Ha nem tudnám, hogy egy dán moziról van szó, nem lenne nehéz kitalálni: az európaiakra mindig is jellemző volt, hogy hazafias önigazolás helyett önmarcangoló moralizálással töltötték meg műveiket, ennek az Eye in the Sky vagy a szintén dán Egy háború egészen friss bizonyítékai. Az Under sandet pedig skandináv ország jelentéktelen második világháborús részvételének legsötétebb pontját vállalja fel - ennek ellenére mégsem különösebben jó film.

A frissen felszabadított Dánia ugyanis azzal a problémával szembesül, hogy a D-napra készülődve, a szövetséges dezinformációnak köszönhetően a németek 2,2 millió aknát telepítettek nyugati partvidékükre, ezeket pedig a háború lezárultával valakinek el kéne távolítania. De szerencsére kéznél van néhány német hadifogoly, akik a kollektív bűnösség felvilágosult elve alapján tökéletesen alkalmasak arra, hogy puszta kézzel hatástalanítsák a bombákat. Azonban az egyik ilyen osztag vezetője a kezdeti embertelen bánásmódja után kezdi egyre inkább úgy érezni, hogy mégsem igazán korrekt egy kizárólag 16-18 éves fiúkból álló csapatot halálba küldeni ilyen alapon.

A koncepció tehát kellően eredeti és ígéretes: szokatlan látni például, hogy a foglyok komolyabb biztonsági intézkedések nélkül, egy farmház melléképületébe vannak elszállásolva, és egyetlen dán tiszt vigyáz rájuk, miközben még a szovjet gulágok lakóinál is kegyetlenebb munkát kell végezniük. Ahogy pedig az sejthető, hiába egyszerű látszólag az aknák hatástalanítása, előbb-utóbb jönnek a tragédiák, amelyek mindkét fél lelkierejét próbára teszik. De végeredményben az élőszereplős Aknakereső is azokra a konklúziókra jut, amelyre számos korábbi háborús alkotás: a kollektív bűnösséggel kapcsolatos moralizáláson sok árnyalni való nincs, a parancsteljesítés és humánum ütköztetése pedig elcsépelt érzelmi húrokat penget. Az Under sandet jól mutatja be, hogy hogyan kerül át a németeket szívből gyűlölő hazafi saját foglyai oldalára, de ez nem olyan megdöbbentő fordulat, tekintve, hogy gyakorlatilag háborús bűnöket kellene elkövetnie velük szemben.

Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy a mű ennek közös, nemzeti szintű feldolgozását szolgálja: könnyít a dán nép lelkiismeretén, az együttérző parancsnokon keresztül pedig megteremti az azonosulási pontot a múltbeli vétkeket már elítélő közönségnek. Ez a lelkiismeret-könnyítés pedig mintha elnyomna minden mást is: az Under sandet annyira ügyel arra, hogy ezeket a motívumokat tökéletesen felépítse, hogy másra már nem jut az erőfeszítéseiből.

Ily módon minden egyedisége ellenére ez a film is csak a fogolytáboros tucatdrámák sorát gyarapítja. Sokkoló látni az aknamezőre meghalni küldött, a háború lefolytatásában valószínűleg teljesen ártatlan gyerekeket, de ebből semmi olyat nem képes megfogalmazni az Under sandet, amit már ne tudtunk volna eddig is. Ez a produkció a bizonyíték arra, hogy egy nemzet részéről nemcsak a túlzásba vitt patriotizmus, de a kényszeres vezeklés is eredményezhet felesleges alkotásokat a filmvásznon.

6,5/10

Az Under sandet teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán