Ritkán szemezgetek viszonylag régebbi sorozatokból, mert bár nyilvánvalóan vannak olyan alapsorozatok, amelyeket érdemes bepróbálni, de erre ritkán van az embernek kapacitása. Szerencsére szeretek darálni, így évek óta fel-felírom magamnak azokat a sorozatokat, amik az átlagosnál gyakrabban bukkannak fel a kommentekben, írásokban és a Friday Night Lights-ot a mai napig sokan és sokat emlegetik. (Itt is bekerült a blog kívánságlistájába.)
A sorozatot itthon is (le)adták - Tiszta szívvel foci címen - és azért halogattam évekig, mert nem tudtam elképzelni, hogy engem érdekelhet egy texasi középiskola futballcsapata körül forgó drámasorozat, ráadásul alapjában véve tinisorozat. Nem érdekel a sport, nem érdekelt a texasi életszemlélet (amit addig megismertem belőle), nem érdekel a giccses dráma. Mert, hogy azt hittem, erről van szó. És nagyobbat nem is tévedhettem volna. A Friday Night Lights az a sorozat, amelyről sose késő kritikát írni és sose késő belekezdeni. A "tini" jelző a mostani felhozatalok függvényében meg már szinte sértő.
A sorozat mindjárt nagy dobással indít: a pilot valami fenomenális abban, ahogy felskicceli a texasi Dillon városát, ahol szinte minden a középiskola futballcsapatáról, a Panthers-ről szól: Mindenki elemez, mindenki a Panthers-ről szóló rádiót hallgatja, mindenki ott van a meccsen, és hirtelen azon kaphatjuk magunkat, hogy minket is érdekel a csapat, a meccs, a pilot nagy csavarját nem lehet érzelemmentesen végignézni.
És a sorozat meg is tartotta ezt a magas szintet. Összesen 5 évad, azaz 76 epizód készült el belőle, amit - tapasztalat alapján mondom - pont egy hét alatt le is lehet darálni. A történet sokszor változott – szinte minden évad végén kialakult egy újabb status quo, amiben megújult a sorozat is – de a szereplők végig fantasztikusak voltak, és ami engem azért meglepett: a kezdetektől a végéig szereplő karakterek se váltak unalmassá, fásulttá, sőt. A legfontosabb szereplők: a Panthers főedzője, Eric Taylor és a felesége, Tammi, akiket az egyik legjobb tévés párként tartok (én is) számon, akik még egy kanapén is képesek voltak úgy üldögélni, hogy éreztem a közöttük levő finom, bensőséges kapcsolatot. Rajtuk kívül a kamaszlányuk, Julie, a futballcsapat tagjai, valamint pár dilloni üzletember, diákok, családtagok közül kerültek ki a főbb szereplők.
Minden évadban volt kevésbé érdekes karakter vagy szál, hiszen nem érdekelheti az embert minden szereplő, sokszor használtak fel klisés elemeket, ill. a későbbi évadokban behozott karaktereknek kellett némi idő, mire felnőttek az elődjeikhez. Plusz voltak olyanok is, akiknél kitűnt, hogy az írók nehezen engedték el őket és ezért elhúzták a sztorijukat, de mind a főszereplők élete, és mind az 5 évad fő szálai hibátlanok voltak, rengeteg felejthetetlen pillanatot hozva. Egyetlen mellékkarakter jut csak eszembe, akinél valami félremehetett az írószobában, mert elég izzadságszagúan maradt egy kis ideig a sorozatban, aztán szinte magyarázat nélkül el is tűnt.
Amit talán a legérdekesebb volt látni, hogy mit is jelenthet a futball az emberek életében. A csapatban játszók számára mindenképpen az a kiugrási lehetőség, ami csak egyszer van az életben a maguk, és a családjuk számára. Aki jó játékos, annak van esélye egy jó ösztöndíjra, bekerülni egy jó egyetemre. Mert egyébként Dillon nem sok lehetőséggel kecsegteti az embert és a szereplők többsége az alsó középosztályból került ki. Focistának lenni teljes elfoglaltság, reggeli és esti edzések, meccsek, bulik, társasági események. A csapattagok sztárok Dillonban, ami néha persze visszaüt: ugyan ki az a 18 éves, egyébként szerény körülmények között felnövő srác, aki ne szállna el a sikertől, attól, hogy a város leggazdagabb emberei ráznak vele kezet, hogy a pompom lányok, diákok nyalják a talpukat és az egyetemi felvételi előtt állva tízesével keresik őket a főiskola toborzók?
A dilloniak számára pedig magát a büszkeséget jelenti a csapat. A város nem sok mindenre lehet büszke, de a Panthers-re igen, az állami bajnokság megnyerése a legnagyobb cél. A város élete a futballszezonhoz van igazítva, a városi rádióban már hétfőnként úgy számolnak vissza, hogy "már csak 4 nap van péntekig, a futballmeccsig", a boltok táblával jelzik péntekenként, hogy zárva vannak a meccses napokon. Aki a Panthers-sel ujjat húz, az az egész várossal ujjat húz. És van ebben az összetartásban valami szép, ez a varázs a sok drámai fordulat közepette is kitartott.
A sorozat a dráma mellett persze a futballról is szólt és nagy megkönnyebbüléssel konstatáltam, hogy se nem szájbarágósan, se nem magától értetődően kezelik a játékot és a szabályait. Egyszerűen a meccsek, edzések alatt átadnak minden tudást, ami a történések megértéséhez és élvezetéhez szükséges, legtöbbször a meccs kommentálását bevágva. Meccset, vagy edzést sose untam, a karakterek sokszor egy arcrezdüléssel elvitték a hátukon.
Ezt az egészet dobták meg még fel az áldoku stílusú operatőri munkával, ami nem éppen a kedvencem (a kamerarángatás csak akkor jó, ha azért mozog, hagy ki a kamera, mert van valami mögöttes tartalom, és a sztori elbírja, nem pedig azért, mert így akarnak valamit érdekessé tenni, ill. elkendőzni a nagy lyukakat a művükben), de itt még ez is működött, ahogy néha a szereplők arca között mozgatták a kamerát, vagy amikor egy fontos, drámai részt csak messziről, vagy kirakatüvegen át mutattak meg.
A sorozat rendes, kerek befejezést kapott, kifejezetten szép búcsúnak tartom az 5. évados finálét. A sorozat felett egyébként sokszor lebegett a kasza, de szerencsére valami mindig megmentette (a 2. évad után országos sorozatból vált kábelessé) és a készítők is úgy dolgozhattak az utolsó évadon, hogy tudták, hogy az lesz az utolsó, és éltek is vele.
Kiknek ajánlom? Hát, mindenkinek. Esküszöm, próbáltam valamiféle kategóriákat kitalálni, de ez pont az a sorozat, amit mindenkinek érdemes bepróbálnia. Baromi erős hangulatú, telepakolva remek karakterekkel és párbeszédekkel, ki ne szeretné az ilyet. Téli darára is teljesen ideális.
Szóval: „Clear eyes, full hearts, can’t lose!”
10/10
A történet alapját egyébként egy könyv szolgáltatta (H. G. Bissinger: Friday Night Lights), amelyből film is készült 2004-ben és ezt gondolták át sorozattá.
A Friday Night Lights teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
