Másodvélemény: Kapcsolat / Contact (1997)
2014. november 24. írta: NY124

Másodvélemény: Kapcsolat / Contact (1997)

contact_4.jpgBár nem szeretek gyakran másodvéleményt írni, mivel nem tartom szerencsés formátumnak, némely esetekben úgy érzem, szükséges, hogy az olyan véleményekkel kapcsolatosan, amelyektől nagymértékben eltér az enyém, kifejtsem a saját gondolataimat. Ezzel valamilyen mértékben egy alternatívát is nyújtunk az olvasónak, illetve láthatóvá válik az, hogy mennyi értelmezés és nézőpont lehetséges egy film megnézése után. A Contact esetében ez azért nagyon fontos, mert szerintem egy kiváló filmről van szó, ami nagyon sokat mutat abból a látásmódból amit Carl Sagan sorozataiban, könyveiben a világ elé tárt. Úgy gondolom, hogy pozitív pontjai bőven feledtetik velünk azokat a negatív tényezőket, amelyek valóban megtalálhatóak benne. Olyannyira, hogy még Roger Ebert Great Movies című listáján is helyet kapott, óriási elismerésként. A történet felvázolását és az egyéb tényezők bemutatását most elhagyom, ez Danialves kollégám irományában megtalálható, a hangsúlyt most teljesen a film konkrét kitárgyalására helyezném. Vágjunk is bele.

A Kapcsolat legnagyobb erőssége ott van, ahol Carl Sagan más munkái esetében is. A tudományos gondolatokon és világlátáson keresztül Sagan rengeteget reflektál a mi világunkra, azok hibáira és csodáira is, így mindig egy nagyon általános és tanulságos végkövetkeztetést képes létrehozni, nála nem csak egy természettudományos értekezésről van szó tehát (emellett nagyon sokat tett a tudomány népszerűsítéséért, mindig próbált közérthető maradni). A filmben ez ugyanígy van. Rengeteg gondolatot és dilemmát hoz fel a vallásról, a vallás és a tudomány kapcsolatáról, a politikáról, a rácsodálkozás szépségéről, illetve ezek egymáshoz való viszonyáról is. Bemutatja azt is, hogy a vallás és a tudomány megférnek egymás mellett, ezt szimbolizálja például Matthew McConaughey karaktere és a két főszereplő közötti kapcsolat is. Szó van ezzel szembeállítva a vallási fanatizmusról, annak pusztító erejéről is.

Természetesen megjelenik benne a földönkívüliekkel való kapcsolat gondolata is. Könnyen beismerhető, hogy ezek filmben keveset látható témák, ráadásul a műben ezek a remekül vannak kitárgyalva, egy zseniális és logikus befejezéssel, amelyben a nagy rejtély megoldatlan marad, ugyanúgy ahogy ma sem tudunk a legtöbb kérdésre válaszolni, ez a feladat még a tudományra vár. Így nem is lehet rajta számon kérni azt, hogy ezekre nem ad választ, az olykor-olykor közhelyesnek tűnő konklúziók pedig jellemzően a kérdéshez való alázatos hozzáállás fontosságáról szólnak, mintsem válaszok azokra. Az is belátható, hogy az ezekről a témákról való diskurzus nagyon fontos, és ezen a téren hiánypótló alkotásról van szó, ami bőven túlmutat azon, hogy csak a tudomány és a kozmosz csodáira való rácsodálkozásról szóljon. Mindehhez pedig Zemeckis rendezői munkája asszisztál remek képekkel és remek megoldásokkal, de a látványvilág dicséretét már Danialves kolléga megtette, így ezt csak megemlítem.

Palmer.pngEgyértelmű, hogy nem lehet elhallgatni a negatívumait sem. A néha giccses megoldásokat illetve azt, hogy a forgatókönyvbe valóban becsúszott néhány naivan közhelyes szófordulat. Ezek lehet, hogy a kilencvenes években még bőven belefértek, ma már sokkal inkább kilóghat a lóláb. Emellett sokszor vannak valóban olyan elhallgatott információk, lezáratlan szálak a történetben, amit jó lett volna a néző elé tárni. Ilyen például McConaughey karakterének kvázi teleportálgatása, mindig jó helyen tűnik fel. Ám ezek a problémák is oly ritkák és apróak, hogy a végső konklúziót csak nagyon csekély mértékben tudják elrontani.

A Kapcsolat tehát az a film, ami nem fog választ adni a rengeteg elénk pakolt dilemmára, kérdésre, rejtélyre. Erre egy ma élő ember sem lenne képes. De egy nagyon fontos dolgot tesz, amit rajta kívül kevesen: beszél róluk. És pont emiatt nem lesz felesleges, hanem jó szívvel ajánlható bárkinek, aki szívesen elmélkedne a fent említett témák bármelyikében, mert szolgál néhány zseniális jelenettel. Köszönet érte Carl Sagan úrnak.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr896923451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.11.24. 10:08:29

a film nem "néha giccses", hanem egy merő giccs és nyáltenger, amit csak tetéz, hogy a legótvarabb közhelyekkel és álbölcsességekkel operál.
de még akár ezt is el lehetne nézni, ha nem alapozná az egész történetet az idegen értelemmel való kapcsolatfelvételre, ahol nem képes túllépni a humanoidcentrikusságon és az egészet úgy képzeli el, mint az indiánok találkozását a fehér emberekkel.
belátom, hogy mindenki, akit kicsit is érdekel a téma, el szokott ábrándozni, hogy milyen is lehet egy ilyen találkozás- de csak addig, amíg el nem olvassa s. lem témába vágó írását, az "úr hangja" c. könyvet. akkor megérti, hogy ha van is más értelmes élet a világegyetemben, mi soha, semmilyen körülmények között nem érthetjük meg őket, esélyünk sincs arra, hogy valaha is felvegyük velük a kapcsolatot.
tisztelem és becsülöm carl sagan munkásságát, de néha még a legnagyobbak is tévedhetnek.

Is 2014.11.24. 10:37:48

A másodvélemény jobban hasonlít az enyémre :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.24. 11:18:17

"A Prometheus milyen zseniális film, nem rágja szánkba a válaszokat és inkább hagyja a nézőt gondolkodni."

*grabs popcorn*

Szóval még egyszer: félbehagyott film =/= zseniális, nyitva hagyott, logikus (:D :D :D), elgondolkodtató befejezés.

Dr_utcai_arcos 2014.11.24. 12:05:20

Nekem tetszett, szerintem jó film ( kacsint).

Dr_utcai_arcos 2014.11.24. 12:14:42

@nandras01: Mit mondtak az emberek az első autók megjelenésekor? Hogy nem mehetünk gyorsabban mint 50?60?100? mert a rettentő gyorsulás megölné a sofőrt? Amikor -valószínűleg- ember szállt a Holdra, tuti voltak akik már az ítélet napjára készültek, mert, hogy kimozdul majd a pályájáról és végünk. És száz meg ezer példa van rá, hogy "soha, semmilyen körülmények között" ellenére mégiscsak. Ha Hawking profot megkérdeznénk, vajon mennyire ismeri az ember az univerzális fizikát, lehet még ő is csak valahol 1-10% közé tippelné. Ha létezik rajtunk kívül még, az intelligens nem is jó szó- fejlett? más alapú? életforma, előbb utóbb meg fogjuk találni/meg fognak találni. Kb 5 millió évet adnak még a Napnak. Az piszok hosszú idő ám. 10 ezer év alatt eljutottunk egy üstökösre való leszállásig. Persze, jogos a kérdés, milyen is lesz az a kapcsolatfelvétel. Lehet, csak egy országutat akarnak majd építeni a helyünkön...

nandras01 2014.11.24. 12:38:18

@Dr_utcai_arcos:
tetszetősek ezek a "baromi nagyot tévedtek" c. hasonlatok és példák, én is tudnék mondani jónéhányat.
mondom tetszetősek, csak az a helyzet, hogy ezekre a példákra fokozottan igaz a mondás, miszerint "a legbonyolultabb problémára is létezik egy mindenki számára érthető, és egyszerű- ámde hamis válasz".
az a helyzet, hogy az összes találkozás az idegen lényekkel típusú filmre, könyvre jellemző, hogy nem képes elszakadni a humanoid megközelítéstől, a találkozást mindig az ember szemszögéből közelíti meg, még akkor is, amikor az idegenek szempontjából vizsgálja, mert akkor is az emberi gondolkodást vetíti ki rájuk. márpedig erősen valószínűtlen, hogy ha ki is fejlődött valahol más értelem, akkor az akár a legcsekélyebb mértékben is hasonlítana az emberre, akár alaki, akár mentális szempontból.
egy hangyához is több köze van az embernek, mint egy lehetséges idegen értelemhez- ezt taglalja igen meggyőzően az általam már idézett s. lem mű.

Dr_utcai_arcos 2014.11.24. 13:35:45

@nandras01: Azért azt ne vitassuk el, hogy a humanoid idegenek nagy része a nyugati -írjuk le- amerikai kultúrából jön. Régen olvastam már, de pl az Istenemberek, nem tisztán olyannak ábrázolják őket. Amit pedig az utolsó mondatodban írtál, azt én is leírtam.

nandras01 2014.11.24. 14:25:28

@Dr_utcai_arcos:
az igaz, hogy a példák jórésze valóban a nyugati irodalom terméke, bár azért ne feledkezzünk el pl. a sztrugackij testvérekről, lemről, vagy a magyarok közül zsoldos péterről sem :)
nagyon sok scifit olvastam, volt idő, amikor valósággal faltam őket- már amelyikhez akkoriban hozzá lehetett férni..., de nem emlékszem, hogy valah is találkoztam volna olyannal, amelyikben az idegen lények nem humanoidok lettek volna. ez persze nem jelenti azt, hogy időnként nem volt hat csápjuk, vagy éppen lebegve közlekedtek, esetleg csak agyból álltak, de a gondolkodásuk, a reakcióik, a tetteik mindig humanoidok voltak. ez persze érthető, hiszem egy olyan lényt, amelynek a megjelenése, de még inkább a gondolkodása alapvetően különbözik az emberétől, ember nem tud leírni.
lem sem kísérli meg, mindössze azt próbálja bemutatni, hogy mik lehetnek azok az okok, amelyek meggátolják, hogy megértsük őket -és persze ők is minket-, hogy bármiféle párbeszéd kialakuljon velük.
vegyük pl. az alapvető fogalmakat és beláthatjuk, hogy egyszerűen nincs olyan közös alap, ami elindíthat egy párbeszédet.
"a nagymama meghalt, temetés pénteken"
ez minden földi ember számára tökéletesen érthető mondat, hiszen mindenkinek van nagymamája, minden ember meghal és a halottakat minden kultúra eltemeti.
de jelent- e bármit a mondat egy olyan lénynek, aki pl. osztódással szaporodik?- hiszen neki nincs nagymamája, lényegében halhatatlan, így temetni sem kell.
és ez csak egy rettenetesen primitív példa, de jól illusztrálja, hogy milyen szakadékot kellene leküzdeni ahhoz, ahogy akár a legegyszerűbb emberi eseményt is megértessünk egy idegen értelemmel.
azonban a film alapvető hibája nem is az, hogy szinte elviselhetetlenül giccses, nem is az, hogy orbitális közhelyekkel -képen és szövegben is- dobálódzik, hanem az, hogy vérkomolyan veszi önmagát, így palizva be a nézők jelentős részét, akik valami nagy bölcsességet tulajdonítanak ennek a papirmaséból készült bullshithalmaznak.
ezért haragszom is rá, mert nem egyszerűen rossz a film, hanem kimondottan káros.

Oldfan 2014.11.24. 16:34:35

@nandras01: Valami azt súgja, érdekelni fog, hogyan filozofáltak "A kölyök" alapján készült című cseh TV játékban(1994) az idegenekkel történő kapcsolatfelvételről. Természetesen a Sztrugackij fivérek kisregényéről van szó. A könyvön gondolom rég túl vagy. Pár nap és kint lesz a felirata.

nandras01 2014.11.24. 19:22:03

@Oldfan:
természetesen ismerem a sztrugackij testvérek írását, az említett cseh művet azonban nem.
kíváncsi vagyok, hogy mit hoztak ki belőle, mert az alapul szolgáló könyvben édeskeveset árulnak el a szerzők az idegenekről, sőt gyakorlatilag azon kívül, hogy vannak és hogy felnevelik a kisfiút, semmit.

Dr_utcai_arcos 2014.11.24. 19:55:30

@nandras01: És ne felejtsük ki az alapművek közül a Nyevigákat se :DD!

nandras01 2014.11.24. 20:16:36

@Dr_utcai_arcos:
töredelmesen bevallom, hogy eme lények ismerete kimaradt a műveltségemből :)

Oldfan 2014.11.24. 20:19:37

@nandras01: A feldolgozás elég hű a könyvhöz, ezért az "idegen kérdés" igazából a földlakókról szól. A másik civilizáció csak jelzésszerűen van jelen. De ezt én nem rovom fel a TV játéknak, mert ha részletekbe mentek volna, akkor azt jelentené, hogy jelentősen beleírtak Borisz és Arkagyij művébe. Nekem nem hiányzott. Holnap már rákereshetsz a cikkre.

K.Leslee 2014.11.25. 00:52:23

Sajnos ez tenyleg egy giccses es felszines film, raadasul nem birom elviselni Jodie Fostert, mert szerintem iszonyatosan tuljatsza a szerepeit altalaban. Egyedul a taxisoforben volt jo.
Ennek a filmnek meg vannak jo pillanatai, de engem ez az 'emberiseg meg nem erett meg ra' tipusu bolcselkedes kifejezetten taszit.

kezdovideki 2014.11.25. 09:07:49

Szerintem nagyon szép, megható és profin kivitelezett film.

Leone_510 2014.11.25. 10:22:42

Még azt sem tudni, hogy a Földön , hogy alakult ki az élet, tehát azt a következtetést levonni, hogy a földönkívüliek merőben mások mint mi elég meredek állítás , és semmivel sem jobban védhető álláspont mint az enyém. Tehát simán lehet, hogy az alap ugyan az , csak alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz (evolúció) így igencsak hasonló mindegyik egymáshoz, csak az adott gravitáció és légkör stb. hatása miatt tér el bizonyos mértékben de nem merőben , és, hogy ki indította be a folyamatot az lehet egyéni ízlés és vallási nézőpont. Mert akár Isten is.

Tom Taylor 2014.11.25. 18:25:21

@Dr_utcai_arcos: Az az 5 millió, valójában 5 milliárd. Nagy különbség! ;-)

Dr_utcai_arcos 2014.11.25. 22:23:53

@Tom Taylor: Ja-ja! Akkor meg pláne van idő!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.27. 21:11:39

áldás bazdmeg, hogy itt vagy, le a kalappal, ez szép volt

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.11.27. 23:23:15

@scal: Köszönöm, örülök, hogy pozitívnak tartod a jelenlétemet. :)
süti beállítások módosítása