“Áj szink disz isz dö biginig ov a bjutifúl fencsip ’’

    Emir Kusturicának 1994-ben kijött, A Cigányok ideje című filmje. Ami személyes kedvencem Tőle,(talán egyszer ráveszem magam és ide is írok róla, aki nem látta az nagyon gyorsan pótolja) a film elég szép sikeretet ért él, s gondolom  a rendezőhöz is közel áll a téma. Talán ennek is köszönhetően, vagy csak úgy érezte, hogy mindent nem tudott az előbb említett filmbe belesűríteni, négy évvel később megjelent a Macska-jaj.

    Matko (Bajram Severdzan) és fia Zaré (Florijan Ajdini) a cigányok megszokott életét éli. Csempészéssel próbálják előteremteni a mindennapi kenyerüket. Zaré pechjére, apja nem igazán szerencsés a munkában, rendre rászedik, rendre rossz üzletbe kezd bele, Matko hibáit pedig mindketten megérzik. Nincs ez másként most sem, csak most annyi a különbség, hogy Matko nem csak mellélő az egyik “munkájában”, hanem ennek következményeként adósa lesz a helyi kisfőnöknek Dadannak (Srdjan Todorovic). Persze Dadannak van egy remek ötlete, ami a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik elven alapszik. Neki van egy húga, Matkonak vagy egy fia, össze kell adni őket, s ezzel minden probléma megoldódik! Zarénak nem igazán tetszik az ötlet, hogy egy a derekáig érő lányt kell elvegyen, de apja akaratának sem szívesen mond ellent…

    Aki még nem látott egyetlen filmet sem Emir Kusturicától annak bátran ajánlom a Macska-jaj-t. Könnyed, laza, rengeteg poénnal. Akinek megtetszik a rendező stílusa az bátran megnézheti mondjuk a sokat emlegetett A cigányok ideje-t, akinek pedig ez nem tetszik, annak az még annyira sem fog. Azt mondom, hogy egy humoros filmről van szó. Ez igaz is, de nem árt a poénok megértéséhez egy kicsit ismerni a Balkánt. Persze nem kell abból a környezetből jönni, de az is helytálló, hogy egy teljesen kívülálló számára nem “ütnek” akkorát ezek a bizonyos poénok.

Úgy érzem, hogy elég nehéz erről a filmről írni. Nehéz, mert nem éppen egyszerű “papírra vetni” a hangulatát. Itt pedig ez a legfontosabb, a történéseknek is megvan a szerepük, de jelen esetben huszadrangúak. Közhely, de itt nagyon igaz, ezt látni kell. Látni és átélni. Ha már az elejétől kezdve nem fog meg a film, akkor inkább nem is kell tovább folytatni, mert úgyis csak egy kínszenvedés lesz a vége.

    Szeretem az olyan filmeket, amelyek magukkal ragadnak. Ez is ezek közé tartozik. Nem hevesen ragad magához, nem tolakodó, hagyja, hogy a néző levegőhöz jusson, ha szüksége van arra, de végig kézben tartja a publikumot.

    Különbözik kicsit a legtöbb Kusturica filmtől. Megvan benne a fanyar humor, de az igazán mély mondanivaló ebben az esetben hiányzik. Talán nem is akarta a rendező, hogy itt valamit mondjon a nézőknek, talán csak egy kis kikapcsolódás volt a cél. Éppen ezért érzem ezt ebből a szempontból kevésnek. Míg például a már sokat emlegetett A cigányok ideje is humoros, vannak abban is nagyon vicces jelenetek, de ott nem csak ez van. Ott van egy hátsó közlés. Ha lehámozzuk a felső rétegegek, akkor megtudjuk, hogy Kusturica mit is gondol a cigányokról, arról a világról ahol ők élnek és úgy összességében a rendszerről, ami azokat az időket jellemezte. Mondom ez nem feltétlenül baj, de ha összehasonlításra kerül a sor, akkor ez a film jóval karcsúbb.

    Gondolom nagyon sokaknak lesz ismerős a filmben oly sokat játszott Buba Mara című szám. Nem véletlenül, hiszen többek között az Irigy Hónaljmirigy is feldolgozta.

    Mindent összegezve, egy könnyed filmről beszélhetünk. Amelyben Emir Kusturica minden pozitív hülyesége benne van, amiben bármi történik egy idő után már semmi sem meglepő. Egy remek rendező egy jó filmje, egy balkáni klasszikus.

7/10.