Női szemmel nézve van abban egy "kis" pikantéria, hogy az egyik legnagyobb feminista ikon az ismertségét egy olyan filmnek köszönheti, amelyben finoman szólva sem a színészi képességei kerültek előtérbe, hanem az idomai. Jane Fonda 2 Oscar-díjas színésznő (a Klute-ért és a Hazatérésért járt a szobrocska), aki nem félt kiállni a politikai nézeteiért, neki köszönhetjük az aerobic-őrületet, vagyis nem kispályás színésznőcskéről van szó, hanem egy igazi egyéniségről, ehhez képest ebben a mára már kultfilmmé nemesedett blődségben egy szál semmiben lebeg az űrben, szétszexeli az agyát minden útjába kerülő pasival, és akkor a "kínorgonás" jelenetről még nem is beszéltem. Ennek a filmnek az égegyadta világon semmi értelme sincs, csak arról szól, hogy Jane Fonda milyen jól néz ki, történetvezetés, kidolgozott forgatókönyv a kanyarban sincs, ez egy beteg film, ami annyira rossz, hogy az már jó. Egy igazi trash, amely elsősorban a férfi nézőknek készült (mi lányok csak egy dögös angyalt kaptunk, és még ő is csak félmeztelen volt, ez nem fair!), viszont ha nem várunk tőle semmit, csak simán hagyjuk, hogy megtörténjen velünk a film, meglepően jól fogunk szórakozni rajta. Mert gondoljunk csak bele, milyen menő dolog egy sarkvidéki rája szánon utazni, madarak által költői halált halni (na jó, majdnem), és a kapszulás szex sem éppen mindennapi ötlet. Hölgyeim, hagyjuk meg ezt a filmet a pasiknak, mi szervezzünk magunkak valami csajos programot, amíg ezredjére is megtekintik, ennyi jár nekik, mert elviselik az összes hülyeségünket.
Barbarella (Jane Fonda) az erősen alulöltözött navigátor azt a feladatot kapja a Föld elnökétől, hogy keressen meg egy eltűnt tudóst, bizonyos Durand Durand-t (Milo O'Shea), aki feltalála a pozitronsugár nevű fegyvert, ami súlyos veszélyt jelent a békére. Főhősnőnk tehát hosszú útra indul, amelynek során igencsak vad kalandokba keveredik, amelynek során felfedezi, hogy a szex nem rossz dolog...
Roger Vadim egyetlen dologhoz értett igazán, a nőkhöz, az urak biztosan irigylik azért, hogy begyűjtötte többek között Brigitte Bardot, Jane Fonda és Catherine Deneuve skalpját is (az első két hölgyet el is vette, Fondától még gyermeke is született), a filmművészethez inkább hírhedt, mint értékes alkotásokhoz járult hozzá, lásd az Isten megteremté a nőt vagy a Barbarella, amelyek azonban mégis kultfilm státuszba tudtak kerülni, és máig nem merültek feledésbe. A szexi navigátor kalandjairól szóló alkotás nem nagyon sorolható semmilyen műfajba, valahol a softpornó határán mozgó sci-fi vígjátéknak minősíthető, amelynek kábé annyi értelme van, hogy Jane Fonda idomait láthatjuk a lehető legelborultabb szögekből felvéve, dögös, falatnyi, ruháknak csak nem kevés jóindulattal nevezhető rucikba vetkőztetve. Az viszont tény, hogy Vadimnak sikerült összehoznia minden idők egyik legütősebb kezdő jelenetét, az űrsztriptízt bemutató Jane Fonda nem hétköznapi látvány.
Főhősnőnk fejlett intelligenciájú földlakóként a kapszulás szexet gyakorolja, azonban a sarkvidéken mindjárt nyitásnak összefut egy igencsak barbár fejvadásszal, akinek köszönhetően rájön, hogy az aktus primitív változata sem tartozik a megvetendő kategóriába. Nem kispályázik, egy angyalt is ágyba (pontosabban fészekbe) visz, hogy aztán együtt szembeszálljanak a helyi rosszakkal, de a helyi ellenállás vezetője sem maradhat ki a sorból, a testi szerelmet nem megvető hölggyel még a kínorgona sem bírja a tempót. Nem az a probléma, hogy a szexen van a hangsúly, hanem az, hogy ezen kívül tényleg nem szól az égvilágon semmiről a film. Ez először rendkívül idegesítő tud lenni, de aztán a fim közepe táján belenyugszunk, hogy ennél jobb nem lesz a helyzet, és ha idáig eljutunk, meglepően jól fogunk szórakozni a filmen, amelynek éppen az a legnagyobb erénye, hogy egyetlen másodpercre sem veszi komolyan magát.
Összefércelt alkotás, amely a semmiből indul és oda is tér vissza, egy roppant butuska, alultöltözött hölgy buja kalandjairól szól, meg sem próbál semmilyen mondanivalóra kilyukadni, ellenben Roger Vadim nagyon kreatív volt abban a tekintetben, hogyan filmezze minél látványosabban szemrevaló feleségét, akinek a játéka kimerült a butuska arcok vágásában és a teljesen elborult szövegek elrebegésében. Nekem nem sikerült filozófiai mélységet találni ebben a látványos, de tökéletesen üres alkotásban, amely tényleg csak a coolságfaktorra gyúrt rá, de arra nagyon. Egyszer mindenképpen látni kell, mert igazi unikum, nem húzható rá egyetlen séma sem, ellent mond minden filmes szabálynak, és mégis működik.
Elemi ösztön a galaxira kalibrálva, űroperába oltott divatbemutató, vagy valami ilyesmi, tényleg nem lehet bekategorizálni sehová sem ezt az alkotást, amelyből az évek során igazi kultfilm vált, művészeti értéke nem sok van, viszont valami mégiscsak van benne, ami miatt nem merült feledésbe. Roger Vadim azzal, hogy megteremtette Barbarellát, egy olyan ikont adott a mozinak, akit tuti nem felejt el az, aki végignézte ezt a mára már klasszikussá nemesedett trashfilmet.
5/10
A Barbarella teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.