Szemtől szemben / Heat (1995)
2012. május 13. írta: danialves

Szemtől szemben / Heat (1995)

heat.jpgMár a Drive kapcsán is szembetalálkozhattam azzal a félresikerült marketinggel, ami Michael Mann egyik legjobb filmjét egy izgalmas akciófilmnek ígéri, pedig egyáltalán nem az. Jóval többről és kevesebbről is van szó ennél.

A történet egy detektív (Al Pacino) és egy rablásokra szakosodott, kíméletlen bűnöző (Robert de Niro) nagyon is hasonló karakterén mutatja be egy rablás történetét. a forgatókönyv egy szokásos heist movie vázára van felfűzve: láthatjuk, az első, még kicsinek számító munkát, majd a csapat megbízást kap egy nagyobb, és embert próbálónak ígérkező rablásra, a kettő között eltelt készülődés során pedig lehetősége lesz a nézőnek a szereplők közelebbi megismerésére. Azonban Mann más filmjeihez hasonlóan (ld. még A bennfentes, Collateral) ennek bemutatására egy régi, és talán elavultnak is mondható módszert választott.

Ugyanis a bevezetésnél említett félrevezetés pont ebben rejlik. Ez a film nem mondható egy pörgős vagy izgalmas akciómozinak (bár nem vitatható el, hogy az ilyen jellegű részei azóta is megismételhetetlennek és klasszikusnak számítanak, olyannyira, hogy az egyiket még a GTA IV-ben is megidézték), ugyanis sokkal inkább a hasonló témájú eposzok főszereplőivel foglalkozik. Tipikusan azok közé a filmek közé tartozik, amelyben a történet nem is annyira lényeges, és sokkal inkább karakterformáló hatása miatt kerül a jelenetek 80%-a a végős változatba. Frappánsan megfogalmazva olyan érzést vált ki az emberből, mint egy filler epizód a kedvenc sorozatában, amelyben az agyába ég, hogy az adott szereplő mennyire számító/együgyű/elkeseredett/gonosz stb., viszont a történeti szálra már két nap múlva sem fog emlékezni. A történet túlbonyolított, és ebből kifolyólag tele van felesleges dolgokkal, de mindebből csak a két főszereplő párharca az érdekes. Azonban számomra egy merénylettel ér fel egy 170 perces, egyébként remek lehetőségekkel rendelkező játékidőt egyedül két ember karakterdrámájának alárendelni, legyen az a karakterdráma akármilyen jó is. Ezért aztán az olyan filmek, mint a Vérző olaj vagy A keresztapa számomra sosem emelkedtek meghatározó klasszikussá, hanem csak egyszerűen remek filmeknek tartom őket. (Coppola Magánbeszélgetéséről ne is beszéljünk, mert az viszont ennek az iskolának a legalja). 

heat2.jpgViszont ahogy említettem, Mann zsenialitása az, hogy fent említett drámai részt kiválóan alkotta meg. A jellemek felépítése és felhasználása remek, ráadásul De Niro és Pacino játékát különösen is élvezet nézni, főleg azokban a jelenetekben, ahol tényleg szemtől szembe kerülnek (a film eredeti címe is hasonlóan beszédes, de máshol nyer értelmet). Ugyanakkor egy negatívumot itt is fel lehet hozni, nevezetesen hogy rajtuk, és még talán Val Kilmer karakterén kívül csak töltelékszereplők vannak. Ezzel persze nem üt el különösebben a mainstream bankrablós filmektől (tulajdonképpen még Nolan sem tudta megoldani ezt a feladatot az Eredetben), de a drámai hangsúly és befektetett majdnem 3 órás játékidő tekintetében talán egy kicsit több is vászonra fért volna a mellékszereplőkből. (Számomra például még mindig a legnagyobb rejtélyek közé tartozik, hogy egy többgyermekes, jómódú családapa miért megy bele egy ilyen kockázatos rablásba, és tart ki a végsőkig)

Alapvetően tehát egy elavult és kihalóban lévő alkotói módszer csúcsra járatását láthatjuk ebben a műben. Egy kiváló drámát remek alakításokkal, és néhol megfűszerezve korszakalkotónak számító akciókkal, amelynek viszont a túlhúzott és túlbonyolított története inkább elrettenti az embert a végignézésétől. Pedig egy szadista vágóval és egy jobban átgondolt forgatókönyvvel Michael Mann megalkothatta volna a tökéletes bankrablós filmet, de így inkább a műfaj egy érdekes látásmódú alkotását tette le az asztalra.

7/10 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr284506002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.05.13. 17:02:40

Én is pont ma írtam róla. A valaha volt egyik legnagyobb klasszikus!

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.05.13. 18:27:03

Nagyon jó, ész érvekkel alátámasztott kritika!
A filmet majd még pótolnom kell, igaz anno láttam a felét csak hát igen kusza volt még akkor :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.05.13. 18:41:30

@Bruse: Köszönöm, igyekszem mindig objektív kritikákat írni. A filmet mindenképpen pótold, mert a java még akkor eszerint hátra van.

Arch444 2016.02.09. 02:00:42

(Számomra például még mindig a legnagyobb rejtélyek közé tartozik, hogy egy többgyermekes, jómódú családapa miért megy bele egy ilyen kockázatos rablásba, és tart ki a végsőkig)

Itt gondolom Cherittora gondolsz.
Nem figyeltél eléggé,vagy pedig már rég láttad a filmet,mert előtte mondja a volt cellatársa,hogy mániákus.
Olyan mint egy drogfüggő,csak neki a rablás volt a függősége.
Ezért tartott ki.

Én mellesleg ilyen remek szinészekkel örülök neki,hogy nem volt egy "szadista vágó" mert magát a játékukat is érdemes nézni.
Nekem mindenképp az egyik kedvenc filmem,a Viharszigettel és a Téglával karöltve.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.02.09. 09:54:06

@Arch444: Fogalmam sincs, hogy kire gondoltam szűk 4 éve, de őszintén szólva továbbra sem igazán érzem át, hogy egy 4x éves embernek miért kell a családját cserben hagynia és megöletnie magát, akár a rablás, akár az extrémsport, akár bármi más a mániája. Azt gondolná az ember, hogy erre a korra már benő az illető feje lágya.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2018.01.29. 13:11:32

Botrányosan gyenge kritika. Miért csinál valaki valamit, ami rizikós? Kérdezd meg a hegymászókat, akik nem jöttek vissza. Kérdezd meg az extrém sportolókat, a szerencsejáték függőket, az alkoholistákat, stb...

Amúgy meg az egyik legnagyobb klasszikus, még, hogy unalmas. Annyi feszkó van ennek a filmnek egyetlen percében amellyel mások egy mozifilmet nem tudnak megtölteni. A zenék, a képek, a színészek mind zseniálisak, a bankrablásos és utána következő jelenet a szakértők szerint is az egyik leghitelesebb "akciójelenet", amit valaha láttak. Szégyen, hogy valaki erre 7 pontot mer adni. Azóta sem született jobb bankrablós film, és nagyon úgy néz ki, hogy nem is fog...

hannigabi 2018.01.29. 15:44:38

@unrealnoise: Rendben van, de most akkor miért is gyenge a kritika?

Mondjuk elolvastam egy bejegyzésedet a blogodon, és az alapjan nem érzem jogosnak, hogy te osztod itt az észt arról, hogy mi gyenge és mi nem az. :(
süti beállítások módosítása