Az ezredforduló számomra minden idők egyik legnagyobb időszaka volt filmes szempontból. Nem feltétlenül azért, mert ekkor több jó film készült, mint bármelyik másik hasonló hosszúságú periódusban, vagy mert ezekből az évekből lenne a legtöbb kedvencem (bár mindkettőt így gondolom), hanem mert olyan páratlan, forradalmi és pazar alkotások készültek, mint a Hatodik érzék, a Mátrix, a Memento vagy a Rekviem egy álomért. Vagy éppen a Harcosok klubja.

Bár gondolom, viszonylag keveseket kell bevezetnem a sztoriba, a mű középpontjában egy átlagember (Edward Norton) áll, akinek éppen átlagos élete jelenti a legnagyobb problémát. De egy nap mindez egy csapásra megváltozik, amikor összefut Tyler Durdennel (Brad Pitt), aki minden, csak nem átlagos. És amikor brahiból spontán nekiálltak egy kocsma háta mögött egymással verekedni, egy olyan mozgalmat hoznak létre, amely rengeteg ember életét változtatja meg, a sajátjukat is beleértve.

A film egyik legnagyobb erénye a kidolgozott és intelligens felépítése. Első látásra talán könnyű lenne felesleges és logikátlan húzásokat találni benne, de utólag végül bebizonyosodik, hogy szinte minden momentumnak lényeges szerepe van. Ez igazán csak második nézésre feltűnő, hiszen a fordulat ismeretében már sokkal könnyebb odafigyelni arra, hogy mennyire aprólékosan, de az avatatlan szem számára mégis mennyire láthatatlanul van előkészítve ez a húzás. Az már persze más kérdés, hogy ez mennyire puszta dramaturgiai bűvészkedés, és mennyire van mögötte valódi tartalom (ennek homályossága nálam nagy fekete pontja a műnek, de erről itt bővebben). Mindenesetre az elvitathatatlan, hogy különleges és utánozhatatlan hangja van az alkotásnak, amelyet még az agyonhasznált narráció sem tud tönkretenni.

Ugyanez látszik Fincher munkáján is. Ugyan ő bármit meg tud úgy rendezni, hogy egy percig se legyen unalmas, itt tudott a legjobban kiteljesedni, és emellett még talán ez a legjobb, legszemélyesebb és legkreatívabb produkciója. A villámgyors vágásokkal megoldott szekvenciák azonnal a mű jellegzetes ismertetőjegyévé váltak, másik oldalról pedig a CGI-betétekkel vágatlanná alakított snittek még ugyan sokkal mesterkéltebbek, mint mondjuk a 3 évvel későbbi Pánikszobában, azonban ettől függetlenül jól jelzik a benne megbúvó rendezői ambíciót.

Természetesen ne feledkezzünk el az akkori időszak két legnagyobb színészéről sem, akinek szerepeltetésében csak az az egyetlen kár, hogy Brad Pitt messze elhomályosítja a szintén remek Edward Nortont. Mellettük pedig az a Helena Bonham Carter szerepelhetett, aki akkor még nem azzal volt elfoglalva, hogy férje nyomdokaiban önmagát adja elő újra és újra.

Igazából a Harcosok klubja minden, amire az egy kaptafára készülő filmekbe belefáradt néző vágyhat: tele szokatlan elemekkel, jól idézhető momentumokkal, remek alakításokkal és egy emlékezetes karakterisztikával. Ennek ellenére számomra kissé érdemtelenül vált kultfilmmé (vagy legalábbis nem azon a jogon, amelyen indokolt lett volna), és ez nálam mindenképpen csökkenti az érdemeit, de ettől függetlenül is egy zseniális darabról beszélhetünk.

9/10

A Harcosok klubja teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

(Az írás eredetileg 2014. júlis 14-én jelent meg.)