A hatvanas években is volt nyár, Balaton, tömeg és már akkor is bármit megkaphatott bárki, ha volt hozzá elég pénze. A veréb is madár hatalmas siker volt a maga idejében, amelyet meglepő módon nem tiltottak be, pedig nem sokkal volt kevésbé rendszerkrtikusabb alkotás, mint a legendás A tanú, de annál jóval közönségbarátabbra sikeredett. Rengeteget hallottam róla, de eddig kimaradt az életemből, ezért nagyon kíváncsian kezdtem bele a filmbe, és nagyon jól szórakoztam rajta (bár nyilván a poénok felét nem értettem, hiszen én csak 1976-ban születtem, nem lehetnek emlékeim azokból az évekből). Könnyed, mégsem felszínes vígjátékról van szó, amely kedélyesen beszólogat a hatalomnak, de inkább a komikumon van a hangsúly, nem pedig a rendszerkritikán. Jó nők, gyönyörű autó, irgalmatlan mennyiségű pénz és a megvalósult amerikai álom, valamint Kabos László zseniális alakítása, ennyi kellett csak ahhoz, hogy a közönség szívébe zárja a remek kis vígjátékot, hiszen ki ne szeretne az élet császára lenni, ha csak rövid időre is, nem igaz?
Holló Sándor (Kabos László) 15 évvel ezelőtt azzal a kiváló trükkel diszidált, hogy bicikliversenyzők közé keveredve hagyta el az országot, majd elismert üzletember lett Amerikában. Most egy rövid nyaralásra érkezett haza, melynek során meglátogatja ikertestvérét, Zoltánt (szintén Kabos László), aki feltalálóként tengeti nem túl sikeres életét. Aztán, amikor megesik az a csúfság, hogy Sándor elcsábítja Zoltán barátnőjét, Szöszit (Piros Ildikó), a pórul járt testvér úgy dönt, innentől kezdve ő lesz a testvére, amelynek következtében rendkívül összegabalyodnak az érzelmi és üzleti szálak...
Igazi időutazás ez a fim, végre láthatjuk, milyen volt az élet a hatvanas években, amelyről a szüleink olyan sokat meséltek. A legvidámabb barakk hétköznapjai tárulnak elénk, azonban egy nem mindennapi szemszögből nézve, a gazdag külföldi turisták ugyanis élvezhették azt a luxust, amelyet a kalandvágyból itthon maradottak nem igazán tudtak megfizetni. Az amerikai és magyar mentalitás közötti különbségeket is megfigyelhetjük, amikor a két testvér személyiséget cserél, és bár nagyon vicces, mégis kegyetlenül realista módon kerül bemutatásra, milyen is volt akkoriban egy vállalat vezérkara, és mennyire nem vette komolyan senki a hatékonyságot. A pajzánság sem hiánycikk, a korhoz képest meghökkentően merész sztiptízjelenethez van szerencsénk (és mindeközben még azt is megtudhatjuk, hogy azokban az időkben mely valuták számítottak valóban menőnek a nagy magyar éjszakában), valamint a két női főszereplő sem nagyon fogja vissza magát alulöltözöttség terén (ami Medveczky Ilonánál nyilván nem meglepő, Piros Ildikónál annál inkább). Mi lányok, annyira nem lettünk elkényeztetve ezen a téren, pusztán néhány izmos statisztafiúban gyönyörködhetünk (Kabos Lászlót nagyon tisztelem, mint művészt, de lássuk be, nem volt egy férfiszépség), és kapunk néhány másodpercet a kor bálványából, Szécsi Pálból (szerettem a dalait, de soha nem értettem, miért voltak megőrülve érte anyáink és nagymamáink, jóképű volt tényleg, de annyira nem volt különleges szerintem).
A zene is remek, Mary Zsuzsi és Dobos Attila remekül eltalálták a film hangulatát, de azért az Akácos út (és a muzsikus hegedűjébe tett ropogós 100 forintos) is felejthetetlen. Hildebrand István kamerája csodálatos színekkel mutatta meg a hatvanas évek minden szépségét és fonákságát, rendkívül kreatívan oldotta meg a feladatát. A forgatókönyv már korántsem volt ilyen zseniális, poéncunamiból nem volt hiány, de a történetvezetés finoman szólva sem volt mestermű, a karakterek is csak fel lettek skiccelve, szerencsére a kiváló szereplőgárda kihozta belőlük a maximumot. A helyzet és jellemkomikumok nagyrészt kihasználásra kerültek, bár időnként erősen a ripacskodás határán táncolt Kabos László, de szerencsére nem lépett át a kényes mezsgyén. Fogalmam sincs, milyen trükkökkel tudták a főszereplőt lekettőzni az egyes jelenetekben (bár többször látszik, hogy dublőr helyettesíti, de akkor is sok kép van, amelyen két példányban láthatjuk a kiváló komikust). A kor műszaki színvonalát tekintve ez valódi bravúr, időnként tényleg nem lehetünk biztosak benne, hogy az ikrek közül melyikük kicsoda.
Mivel a menni vagy maradni tárgykör ma is éppen olyan aktuális, mint egykoron, egyáltalán nem mondható avatagnak a film mondanivalója (főleg a zárókép), mégsem ezért emlékeztes filmélmény, hanem azért, mert rendkívül szellemesen figurázza ki a hatvanas évek világát, miközben kiválóan szórakoztatja a nézőjét. Egyáltalán nem veszi magát komolyan ez az alkotás, mer látványosan felületes lenni, és nagyon jól áll neki. Nem a fimművészet csúcsa, de a nosztalgián túl még ma is fel tud dobni egy unalmas hétvégi estét. Szerethető, aranyosan vicces film, amely nagyon elegáns módon vezeti fel a társadalomkritikai vetületet is. (kedvenc idézetem: "itt túl sok az okos, aki meg nem okos, annak megvan a magához való esze".)
Kabos László kettős szerepben alkot zseniálisat, simán elviszi a hátán a filmet, miközben olyan játszótársai vannak a kisebb epizódszerepekben, mint Kállai Ferenc, Szirtes Ádám, Verebély Iván, Szendrő József, Suka Sándor, Basilides Zoltán vagy Inke László. Medveczky Ilonát is láthatjuk fénykorában, valóban gyönyörű nő volt (a filmben szereplő autó egyébként a sajátja volt, alapvetően azért keresték meg az alkotók, hogy elkérjék tőle, de ő szerepet is kért cserébe érte, amit természetesen meg is kapott). Piros Ildikó szintén nagyon szép volt fiatal korában (bár nőként mondom, hogy nem fog rajta az idő, szeretnék úgy kinézni annyi idős koromban, mint ő mostanában), de ezen túl még színészi tehetéségét is meg tudta csillogtatni.
Hintsch György remek kis vígjátékot rendezett, nem véletlenül volt nagy sikere egykoron, még ma is remek kikapcsolódást tud szerezni a nézőjének. Az édes élet és a magyar rögvaló közötti különbség nagyon látványosan bemutatásra kerül a filmben, úgy szórakoztat, hogy közben el is gondolkodtat, ami a vígjáték műfajában nem mindennapos jelenség. Egyszer mindenképpen látni kell!
8/10
A veréb is madár teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
