Noha a nézők ingerküszöbe már a plafonon van, mondhatni minden második évben készül egy-egy olyan alkotás, amely megfekszi a cseppet sem prűd nézőközönség gyomrát. Michael Winterbottom, az európai filmfesztiválok egyik kedvence, 2010-es filmjével megütötte a képzeletbeli mércét, így filmje tizenöt perces hírnévre tehetett szert. Nem is csoda, hogy a feledés homályába merült a The Killer Inside Me, hiszen nem lelhető fel a kellő intellektuális és esztétikai tartalom, amelyek miatt emlékezhetünk az olyan botrányos remekművekre amilyen például a Visszafordíthatatlan vagy az Antikrisztus volt.
Kiemelendő tény, hogy egy bűnügyi ponyva alapján készült a produkció. A cselekmény valamikor az ötvenes években játszódik, egy texasi kisvárosban. Bizonyára mindenkinek ismerős lehet a helyszín, hiszen minden sztereotip dolog helyet kap a filmben, amivel igazából nincs is baj, ezek árasztják az amúgy elég jól eltalált atmoszférát, amely szerencsére a film végéig kitart. Azonban a film érdemi története ennek a kisvárosnak a seriff helyettesével, Lou Forddal (Casey Affleck) ismertet meg. Az amerikai kertvárosi élet tökéletes idilljét éli, van egy nagy háza, jövendőbeli felesége (Kate Hudson), emellett szép karrier előtt is áll. Az egész élete akkor tér le a megszokott pályáról, amikor is a sors egy csinos prostituálttal (Jessica Alba) hozza össze, aki kihozza belőle a szadista pszichopatát.
Fel is hívom mindenki figyelmét arra, hogy ne egy történetközpontú filmet várjon, hiszen akkor borítékolható a csalódás. A cselekmény a végtelenségig elnagyolt és széteső, emellett ráadásul vontatott is a hosszúnak cseppet sem mondható játékidő ellenére. Tehát a sztorit illetően az a legjobb, ha meg sem próbáljuk megérteni az összefüggéseket. Itt természetesen felmerül a kérdés, hogyha egy alkotást nem a szüzsé miatt érdemes megnézni, akkor miért is?
Egyrészt a színészek miatt. Casey Affleck valósággal lubickol a társadalom által maximális tiszteletben álló pszichopata szerepében. Játéka egész fergeteges, és ez legfőképp amiatt van, mert az elején el tudja a nézővel hitetni, hogy nem pszichopata. Az Arany Málna díj ellenére Jessica Alba is egészen jól hozza a szerepét, meg hát bárminemű citromdíjat se kellett volna kapnia ennek a filmnek, valamelyest nívósabb szintet képvisel.
Másrészt pedig a hangulat felépítése. A jól választott zenék és a profi operatőri munka egészen jó elegyet alkot.
A film kapcsán lehetetlen nem kitérni a brutalitás mértékére. Az erőszak áldozatai többségében nők, akik tényleg kemény tortúrán mennek keresztül, mind fizikai, mind érzelmi szempontból. A kamera az erőszakos jeleneteket mind élesben mutatja, és emiatt a direktség által válthatott ki szélsőséges ingereket az alkotás, de tulajdonképp nem vetekszik Noé és Trier már említett filmjeihez. Winterbottom alkotása a leírtak ellenére azonban cseppet sem drámai. Olyan könnyedén és ízléstelenül van az egész megrendezve, hogy az teljesen elszomorító. Esetleg az is elképzelhető, hogy ez a komolytalanság azért van, mivel a direktor inkább a főhős lelkivilágát akarta így bemutatni, de ez így, ebben a formában gagyi.
Az alapanyagból már 1976-ban készült egy film, amire ma már senki sem emlékszik. A 2010-es alkotás sorsa is alighanem ugyanez lesz. Szó sincs róla, hogy Winterbottom egy rossz filmet rakott volna le az asztalra, de az az igazság, hogy történetről nemigen beszélhetünk, csak egy mondvacsinált valami van helyette. Pszichológiai elemzésre lenne leginkább alkalmas, mivel ténylegesen egy karaktert vesz górcső alá a direktor, de sajna bántóan felületes. Lou viselkedésének eredete egy gyerekkori szexuális traumára vezethető vissza nem meglepő módon, amit flashbackekből tudunk meg. Ez nyilván a regényben is így volt, de Winterbottomnak ki kellett volna hagynia, mivel rettenetesen kilóg, és dramaturgiailag fölösleges. Számos hülyesége és átgondolatlansága ellenére egy szórakoztató és bájos hangulatfilm. A gond, hogy lehetett volna sokkal több is. A készítők megmutatják az amerikai jólét mögött lévő gonoszt, amivel az a gond, hogy már Lynch megismertetett vele a Kék bársonyban, ami 1986-ban készült.
6/10
