Az elmúlt évtizedben eluralkodott képregényadaptáció-dömping talán egyik kevésé hypeolt és ugyanilyen kevéssé ismert darabja volt a Watchmen. Ugyanakkor az az érzésem, hogy (régi rögeszmémnek megfelelően) ismét sikerült az előzetes várakozásoknál jobb darabot találnom.

A történet 1985-ben játszódik, egy alternatív univerzumban, ahol az X-Men alapkonfliktusával szemben a mutánsokat/szuperhősöket befogadták a társadalomba, és rájuk osztották az igazságosztók szerepét. Ez azonban éppen erre az időszakra kezd megváltozni, az emberek kezdenek elfordulni különleges képességű társaiktól, viszont ugyanakkor a Szovjetunió fenyegetése miatt éppen most lenne rájuk a legnagyobb szükségük. Ráadásul valaki ezt a pillanatot választja ki, hogy elkezdje megtizedelni a visszavonulóban lévő hősöket.

Az alkotás legnagyobb problémája abban rejlik, hogy az eredetiül szolgáló képregény olyan hatalmas történetet vázol fel, amit lehetetlen egyetlen filmbe adaptálni, ugyanakkor itt pont ezt próbálják meg. Bár a főcím alatt egy elég jó megoldással megpróbálnak bevezetni minket az egész univerzumba, még ez is kevés, fájóan hiányzik a karakterek eredettörténete, amelyeket sokszor csak utalásokból (sem) ismerhetünk meg. Egyedül Jonnál (Billy Crudup) próbálják menteni a menthetőt, egy, valahol a játékidő harmada felé beszúrt flashbackkel, de egy ilyen még bőven ráfért volna a másik 3-4 főszereplőre. Ennek ellenére az egyébként meglehetősen tapasztalatlan Tse-Hayter forgatókönyíró páros munkája nagyon korrekt és nem veszik el a részletekben, főleg ha a feldolgozandó történetszálak és események szempontjából nézzük. A történet alakulása kellően kiszámíthatatlan, viszont a végjátékban feltűnő főgonosz nekem túlságosan fantáziátlan és sablonos volt. Néhány szereplő még így is emlékezetes, elsősorban Rorschach (és az őt játszó Jackie Earl Haley), de a többi színésszel sincs sok baj, annak függvényében végképp nincs, hogy gyakorlatilag erősen B-listás nevekről van szó. 

Akit viszont mindenképp ki kell emelni, az Zack Snyder. Meg kell, hogy mondjam, ez az első filmje, amit láttam (azt hiszem ez sokat elmond arról, mennyi pozitív véleményt hallottam róla), de engem egyből megfogott a szokatlan beállításaival és grandiózus elképzeléseivel. (Amelyek sokszor már annyira grandiózusak, hogy szinte videojátékossá stilizálódik a látvány) Az operatőri munka tehát mindenképpen ambiciózus, néha viszont az volt az érzésem, hogy a kevesebb több lett volna. A hangulat is egészen különleges, szinte kizárólag éjszakai helyszínek szerepelnek, amivel sok helyen még Nolan Batmanjeinél is borongósabb, valamint a hidegháborús világvége érzést is sikerült jól átadni.  Én biztos vagyok benne, hogy Snyder a mainstream alkotások műfajában hamarosan a legnagyobbak közé emelkedhet (és van egy tippem, hogy a Man of Steel lesz az eszköze hozzá). A zenéről nem beszéltem még, Tyler Bates stílusosan retro dallamokkal tűzdelte tele egyébként eléggé felejthető munkáját, ami egyetlen nagyon bizarr megoldást leszámítva alapvetően jól sült el, különösen a főcímnél.

A Watchmennek a lehetetlent kellett volna megoldania, és nem is sikerült. Egy X-Men-féle trilógia keretein belül még akár korszakalkotó klasszikus is lehetett volna, de így bármennyire is jó, a kusza történetvezetés és a hiányos karakterek elveszik az igazi hatás lehetőségét. Viszont nem győzöm hangsúlyozni, ezeket leszámítva alapvetően bőven jó film, a maga nemében pedig kellően egyedi és különleges is.

8/10