Réz Andrást nem kell bemutatni a filmek szerelmeseinek, hosszú évtizedek óta osztja meg velünk a gondolatait a filmesztéta, akinek most jelent meg az új könyve (a kritika itt olvasható), ennek apropóján beszélgettünk vele. Sok minden szóba került a képregényfilmektől a Star Warson át az Oscar-díjig, és persze nem maradhatott ki a témák közül a Werk sem.

- Rendkívül sokszínű tárgykört ölelnek fel az írások a lánchídi pikniktől kezdve a művészeten át a szurkolásig. Szándékos döntés volt az, hogy esszék helyett inkább rövidebb írások szerepelnek benne, vagy a könyv írása során alakult így?

- Szándékos döntés volt. Ezek a miniesszék, humoreszkek ugyanis sokkal inkább kérdések, mint válaszok. Szóval kevesebbet okoskodom, és nem is szerettem volna az „érteni nem értem, de megmagyarázom” szerepben tetszelegni. Meg aztán túl sok minden történt az elmúlt néhány évben, és fontosnak éreztem, hogy ezeket a változásokat egy kupacban tegyem láthatóvá.

- A könyvben igencsak sarkos véleményt fogalmaz meg a magyar művészeti életről, ezért nagyon érdekelne, milyen tanácsot adna egy kezdő írónak, aki szeretne bekerülni a szakmai vérkeringésbe, ugyanakkor a közönséghez is szeretne eljutni az írásaival?

- Nem merek tanácsot adni, és semmiképpen nem szeretnék csatlakozni azokhoz a megmondókhoz, akiknek mindenre van receptjük. Azt hiszem, egy kezdő írónak sok kérdést kell feltennie. Először is magának. Mit szeretne? Gondolatokat,megosztani? Egy közösség tagjává válni? Hírnév? Pénz? Szűk piac – tág piac? Nyomtatásban vagy online? Világmegváltás? Terápia? Egyszerre minden ugyanis csak ritkán jön össze…

- Szerencsére nem maradt ki a filmes téma sem, bár sajnos csak érintőlegesen. Várható esetleg a közeljövőben külön könyv, amely a mozi bűvkörére épül?

- Szívesen írnék, szóval – ha van időd – üljünk le kávézni, és számoljuk össze, hány olvasóra számíthatunk egy olyan kulturális közegben, ahol iszonyatos sebességgel pörögnek a hálón a mozgóképekkel kapcsolatos vélemények, olykor elemzések. Ráadásul azzal is számolnom kell, hogy a film-túltermelés elég hisztérikussá teszi a filmek elérhetőségét. A filmek kiszorítják egymást a moziból, a DVD/BD kínálat esetleges – hiszen ez a piac halódik. Viszont ha nincsenek lemezek, miből merítenek a torrent oldalak? És van-e értelme írni az elérhetetlen filmekről? Majd dumáljunk róla!

- A könyv után térjünk rá a mozira, hiszen elsősorban filmblog vagyunk. Mit gondol, meddig tart a képregényfilmek uralma a mozivásznon?

- Fogalmam sincs. A képregényfilmek most elérkeztek oda, hogy a karakterek korlátlanul átmászkálnak egyik történetből a másikba. Tedd az összes karakter kártyáját egy pakliba, aztán húzz ki véletlenszerűen négyet-ötöt! Ezzel már meg is van a forgatókönyved. A mozibevételek pedig azt mutatják, hogy ez a recept működik egy olyan – fiatal - célcsoporton belül, amelyik még mindig jár moziba.

- Mivel a moziban a stúdiók biztosra mennek, eluralkodott a szektoron a középszer, melynek következtében a tévére helyeződött át a minőségi darabok súlya. Véleménye szerint megújíthatja a tévé a filmipart, vagy lassú agónia vár rá?

- Tényleg a feje tetejére állt a mozgókép világa. Korábban a televízió volt a gyorsan enyésző szórakozás. Ráadásul a tévében mindig is erősebben működött a cenzúra. Szex, vér, szörnyűség, csúnya beszéd, dohányzás, politikai inkorrektség törölve. Ehhez képest most a rövid sorozatok sokkal merészebbek, mint a mozifilmek. (Lassan már az art mozikban látható filmeknél is bátrabbak.) A forgatókönyvek erősebbek, a látványuk gazdagabb, hangban/zenében erősen megformáltak. Ez még akkor is figyelemre méltó, ha az évad-sorozatokat is elérte a túltermelés. Az viszont jól látható, hogy a közönség erősen szegmentálódik. A marketológusok az ő végtelen bölcsességükben megteremtették az animációs családi filmek piacát, amely már nem hasonlít az 1937-es Hófehérke és a hét törpe piacára. (Vedd hozzá az élőszereplős DCI-remake- eket is.) Ezek között egyébként minden évben találhatunk egy-két komoly darabot is. Amikor az Édes Néző felcseperedik, átsétálhat a képregényfilmek piacára, esetleg még nassolhat hozzá szerény költségvetésű nagykamasz szexet, horrort, bohózatot. Amikor viszont már harminc felé ballag (munka, gyerek, törlesztés), meghatározóvá válnak életében a sorozatok. Tegyük azért hozzá, hogy ezt televíziózásnak nevezni már nem igazán pontos, hiszen itt nem valós idejű televíziózás folyik.

- Nemsokára a mozikba kerül a Star Wars saga újabb felvonása, ennek apropóján szeretném megkérdezni, jó-e az nekünk, hogy minden évben kapunk egy újabb részt, lehet-e az új darabokból olyan klasszikus, mint a legelső trilógiából, vagy lassan, de biztosan bele fogunk unni a Star Wars-univerzumba?

- Az én véleményem nem mérvadó, hiszen másfajta mozikultúrán nőttem fel. A Star Wars pörgetése, spinoff-osítása számomra azt jelenti, hogy az öröknek hitt klasszikus elindult a képregényfilmek felé. Alig várjuk, hogy dr. Strange megműtse a gyermek Han Solót, és Thor megtámadja a Halálcsillagot…

- Melyik film volt idén a legnagyobb csalódás és legnagyobb pozitív meglepetés az Ön számára a moziban?

- Csalódás? Meglepetés? Erre csak akkor tudnék válaszolni, ha lennének előzetes várakozásaim. Én viszont egyre tudatosabban kerülöm a mindenféle előzetes akármiket. Szeretném függetleníteni magam attól a kifinomult marketingkommunikációs gépezettől, amely lassan már nem csupán a piacot, hanem a filmcsinálók elméjét is uralja.

- Lassan kezdődik az Oscar-szezon, mit gondol, milyen lesz a felhozatal, és mennyit ér manapság ez az egykoron kiemelten rangos szakmai díj?

- A múltkor társaságban felvetődött, hogy ki vitte el a legjobb filmnek járó Oscar-t. Kis zavar támadt. Meglehet, hogy az Oscar-díj már valami egészen másról szól, mint egykor. A filmek szakmailag slamposabbak lettek, és az általad említett középszer kezdi belakni őket. Vedd hozzá, hogy mire a filmek elnyernek valamilyen díjat, már ki is koptak a mozikból. Ha igazán jók lennének, akkor sem lenne idejük arra, hogy klasszikussá váljanak. A díj egyre inkább az Oscar-gála köré szerveződik: esélylatolgatás (gusztustalan egy szó), szurkolás, bulvárnyomás („Megkapja-e végre Leo?”), divatbemutató a vörös szőnyegen, késleltetett közvetítés (nehogy valaki másképp találjon gondolkodni). A díjazott filmek közül legföljebb az egészestés animációs filmek kerülnek a Box Office Mojo listájának az elejére.

- Néhány év alatt rendkívüli módon felpezsdült nálunk a filmipar, folyamatosan forognak nálunk a külföldi produkciók, filmsztárokkal futhatunk össze bármikor és bárhol Budapesten, a Saul fia Oscar-díja pedig nemzetközi szintű elismerés, itthon is egyre több minőségi alkotás kerül a mozikba. Mondhatjuk, hogy sínen van a magyar film?

- A magyar filmipar sínen van. És ez jó dolog. Mert ebben az ágazatban még mindig emberi hozzáértésre van szükség, és ezt mesterséges intelligenciával nem lehet kiváltani. A magyar film egészen más kérdés. Mert hiába készítenek izgalmas filmeket az Attilák (Gigor, Szász, Till), Hajdu Szabolcs, Sopsits Árpád és a többiek, ha a magyar film és a magyar nézők közötti kommunikáció akadozóbb, mint a heptapodokkal folytatott párbeszéd. Ez viszont nem jó. Számomra a fesztiválsiker csupán egy a lehetséges mércék sorában. A kérdés ugyanis az, hogy van-e közünk ahhoz a jelen idejű kultúrához, amelyben élünk. A sajátunkénak tekintjük-e? Nemrég Monzában jártam. Designzsűrizésen. Megkérdeztem a zsűri egyik olasz tagját, mi a véleménye a Quo Vado? című olasz filmről. Ő egy érzékeny ízlésű tervező, és jelezte, hogy ez a vígjáték nem kerülhet be a filmtörténet legnagyobb alkotásait összefoglaló kötetbe. Az viszont tény, hogy nézőszámban tavaly lenyomta a Star Wars 7-et Olaszországban. És nem pusztán a nézőszámról van szó. Szóval boldogabb lennék, ha a magyar film körül kialakulna valamilyen közvélemény.

- Mint egykori Werkes diákot mindenképpen érdekelne, mi a helyzet a suliban mostanában?

- Köszönöm, megvagyunk. Jól megvagyunk. Remélem, a hallgatóink is így gondolják. Vannak persze változások is. Mivel a werkesek filmcsinálók szeretnének lenni, egyre gyakorlatiasabbá válik a képzés. És ettől mi, tanárok is megváltozunk. Azon veszem észre magam, hogy a filmtörténet óráimon egyre többet beszélgetünk arról, hogyan készültek/készülnek a filmek. Most éppen egy belső filmklubot szeretnénk összehozni. Ez alkalommal azonban nem én találom ki a filmek listáját, hanem a werkesek. Ők mondják meg, mi érdekli őket,mit szeretnek. Mert lehetnek nekem emelkedett gondolataim, amelyeket tekintély támaszt alá, de ebben a szakmában egyáltalán nem baj, ha a hallgatóink, a leendő filmcsinálók úgy érzik, hogy közük van hozzá.