sem láttam. Ezzel a célkitűzéssel ültem be a Lopott szavakra is, amelynél a csalódás ugyan megvolt, de aligha lehet pozitívnak nevezni.

Rory Jansen (Bradley Cooper) egyik napról a másikra válik fényes csillaggá az irodalmi világ egén. Hirtelen jött sikerét annak a kéziratnak köszönheti, amelyet párjával (Zoey Saldana) a párizsi nászútjukon talált, egy ósdi bőrönd elrejtett fiókjában. Miután a fiatal író elolvassa a félkész művet, rögtön magával ragadja, és plagizálásra adja a fejét. A könyv bestseller lesz, és eljut az eredeti tulaj (Jeremy Irons) kezei közé is, aki fátyolos motivációjával kutatja fel a sikerben dúskáló írót.

Mint mondtam a bevezetésben, a film óriási csalódás volt. Miután elolvastam a történetet, sejtettem valamiféle misztikumot az egész könyv körül, vagy legalább olyan izgalmakat, amelyeket a plágium bűne von maga után. Ennek ellenére a végkép rendkívül üres és felejthető, a film  olyan drámai akar lenni, hogy saját magát sem tudja igazán megmagyarázni. Az első leírások ugyanis nem említik azt, hogy az eseményeket egy baromi irritáló narrációval zúdítják a nyakunkba, az alaptörténet pedig három idősíkon próbál játszódni.

Ez a narráció egyébként teljesen felesleges, próbálja a való életbe átültetni a film "drámai" hatásait, mégpedig úgy, hogy az egész eseménysor valójában egy könyvben játszódik.. értitek, könyv a könyvben, vagyis az író tulajdonképpen a saját élettörténetét meséli el Rory sorsán keresztül. Vagyis ez utóbbit csak sejteni lehet, a forgatókönyv ugyanis olyan gyengén csapkod a történeti szálak között, hogy végül egyiket sem tudja egyértelműen lezárni, ez a sejtelmesség pedig egyáltalán nem olyan pozitív hangvételű, mint sok film esetében, a végkép ennek hatására  inkább egy félkész alkotást- , mintsem egy kiforrott elbeszélést vázol fel. Pedig az alapkoncepcióban adottak voltak az emberi lét örök érvényű kérdései az álmok megvalósításáról, az emberi sorsok kapcsolódásáról és a döntéseink következményeiről, mégis minden ziccert elpuskáz a rendezőpáros, és üresen tátongó hülyeség lesz.

A végképen szerencsére javít a színészi gárda, főleg Jeremy Irons az, aki minden egyes jellemcseppet kisajtol a karakteréből, de Dennis Quad  és Bradley Cooper is próbálnak értékelhető alakítást nyújtani, mérsékelt sikerrel. Ez a pozitív elem ugyanakkor a női szereplőkről nem mondható el, Nora Arnedezer bár jól muzsikál, keveset szerepel, Saldana még mindig nem jó színésznő, Olivia Wilde kirakatkaraktere pedig jellegtelen, pont mint Ő maga a filmes világban.

A Lopott szavak legnagyobb hibája a készítők mohósága volt; nem volt nekik elég 2 kiforrott történelmi szál, ők három, egymáshoz látszólag kapcsolódó síkot akartak, ennek eredménye pedig az lett, hogy a film inkább három korábbi igencsak közepes mű gyenge összekovácsolásának hat, felesleges monológokkal, erőltetett előadásmóddal és irritáló jellem kapocsokkal. A lezárás pedig egyszerre szörnyű és felháborító, körülbelül minden szál függve marad, egy normális befejezést nem tudtak kitalálni az alkotók. Ehelyett inkább az utolsó jelenet (az itt meglehetősen otromba) Olivia Wilde és Dennis Quaid felületes románcát próbálja ábrázolni, hogy végül utóbbi egy elejtett és nagyon okosnak szánt mondattal az arcunkba tolja a satnya és alibi mondanivalót.

3/10