A pankrátor / The Wrestler (2008)
2012. április 15. írta: danialves

A pankrátor / The Wrestler (2008)


the_wrestler_01.jpgNapjainkra már szinte mindenféle sportágat feldolgoztak a filmvásznon, azonban a pankráció valahogy kimaradt a szórásból. Talán azért, mert nem is igazán számít sportnak, vagy mert a maga szintjén megpróbál eleve egy filmszerű élményt nyújtani, mindenesetre Darren Aronofsky műve ebből a szempontból úttörőnek számít.  A rendező neve pedig arra is biztosíték, hogy nem egy szokványos alkotásról lesz szó. 

Randy Robinson (Mickey Rourke) 20 éve még hatalmas sztár volt, azonban mára teljesen lecsúszott.  Csak városi szintű meccseken szerepel, ebből azonban még a lakókocsija bérletét sem tudja kifizetni, így mellékkeresetként részmunkaidőben dolgozik egy áruházban, illetve gyógyszereket és testépítőszereket árul ismerőseinek. Lánya évek óta nem is akar hallani felőle, így egyetlen emberi kapcsolata a sztriptíztáncosnő Cassidy (Marisa Tomei) marad, akinek rendszeres vendége. Randy nehezen tudja elfogadni, hogy az ideje már lejárt, így amikor egyik legnagyobb meccsének visszavágójára kérik fel, igent mond annak ellenére, hogy egy szívroham miatt az orvosok eltiltják a pankrációtól.

the-wrestler_2.jpgMint írtam, A pankrátor nem szokásos sportfilm. Maguk a meccsek alig kapnak szerepet vásznon, ugyanis a legfontosabb küzdelem nem a ringben, hanem Randy lelkében zajlik, aki egyszerre szenved attól, hogy embertársai közül már csak a szurkolóknak számít, és mint egy tipikus Aronofsky-film szereplője, ő is egy önpusztításba, egy drogba hajszolja magát: a pankrációba. Mickey Rourke remekül alakítja a karaktert, talán mert párhuzamot vonhatott saját karrierjével is, és hozzá hasonlóan Marisa Tomei és Evan Rachel Wood is kiváló. A rendező pedig ismét élen jár abban, hogy a lehető legkevesebb szöveggel, csak a képek használatával a lehető legtöbbet mondja, önmagához híven egy meglehetősen erős karakterdrámát hozva létre.

A forgatókönyv megírásában most a rendező kivételesen nem vett részt, és talán ez hiba volt. Bár a szkript is nagyon jó, egyszerűen nem engedett közel a karakterhez, így kisebb hatással bírt rám, mint Aronofsky bármelyik másik műve. A film közepe felé hatalmasodott el rajtam az az érzés, hogy ha a történet esetleg rossz véget érne a főszereplő számára (márpedig erre Aronofskynál komoly esély van), egyszerűen teljesen hidegen hagyna. Egyszóval a kötelék hiányzott ahhoz, hogy igazán át tudjam élni a drámát.

Ennek ellenére A pankrátor egy különleges és jó alkotás lett, sokkal jobb, mint egy tipikus hollywoodi film, nálam viszont nem érhet fel a rendező többi művéhez. Szóval mindenképpen csak ajánlani tudom, főleg azoknak, akik szeretnének egy minden klisét meghazudtoló sportfilmet látni.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr505308295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása