Daniel Day- Lewis egyedülálló, zsigeri alakításaival korunk legnagyobb színészei közé tartozik. Pályafutása utolsó filmjén - a Vérző olaj után - újra Paul Thomas Anderson rendezővel dolgozott együtt, az alkotást pedig 6 Oscar- jelöléssel értékelte az Akadémia. Aki eddig elhanyagolható dolognak tartotta a divatot és annak történelmét, többé ne tegye, ugyanis nem csak a műben kap fontos szerepet: a legnagyobb tervezők munkássága ihlette a glamúrral teli, mégis drámai és gótikus románcot bemutató Fantomszálat.

 A történet a csillogó '50-es években, a háború utáni Londonban játszódik, ahol Reynold Woodcock, a híres szabó (Daniel Day-Lewis) és nővére, Cyril (Lesley Manville) a brit divatvilág központi figurái: ők öltöztetik a királyi családot, a filmsztárokat, az örökösnőket, a felső tízezer tagjait, az első bálozókat és a rutinos dámákat a Woodcock Ház sajátos stílusában. Nők jönnek és mennek Woodcock életében, akik ihletet és társaságot biztosítanak a megrögzött agglegénynek, míg össze nem találkozik egy fiatal, magabiztos pincérnővel, Almával (Vicky Krieps), aki hamarosan az élete állandó részévé válik, mint múzsa és szerető. Reynold eddig pontosan megtervezett és mintaszerűre szabott életét szép lassan szétzilálja a szerelem…

A direktort egy Brummellre utaló bók ihlette meg, amit nem értett. Brummell nevét és történetét megismerve egyre inkább érdekelni kezdte a divat, főként a remeteéletet élő Balenciaga munkássága, akinél mindent felülírt a divat iránti elsöprő rajongása. Az általa képviselt elegancia Dey-Lewist juttatta az író-rendező eszébe, akivel ezután együtt kezdték kutatni és felfedezni a divat világát, a különböző alkotók munkáit és az haute couture-t, miközben egyre jobban kikristályosodott a főszereplő karaktere. Daniel cipész mestersége mellett a szerep kedvéért még szabónak is elszegődött; a New York City Ballet kosztümökért felelős igazgatójának tanítványaként olyan magas szinten sikerült elsajátítania a szakmát, hogy a tanulási időszak végén elkészítette egy Balenciaga-öltöny tökéletes mását. Woodcock karaktere számos tervező vonásaiból áll össze: főként a kisebb házi vállalkozásokat vezető angol úri szabók ihlették; eleganciájának példája Balenciaga; a nőket ugyanúgy szebbé és magabiztosabbá varázsoló alkotási "filozófiája" Diort idézi; míg Reynold ruhákba varrt üzeneteit, neveit, apró emlékeit a pályafutása kezdetén az estélyikbe és öltönyökbe szexuálisan túlfűtött üzeneteket rejtő Alexander McQueen inspirálta.

Raynold Woodcock precíz életét a folyamatos alkotás, a munka, nővére és a Woodcock Ház jelenti, amibe a megismerkedésüket követően hamar belecsöppen Alma is. A mű, habár ízég- vérig szerelmes film, mégis kezdettől gyengéden átjárja egy baljós, melankolikus atmoszféra, ami önmagában nem feltétlenül zárja ki a Pretty Woman- féle klisés alapkoncepciót - hiszen itt is egy befolyásos férfi emel ki egy átlagos nőt a hétköznapjaiból egy csillogóbb életbe -, azonban szerencsére Anderson ennél sokkal komplexebb forgatókönyvet szánt művének. Habár az öccse munkáját és életét menedzselő Cyril eleinte csak átmenetinek képzeli Alma jelenlétét, Reynold életében másodszor talán ismét nem profizmusból alkot, amikor elkészít a nő számára egy lila estélyit, majd a múzsájává és modelljévé válás után egyre inkább szerves része kezd lenni mind a szakmai, mind a magánéletének. A férfi okkal zavarodik össze, hiszen a sok fontos és híres kuncsaft közül most először ismert meg és engedett magához közel egy nőt, mindig csak a készülő műnek szentelte figyelmét, a felöltöztetett kuncsaft személyiségének feltérképezése a hozzá illő színek, fazonok, anyagok világán túl sosem terjedt. Ehhez kapcsolódik a szabó tragédiája is, illetve a szerelemtől való félelem, az elutasítás, mivel az egyetlen alkalom, amikor szintén érzelemből alkotott, az édesanyja menyasszonyi ruhájának elkészítése volt, ami azóta is fájdalmas emlékként kísérti; emellett ő az egyetlen nő, akinek helye van a szívében, és nem is tervezi megosztani mással, még az arra oly' nagyon vágyó Almában is bizonytalan.

 A Fantomszál egy lassú film, a történéseket igyekszik minél szebben és aprólékosabban ábrázolni, emiatt nemcsak gyönyörű képi világgal rendelkező, hanem a dramaturgiailag szükségesnek vélt idő két-, akár háromszorosát is kitevő jeleneteket kapunk, amik mégsem teszik vontatottá a művet. Ilyen tempóban bontakozik ki a két főszereplő eleinte szép, majd mérgező kapcsolata. Alma többször is át akarja venni az irányítást, magának akarja a munkamániás férfit, ami a képi síkon is tökéletesen tetten érhető: sok jelentben látható a nő a domináns fél szerepében, akár a lépcsősor aljáról néz fel rá a férfi, akár a fotózáson mellette fekve csodálja. A rendező akárcsak a szerelmet, úgy Reynolds és Alma párosát sem idealizálja: mindketten egyszerre jók és rosszak, gyengédek és kegyetlenek, vagy kiállhatatlanok és szerethetőek. Kapcsolatukat ugyanolyan rapszodikusság jellemzi és élteti, amilyen Reynolds hivatásbeli szenvedélye: hagyja hogy szárnyaljon a benne lévő géniusz, majd teljes letargiába taszítja. Boldog pillanatok és egyre nagyobb marakodások váltják egymást, amikor film fordulópontján Alma radikális eszközt vet be, amellyel módfelett drasztikusan, de maga tudja szabályozni Reynolds, és ezáltal kapcsolatuk hullámvölgyeit, ennek következtében pedig a végkifejlet is kompromittáló élményt okoz. Anderson sokszor merít Hitchcock filmjeiből, ezúttal A Manderley- ház asszonya ihlette meg, ami nemcsak a hangulatban, vagy a naiva, a férfi, nővére közti háromszögben (pluszként az édesanya szellemének állandó kísértésében) jelenik meg, hanem a mindkét mű kapcsán okkal felvetődő kérdésben is: miért nem hagyják el egymást a felek egy ennyire mérgező, több fájdalmat, mint boldogságot nyújtó kapcsolatban? A film többek között ezt és a szerelembeesés bensőségességét is kutatja.

Johnny Greenwood drámai zenéje csodálatosan összefonódik a dramaturgiával, tökéletes hangulatfestő; ugyanakkor a csönd is fokozza az elérni kívánt hatást egyes jelenetekben. A ruhák gyönyörűek, mindenki jelmeze tökéletesen tükrözi a személyiségét, nagyban hozzájárul a csodás képekhez, emellett az haute couture ruhák készítését is bemutatja a film, ami magában a címben is visszaköszön. A viktoriánus kori, rossz körülmények között éjjel-nappal dolgozó varrónők, akik a felső tízezernek készítettek öltözéket, a munkaidő lejárta után is robotszerűen mozogtak: fantomszálakkal varrtak. Emellett a cím arra a földöntúli szálra is utal, ami a történeteket szövi, a karakterek pedig nem rendelkeznek kontrollal felette. Daniel Day-Lewis tehetsége, method acting módszere miatt tökéletesen megformálja Reynold allűröktől nem mentes, karizmatikus, intelligens, elegáns, ugyanakkor mindent irányítani akaró, mániákus és konok karakterét, rengeteg apró részlettel, alázattal és finomsággal megtoldva. A szintén makacs Alma szerepében Vicky Krieps remekül hozza az eleinte egyszerű, naiv lányt, majd a film második felében a Ház vezetését és a dominanciát átvevő erős nőt. Day-Lewis mellett is teljes mértékben érvényesül, sőt, a két figura lassan kibontakozó személyisége, majd a hol manőverező, hol marakodó játszmák miatt egymást erősíti a két színész. A szigorú, az életét az öccsének és a Woodcock Háznak szentelő Cyrilt életre keltő Lesley Manville-t okkal jelölte az Akadémia. Rendkívüli eleganciával, és rezzenéstelen arccal irányítja a folyamatokat, gyalázkodik vagy okít ki másokat egy percre sem veszítve el hidegvérét, még a legkellemtelenebb szituációkban sem. 

A Fantomszál pompásan megkomponált jelenetekkel, erős zenével, pazar színészi játékokkal és csodás jelmezekkel mesél arról, hogy milyen nehéz és groteszk lehet a szeretet. Habár a drámai hangvétel végig jelen van a műben, a direktor egy kicsit bővebben is adagolhatta volna a feszültséggel együtt (pl. a vágást segítségül hívva), ugyanis minden adott hozzá. A filmet mindenkinek ajánlom, aki szereti a kevésbé pörgős drámákat, a komfortzónán kívüli történeteket, a divatot és a kosztümös műveket. Nem egy tipikus, mindenki által szerethető alkotás, de nagy szíve mellett sok csodaszép és imádnivaló pillanata van. A sajátos gótikus románcról szóló darab gyönyörű és méltó hattyúdala Daniel Day-Lewis-nak.

9/10

A Fantomszál teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis (Mafab) oldalán