Egy olyan alkotás, mint a The Meyerowitz Stories kapcsán fáj az ember szíve igazán, hogy habár olcsón és könnyedén elérhető szinte mindenki számára - hála a Netflixnek-, nagy vásznon nem fogjuk látni, pedig igencsak oda született. Noah Baumbach eddig is bizonyította, hogy nagyon jól ért az emberi érzelmekhez és kapcsolatokhoz, de legújabb filmje az eddigi legnagyobb dobása (íróként és rendezőként egyaránt), ami minden kétséget kizáróan egy mestermű.

A cannes-i filmfesztiválon debütáló mű történetében az idős művész, Harold Meyerowitz (Dustin Hoffman) befogadja fiát, Danny-t (Adam Sandler), akit felesége elhagyott és hamarosan lánya, Eliza (Grace Van Patten) is el fogja, ugyanis az egyetemre készül. A többször házasodott Harold és gyerekei között nem éppen rózsás a viszony, de amikor kórházba kerül, megérkezik Matthew (Ben Stiller) és Jean (Elizabeth Marvel) is, és a három testvér kénytelen összefogni apjuk érdekében.

A film a címének megfelelően élesen elkülönülő történetekből áll, amelyeken keresztül megismerjük a család és annak tagjainak történetét. Mindenki tehetséges valamiben, és mégsem; nemcsak a magánélete áll romokban Meyerowitz-éknak, de szakmailag sincsenek a csúcson; Haroldnak egyetlen remekműve született képzőművészi pályafutása során; Danny-nek jó érzéke van a zenéhez, de háztartásbeli családapaként soha nem dolgozott; Matt és Jean keres csak pénzt, azonban míg Jean csak egy fénymásolószalonban, addig Matt kakukktojásként sikeres karriert tudhat a magáénak. Danny költözésekor Harold a hippi Maureen-nal (Emma Thompson) él, aki szintén tökéletesen illeszkedik a diszfunkcionális család képébe nyers főztjeivel. 

A film atmoszférája igencsak változó; bár az elején Sandler karaktrét megismerve hamar rájövünk, hogy egy dramedy-vel van dolgunk, meglepően gyakran feltűnik a Woody Allen-re jellemző könnyedség, ami aztán a családapa betegségével el is illan. Az ekkora keletkező káosz nemcsak a történetben, képi síkon is megjelenik; az előzményekre és  a karakterábrázolásra jellemző rend teljesen felborul, amit a hangulat rapszodikus váltakozása mellett a zaklatottabb vágás is tónusosabbá tesz. Míg a humor fő forrása eleinte Hoffman, aki dróton rángatja családtagjait ezáltal kínos helyzeteket teremtve ( ezek közül talán a Matt-el való éttermi jelenet és az azt követő kabátcsere a legjobb); addig a testvérek között a mély érzelmekből fakadó komikum dominál, és ez teszi igazán Baumbach-ot a jókor, jól működő fájdalmas poénokkal való operálás mesterévé. Sok jó dramedy-t láthattunk már, de olyat, amiben ennyire mélyről jövő, évek alatt keresztként cipelt feltörő sérelmek, tragikus események mosolyogtatnak meg minket, igencsak keveset. Itt kell kitérnem Adam Sandlerre, aki úgy testesíti meg  a szülei és az élet által megnyomorított egyszerű, de nagyon szerethető romhalmazt, hogy azért valóban okkal járna az Oscar-díj. Danny hordozza a film legtöbb tragikumát; és annak ellenére, hogy mindannyian megszenvedték a gyermekkorukat, a Mattnek tett vallomások teszik világossá, hogy ő apjuk döntéseinek legnagyobb áldozata. A film katarzisát is ő hozza el a változás útjára lépve egy tányér sütemény széttörésével. Sandlerben tehát megvan és meg is volt a tehetség, amit Anderson egyszer már előcsalt belőle, de Baumbach és az általa megálmodott karakter kellett ahhoz, hogy teljes egészében kibontakozhasson. 

A dramaturgia tökélyre fejlesztett, a párbeszédek hol komikusak (ezeket általában az amerikai akcentussal beszélő Emma Thompson szájából hallhatjuk), hol mellbevágóan fájdalmasak. A direktor ezúttal valóban íróként is remekelt; nincsenek sallangok, üres frázisok, egy pillanatra sem untat az alkotás, aprólékosan megírt szkripten alapul Meyerowitz-ék kálváriája. Nemcsak a kamera mögötti stáb kitűnő, a színészgárda is impozáns és vérprofi. Hoffmann 80 évesen élete egyik legjobb és legigazibb alakítását nyújtja; a Baumbach-féle világban otthonosan mozgó Stiller sem okoz csalódást, ő igazán Danny és az apja irányába történő kifakadások során remekel; Thompson üdítő színfolt a történetben; de Elizabeth Marvel és Grace Van Patten is kitett magáért. 

A The Meyerowitz Stories tele van olyan erős mondatokkal és jelenetekkel, amik jó ideig velünk maradnak, és habár egy dramedy-ről van szó, nem hagy maga után nyomasztó hangulatot. Baumbach rendezése minden oldaláról vizsgálva tökéletes; akárhogy kerestem, nem találtam benne hibát, épp' ezért is merem kijelenteni, hogy ez a mű eddigi munkásságának non plus ultrája. Mindenkinek érdemes megnéznie, mivel mindennapi érzelmekről, problémákról mesél a direktor szerethető antihősökön keresztül; a színészi alakítások frenetikusak, Stiller és Sandler egy teljesen új oldalát is megismerhetjük; emellett pedig fontos üzenetet is hordoz a széthulló, majd egymásra találó fájdalmakkal teli család története. 

10/10

A The Meyerowitz Stories (New and Selected) teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán